Hírek
-
Hatékony volt az Alba Fehérvár a Kecskemét ellen
Az első félidőben nagyszerűen működött a fehérváriak agresszív védekezése a Kecskemét ellen, a táblázat második helyezettje a húsz pontot sem érte el a VOK-ban! Lepattanók terén is óriási volt a különbség és hiába vannak fárasztó utazások az Alba mögött, fizikailag sem tűnt gyengébbnek ellenfelénél. A második játékrészben is gond nélkül tartották előnyüket Kempék és a vártnál sokkal simábban nyerték a rangadót.Alba Fehérvár - KTE Duna-Aszfalt 81-57
2013.11.30. 20:27:50 -
Közös gyertyagyújtással kezdődött az Újszövetség Maraton
Advent első szombatján, közös gyertyagyújtással kezdődött az Újszövetség Maraton a Vörösmarty Színházban: Spányi Antal megyés püspök, Somogyi László lelkészi elnök, Cser-Palkovics András polgármester és Szikora János színházigazgató közösen gyújtotta meg a Vörösmarty Színház előcsarnokában elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját.
2013.11.30. 20:11:38 -
Megnyílt a Betlehemi szép csillag című kiállítás a Szent István Művelődési Házban
Szombaton délután nyitották meg a Betlehemi szép csillag című kiállítást a Szent István Művelődési Házban. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete, a Szent István Művelődési Ház és a Szent Donát Alapítvány által szervezett programot Szilágyi Szabolcs, Székesfehérvár-Belváros helyettes plébánosa nyitotta meg ünnepi beszédével. A megnyitón a Szent Imre Általános Iskola tanulói működtek közre.
2013.11.30. 16:22:26 -
Nagyszabású programokkal ünnepli második születésnapját a Fehérvári Ajándékbolt
Megújult külsővel, különleges termékekkel, tematikus hétvégi programokkal és nyereményjátékkal készült a Fehérvári Ajándékbolt az Adventre, valamint az üzlet második születésnapjára. Szombaton délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármester tartotta meg a születésnapi köszöntőt, ezt követően a vendégeket születésnapi tortával kínálták, és élményfotózásra invitálták. A vendégek között az ajándékbolt partnerei, a sportklubok vezetői és a Kézműves Egyesület is képviseltették magukat.
2013.11.30. 13:03:19 -
Püspöki áldás a Városháza felújított Dísztermére
A Szent István Emlékévben teljes körű felújításon esett át nyáron a Városháza Díszterme, melyet pénteken este Spányi Antal megyéspüspök áldott meg. A felújított terem a jövőben közösségi funkciókat is ellát, hiszen a közgyűléseken kívül alkalmas zenés és irodalmi estek, előadások, konferenciák megrendezésére. A püspöki áldáskor is színpaddá alakították a pulpitust, mert a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai adtak nagyszerű műsort.
2013.11.30. 06:07:02
Védőgólokkal hatalmas fordítás: az utolsó másodpercben nyert a Volán!
Innsbruck - Sapa Fehérvár AV19 3-4 (1-0, 2-0, 0-3, 0-1) hosszabbítás után