Hírek
-
Randevú 30 év után: a PSG "visszavágott" a Videotonnak
1984-ben az UEFA-kupa második fordulójában találkozott egymással a Videoton és a francia sztrácsapat, a Paris Saint-Germain. Akkor meglepetésre Párizsban 4-2-re, itthon (egy köd miatt félbeszakadt visszavágó újrajátszásán) 1-0-ra nyert a Vidi. A párizsiak most európai gigaklubot építenek, ausztriai edzőtáborukban ismét játszottak a fehérváriakkal.
2014.07.12. 19:20:09 -
Hihetetlen balszerencsével végzett a hatodik helyen az Eb döntőjében Kovács Sarolta
Szombaton reggel a női döntővel folytatódott a Bericap Öttusa Európa-bajnokság. A hölgyek fináléjába Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara jutott be a csütörtöki selejtezőből. Három tusa után Kovács Sarolta a lovaglásnál egy hihetetlen balszerencse miatt a hetedik helyre csúszott vissza az összetettben. A kombinált számban aztán mindent megpróbált Kovács, de végül a hatodik helyen zárta az Európa-bajnokságot.
2014.07.12. 17:45:39 -
Köfém Nap 2014 - jó hangulatú közösségi nap a Köfém rugby pályán
A Köfém Lakóiért és Gyermekeiért Egyesület szervezte szombaton a Köfém Nap 2014 rendezvényt, ahol jó hangulatú focibajnokság, főzőverseny, játékos sportprogramok várták a környéken lakókat. A rendezvényen nagy sikere volt a rendőrök és a tűzoltók bemutatkozásának, akiket érkezésükkor „megtámadott” az egész gyereksereg, de a kezdeti visszafogottság után sokan kapcsolódtak be a délelőtti zumbába is.
2014.07.12. 13:13:11 -
Marokkóból igazolt védőt a Videoton
Szofiane Sakla játszott a marokkói utánpóltás-válogatottban, 21 éves, de már volt a Betis és a Malaga játékosa. Ezekben a klubokban a második csapatban kapott lehetőséget, a Vidiben vélhetően bizonyíthat majd az első keretben is. Eddig kapus poszton és a középpályán erősített a Videoton a nyáron, és egy csatár próbajátékos is részt vett az ausztriai táborban, de őt még nem szerződtették. Sakla az első új szerzemény a csapat védelmében.
2014.07.11. 21:26:39 -
Vasárnap négy magyarért is szurkolhatunk az öttusa Eb-n
Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter és Demeter Gergely is bejutott a férfi döntőbe a fehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Ez azt jelenti, hogy az egyéni és a csapatversenyben is érdekeltek leszünk vasárnap a Bregyó-közben. Előtte szombaton a női döntő következik, reggel kilenc órától, Kovács sarolta és Alekszejev Tamara személyében két fehérvári öttusázóval a mezőnyben.
2014.07.11. 19:20:14