Hírek
-
A belvárosban mutatkoztak be Fehérvár Katonái
Május 21-én ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját, melynek keretén belül katonai és nemzeti hagyományok ápolása céljából számos szórakoztató, kulturális és szakmai eseményt szerveztek Székesfehérváron. Csütörtökön az Alba Pláza előtti téren nyerhettek az érdeklődők bepillantást katonáink életébe a Fehérvár Katonái rendezvényen. VIDEÓ a cikkben!
2012.05.17. 16:32:09 -
Dobd a kosárba! - ezer iskolás nagy dzsemborija a VOK-ban
A magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által indított "Dobd a kosárba!" program első évének záró bulija, a 100 érintett iskola első és második osztályos gyerekeinek játékos gálája lesz pénteken a Videoton Oktatási Központ sportcsarnokában.
2012.05.17. 13:49:28 -
Utolsó Finito a Vörösmarty Színházban
Utoljára lép színpadra május 18-án a Finito csapata. A nagyábrándi közösség életét egy különös esemény bolygatja fel: Blondin Gáspárnak „néhány hónapja nincsen életkedve, sötét szobában gubbaszt, mint a medve”. Sőt, „alapos gyanúnk lehet hát azt feltételezni, hogy önmagával óhajt így végezni”. Megteszi? Nem teszi? Kövesse végig élőben a Vörösmarty Színház színpadán! Az előadás május 18-án 19 órától kezdődik a nagyszínpadon.
2012.05.17. 12:27:14 -
Elsősegélynyújtó képzések Fejér megyei óvodák részére
A Henkel Magyarország Kft. és a Léghajó Program tavaly indította el közös oktatási programsorozatát, melynek keretében életmentő képzéseket tartottak óvónők részére. Idén újabb 2 millió forinttal támogatja a társadalmi célú kezdeményezést. A programsorozat Székesfehérvár óvodáinak is lehetőséget nyújtott arra, hogy pedagógusaik átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket kaphassanak a hirtelen kialakuló, életet veszélyeztető balesetekről és gyermekbetegségekről.
2012.05.17. 12:17:27 -
A kis- és középvállalkozások bevonásával indul felmérés a helyi gazdaság erősítéséért
A gazdaság megkerülhetetlen tényező egy város mindennapjai és jövője szempontjából. Fehérvár fejlődésének biztosítása érdekében most egy tudományos alapú, ám gyakorlati lépéseket is maga után vonó felmérés indult a helyi kis- és középvállalkozások helyzetének feltérképezésére, valamint a helyi gazdasági környezet javításáért. Székesfehérvár Önkormányzata a Kodolányi János Főiskola Gazdálkodás és Menedzsment Tanszékével közösen kereste meg a gazdasági élet szereplőit.
2012.05.17. 11:47:56