-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Fényképes beszámolóval elevenítik fel az 1988-as eseményeket a Csók István Képtárban
A História sorozat rendkívüli előadása az 1988-as Szent István Emlékévről szóló érdekes, vetítéssel egybekötött program lesz a Csók István Képtárban június 5-én, szerdán. Harsányi Lászlóné előadásában azokról az élményekről tart beszámolót, amit akkoriban fotósként élt át. Nagyon jó minőségű fotóalbumot hozott létre az 1988-as eseményekről, melybe bepillantást nyerhetünk az előadáson.
2013.06.04. 11:33 |
A História sorozat rendkívüli előadása az 1988-as Szent István Emlékévről szóló érdekes, vetítéssel egybekötött program lesz a Csók István Képtárban június 5-én, szerdán. Harsányi Lászlóné előadására a belépés ingyenes lesz.

Róth Péter alpolgármester, Balsay István, Székesfehérvár korábbi polgármestere és dr. Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatója közösen tartott sajtótájékoztatót a szerdai programokról.
Róth Péter alpolgármester elmondta, hogy sokat beszélünk 1938-ról, amikor több olyan dolog is történt, ami ma is meghatározó része a városnak. 1988-ban is volt Szent István Emlékév, amikor meg tudta mutatni magát Székesfehérvár, mint Szent István városa. Bízom abban, hogy az elmúlt 25 év tapasztalatai segítenek majd abban, hogy a következő 25 év feladatait segítsék. Minden fehérvárit szeretettel hívunk arra az előadásra, amin az 1988-as év eseményeire emlékezhetünk vissza.
Balsai István fehérvár korábbi polgármestere arról beszélt, hogy „1988 számunkra az adott kor körülményei között új időszámítást jelentett. Várakozás jellemezte az 1988-as évet, hogy mikor és hogyan alakul ki egy új európai rend. Különleges helyzet volt, hiszen abban az évben a ma politikusait kergették az utcákon Budapesten. Fehérvár Főterén viszont olyan megemlékezést tudtunk tartani Kossuth idézetekkel, amin ötezer ember volt ott.”
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy 1988-ban a történelmi zászlókkal, a Magyar Honvédség vezérkarával és állami vezetőkkel, politikusokkal felvonultunk és virágot helyeztünk el Szent István király sírjánál. Olyan utcanév változtatások is történtek akkor, mint például az, hogy a Prohászka Ottokár utca Lenin útról visszakapta eredeti nevét, de a Palotaváros is ekkor kapta vissza eredeti nevét. Mindig arra törekedtünk, hogy legyen üzenet a jövőnek. 1988 Székesfehérvár történelmében nem csak a Szent István évforduló miatt, hanem az ehhez szorosan kapcsolódó jövőbe mutató gondolatokról is szólt.”
Demeter Zsófia múzeumigazgató elmondta, hogy rendkívüli lesz a szerda délutáni program a Csók István Képtárban. Harsányi Lászlóné előadásában azokról az élményekről tart beszámolót, amit akkoriban fotósként élt át. Nagyon jó minőségű fotóalbumot hozott létre az 1988-as eseményekről, melybe bepillantást nyerhetünk az előadáson.
