Hírek

/ 2014.03.05. 11:48:23 |

Megújuló utastájékoztató rendszer - hat buszt is vásárolnak idén

 Az Alba Volán Zrt. korábbi, veszteséges gazdálkodásának negatív folyamatait sikerült megállítani és az önkormányzat hosszú távú finanszírozási megállapodásával a fejlesztések is kiszámíthatóbbá váltak. Így tavaly év végétől több kisebb-nagyobb beruházást hajthat végre a közlekedési társaság. Minderről Cser-Palkovics András polgármester és Németh Tamás a társaság vezérigazgatója közös sajtótájékoztatót tartott.
/ 2014.03.05. 11:28:06 |

Takács Rupert - Woodstock tizenhat négyzetméteren

Takács Rupert, vagy ismertebb nevén „Rupi” bőrnadrágjával és hosszú, copfba kötött hajával még mindig ikonikus arca a fehérvári éjszakáknak. Az előző számunkból kiderült, hogy Ausztráliában fogant, apácák tanították meg a My Fair Lady betétdalaira, majd a csillogó szupermarketek és az öt tévécsatorna világából szüleivel még a hetvenes években költözött haza a szürke magyar kommunizmusba.
/ 2014.03.05. 10:15:16 |

A sikeres szezon is még csak az út eleje - a Bolzano ellen készül a Sapa Fehérvár

A Sapa Fehérvár AV19 erejét mutatja, hogy a klub felnőtt, U-20-as és U-18-as csapata is bejutott az EBEL rájátszásába. Egyetlen riválisra sem igaz ez! Természetesen főleg a felnőttek esetében kiséri kiemelt figyelem a negyeddöntős párharcot, amelyben a Bolzano lesz Marty Raymond csapatának ellenfele. A klub tájékoztatóján szó esett az esélyekről is - minden fronton. Akárcsak a fantasztikus szurkolókról és a jövőre vonatkozó tervekről.
 
/ 2014.03.05. 09:37:08 |

Uniós fejlesztések nyílt napja - idegenvezetők mutatják be Hiemer-házat és a Fő utcát

Harmadik alkalommal rendezik meg vasárnap az „Uniós Fejlesztések Nyílt Napja” című programot, melyet 2013-ban indítottak útjára. Székesfehérváron idegenvezetők közreműködésével ismerkedhetnek az érdeklődők a Hiemer-házzal és a felújított Fő utcával. A fejlesztéseken kívül az érdeklődők megnézhetik a Szent Korona hiteles másolatát is.
/ 2014.03.05. 09:34:09 |

A Péccsel játszik a Videoton a Ligakupa negyeddöntőjében

A Videoton a Kaposvár kiejtésével bejutott a Ligakupa legjobb nyolc együttese közé kedden. Az elődöntőbe jutásért pedig majd a Pécs csapatával kell megküzdenie José Gomes együttesének, az első meccset március 18-án, míg a visszavágót április elsején rendezik. A két csapat legutóbb éppen szombaton csapott össze, a bajnokságban 1-1-re végzett egymással a két gárda.
/ 2014.03.05. 09:01:00 |

MÉ-DIÁK 2014 - versenyfelhívás nyolcadikos diákoknak

A "MÉ-DIÁK 2014” című versenyen Fehérváron és környékén élő nyolcadikosok vehetnek részt háromfős csapatokban. A tudáspróba célja a médiatudatosság növelése a fiatalokban, illetve a Tolnai Utcai Általános Iskola mozgókép- és médiaoktatásának népszerűsítése.
/ 2014.03.05. 08:56:05 |

Új szín a palettán: a Tálentum Iskola az ARAK AKTIV-ban

Új helyszínre, a Talentum Református Általános Iskola tornatermébe látogatott el az ARAK AKTIV versenysorozat. Az iskolai fordulók harmadik állomása rendhagyó volt: az 1-2, 3-4, 5-6 osztályok egymás ellen, pontosabban egymás mellett versenyeztek. Mivel évfolyamonként egy osztály van az iskolában így a résztvevők főpróbát tartottak az áprilisi döntő előtt.
/ 2014.03.05. 07:47:27 |

