Hírek
-
Fényképes beszámolóval elevenítik fel az 1988-as eseményeket a Csók István Képtárban
A História sorozat rendkívüli előadása az 1988-as Szent István Emlékévről szóló érdekes, vetítéssel egybekötött program lesz a Csók István Képtárban június 5-én, szerdán. Harsányi Lászlóné előadásában azokról az élményekről tart beszámolót, amit akkoriban fotósként élt át. Nagyon jó minőségű fotóalbumot hozott létre az 1988-as eseményekről, melybe bepillantást nyerhetünk az előadáson.
2013.06.04. 11:33:14 -
Távolodó első osztály, kikapott a Fehérvár Futsal a Csömörtől
Hétfő este a Videoton Oktatási Központban fogadta a Fehérvár Futsal Balogh 2000 együttese a Rubeola FC Csömör gárdáját az NBI osztályozóján. A két mérkőzéses párharc első felvonását, 1-1-es félidő után, a jobban játszó vendég együttes 3-1-re megnyerte. Győzelmével a Rubeola nagy lépést tett első osztályú tagság megőrzése felé. A visszavágót pénteken rendezik. Fehérvár Futsal Balogh 2000 – Rubeola FC Csömör 1-3 (1-1)
2013.06.04. 09:13:00 -
Pap Ferenc hangszerkészítő- muzsika a másodikon
Pap Ferenc hangszerész mester második emeleti lakásában, ahogyan kell, zakóban és fessen hátrafésült hajjal fogadott bennünket, majd igazi régi vágású úriemberként lesegítette a kabátunkat, és megmutatta a kis szobából kialakított műhelyét, melynek falain megelevenedett a múlt.
2013.06.04. 07:27:26 -
Diákok emlékeztek Szent István sírjánál a Nemzeti Összetartozás Napján
Kilencvenhárom éve, 1920. június 4-én írták alá az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békediktátumot. 2010. május 31-én az Országgyűlés a trianoni békediktátum aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Székesfehérvár Önkormányzata a Nemzeti Emlékhelyen Szent István sírjánál szervezett megemlékezést, ahol a Vasvári Pál Gimnázium diákjaival közösen helyeztek virágot első szent királyunk sírján.
2013.06.04. 07:15:31 -
Idén is változatlan árakkal várja a vendégeket a városi strand
A Csitáry G Emil Uszoda és Strand is felkészült a kültéri medencékkel a vendégek fogadására és megnyitotta kapuit, azonban az idei június eleji szélvihar nem tipikus strandidőt hozott. Tavaly már április végén hűsölhettek a fürdeni vágyó emberek, ebben az évben az időjárás miatt azonban még várni kell a strandolással. Állítólag hétvégén már jobb idő lesz.
2013.06.04. 06:57:54