Hírek
-
Több fiú korcsoportban is elkezdődnek a 2014/2015-ös tanév foci küzdelmei
Jövő hétfőn és kedden több fiú korcsoportban is elkezdődnek a 2014/2015-ös tanév a labdarúgó küzdelmei. Hétfőn a IV. korcsoportos fiú kispályás diákolimpia indul el, amelyet szintén hétfőn az alapfokú Városi középiskolás bajnokság megnyitója követ. Ezután kedden a III. korcsoportos fiúk focibajnoksága indul el. A résztvevőket Disztl László, a Videoton FC Utánpótlás vezetője köszönti, a megnyitót pedig Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok tartja.
2014.09.11. 16:22:13 -
Helyi érték - negyedévente megjelenő magazint mutattak be
Helyi érték címmel negyedévente megjelenő magazint indított útjára az Echo Nonprofit Network. A közéleti magazin három megyére koncentrál, és a helyi jó gyakorlatokat, közösségeket mutatja be. Az első szám apropóján sajtótájékoztatón számolt be a lap elindításának részleteiről Domokos Tamás, az Echo Nonprofit Network stratégiai igazgatója, és Dr. Molnár Krisztián, Fejér megye főjegyzője a Pátria Kávézó és Étteremben.
2014.09.11. 15:51:24 -
Székesfehérváron is szirénával emlékeztek a tűzoltók 9/11 áldozataira
Tiszteletadással emlékezett a Fejér Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett New York-i terrortámadás következtében elhunyt áldozatokra. A szolgálatban lévő hivatásos tűzoltók Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Sárbogárdon egyaránt felsorakoztak a tűzoltó-parancsnokságok szertára előtt szeptember 11-én.
2014.09.11. 15:41:15 -
A Székesfehérvári Horvát és Szerb Nemzetiségi Önkormányzat is közmeghallgatást tart
A nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében közmeghallgatást tart szeptember 17-én, szerdán 17.00 órától a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselő testülete a Liszt Ferenc utca 1. szám alatti helyiségükben. A Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése szeptember 18-án, csütörtökön 18.00 órától tart közmeghallgatást a Szerb Nemzetiség Házában, a Rácz utca 17. szám alatt.
2014.09.11. 14:21:40 -
Elgázolt a vonat egy embert Fehérvár és Moha között
A Fehérvár-Komárom vasútvonalon pedig a városhatár és Moha között gázolt a tehervonat. A rendőrségi helyszínelés és a hatósági intézkedések ideje alatt az 5-ös számú vasútvonalon késésekkel közlekedtek a komáromi és a székesfehérvári vonatok. A baleset helyszíne nehezen megközelíthető helyen volt, ezért riasztották a székesfehérvári hivatásos tűzoltókat is a helyszínre.
2014.09.11. 14:02:10
Fehérvári öttusázók a Városházán - polgármesteri köszönet a sportolóknak
80 csodálatos oldtimer és youngtimer vesz részt a Chrono Classic Oldtimer Szuperkupán
Szűcsné Novák Mária tűzzománcművest fogadta ma Brájer Éva a Városházán
Két góllal kikapott Békéscsabán a Fehérvár KC
Fellendülőben a városi kertmozgalom - népszerű a palotavárosi közösségi kert is
A várt gólzáporral jutott tovább a Vidi a kupában
Kunszállás - Videoton FC 0-8 (0-4)