Ismét a legjobb tíz között a fehérvári 67 étterem

 Az év tíz legjobb étterme közé került az Onyx mellett az Arany Kaviár, a Borkonyha, a Costes, a Csalogány 26, a Fausto's, a Nobu, a Salon, a Zona, valamint egyedüli vidékiként a székesfehérvári 67 étterem is. A67 konyháján a hagyományos magyar, vidéki recepteket ötvözik a nemzetközi gasztronómiai trendekkel, és sokan felismerik a jó ételekben akár egy szelet kenyérben vagy egy paradicsomban rejlő örömöt.
/ 2014.03.04. 19:27:56 |

Nyolc közé jutott a Videoton a Ligakupában

A kaposvári visszavágón nem fenyegette veszély a továbbjutást, bár nem sikerült nyernie a Vidinek. Az első félidőben 11-est hibázó piros-kékek a mérkőzés hajrájában Zé Luis góljával egyenlítettek, így összesítésben 4-1-gyel jutottak a legjobb nyolc közé. Sérülése után visszatért a csapatba az ezúttal jobbhátvédként bevetett brazil Paraiba.
Kaposvár - Videoton 1-1 (0-0)
/ 2014.03.04. 15:00:52 |

Húshagyó keddi tikverőzést tartottak Mohán


Kedden tartották a Mohai Tikverőzést, mely a farsang utolsó napjához, húshagyó keddhez kapcsolódó alakoskodó népszokás. Az esemény 2011. szeptemberében felkerült az UNESCO Szellemi kulturális örökség listájának nemzeti jegyzékébe is. A falu fiatal legényei maskarákban, házról házra járva adományt gyűjtenek.
/ 2014.03.04. 14:48:17 |

Tervmódosítások véleményezése a Koronás Park területére vonatkozóan

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata megindította a 7/2004. (II.24.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott Székesfehérvár Megyei Jogú Város külterületének, valamint egyes belterületi területrészeinek helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosítását a „Koronás Park” területre vonatkozóan.
/ 2014.03.04. 14:38:47 |

A Királykút Emlékházban várja a körzet lakóit Deák Lajosné önkormányzati képviselő

2014. március 10-én, hétfőn képviselői fogadóórát tart Deák Lajosné. A 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője 17.00 és 19.00 óra között várja a körzetben élőket a Királykút Emlékházban, a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatt. A fogadóórán jelen lesz a 11. számú választókerület körzeti megbízottja, Botos László főtörzsőrmester is.
A képviselő e-mail elérhetősége: deak.lajosne@fehervar.hu
/ 2014.03.04. 14:37:28 |

Megyei ellenőrző gyakorlaton a fehérvári és a sárbogárdi hivatásos tűzoltók

  Megyei ellenőrző gyakorlaton vettek részt a fehérvári és sárbogárdi hivatásos tűzoltók Székes-fehérváron, a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban március 4-én, délelőtt. A valós eseményekre történő felkészülés nélkülözhetetlen elemei a gyakorlatok. Ebből adódóan is fontos a helyismeret, valamint a begyakorlott mozdulatok, amelyek jelentős segítséget nyújtanak egy beavatkozás során.
/ 2014.03.04. 14:27:17 |

Öbölből vödörbe - színházi előadás az Öreghegyi Közösségi Házban

Guy Foissy: Öbölből vödörbe című darabját Éless Béla rendezésében láthatja a közönség március 9-én, vasárnap 19 órától az Öreghegyi Közösségi Ház Tóth István termében. Mókus szerepében Heller Tamás látható, a feleséget Nyertes Zsuzsa alakítja. A fülbemászó dallamokról Laár András gondoskodik.
/ 2014.03.04. 12:20:06 |

Bérpótlék a szociális szférában - a bölcsődei dolgozókat is érinti az intézkedés

A szociális ágazatban bevezetett bérpótlékról a és várható életpályamodellről tájékoztatott Székesfehérvár országgyűlési képviselője a Százszorszép Bölcsődében. Vargha Tamás elmondta, hogy a szociális szférában dolgozók bére 5-11 százalékkal emelkedik a szakmában töltött évek számától függően. A bérpótlékot márciusban, januárig visszamenőleg fizetik ki.