Hírek
-
Isztambuli vendégek látogattak el a Városházára
Isztambul egyik kerületének alpolgár- mesterét fogadta szerdán a Városháza Dísztermében Róth Péter alpolgármester. A török vendég többnapos látogatásra érkezett hazánkba, ennek keretében látogattak el Székesfehérvárra is. A találkozó nem titkolt célja volt, hogy feltérképezze a jövőbeni együttműködési lehetőségeket. Ismail Tas alpolgármester köszönetet mondott a szíves fogadtatásért, kiemelve, hogy Fehérvár csodálatos, rendezett város.
2014.11.19. 12:02:38 -
Kallós Zoltán Székesfehérváron - a Nemzet Művészét köszöntötték
Fehérvárra látogatott november 18-án, kedden Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajzkutató és népzenegyűjtő. A közönség megismerhette a legendás tudós „Balladák könyve” című művének bővített változatát. A rendezvényen a szerzőt a Nemzet Művésze kitüntetés kapcsán is köszöntötték.
2014.11.19. 11:28:22 -
In memoriam Cser János - egy igaz embert gyászolunk
November 22-én, szombaton, délelőtt 10 órakor a székesfehérvári Prohászka templomból kísérik utolsó földi útjára Cser Jánost, aki hosszú éveken keresztül vezette Székesfehérvári Posta Feldolgozó Üzemet. Postai főellenőr és főtanácsos volt. Nagyon korán megismerkedett a munkával, már 13 éves korában táviratokat kézbesített. Hatvan évet töltött el a Magyar Posta szolgálatában és a Postás Szakszervezet tagjaként.
2014.11.19. 11:04:34 -
Estébe nyúló on-line fogadóórát tartott a város polgármestere a Facebook-on
Egészen késő estig tartott kedden a város polgár- mesterének Facebook-on tartott fogadóórája. Záporoztak a kérdések út- és járdafelújításokkal, parkolási helyzettel, közlekedés szervezéssel kapcsolatban, de volt aki a Fő utcai inda működésére kérdezett rá. A város polgármesterének Facebook oldalát itt találja, ahol az összes bejegyzést és hozzászólást elolvashatja.
2014.11.19. 10:36:32 -
Szombaton a Tóvárosi Általános Iskolában tartják a Játékos Sportverseny döntőjét
November 22-én, szombaton délelőtt 9.30-tól szervezik meg a 2014/2015. tanév Játékos Sportverseny diákolimpiai városi döntőjét. A városi fináléban nyolc általános iskola tanulói mérik össze tudásukat a legjobb eredmény eléréséért. A koncentrációra mindenképpen nagy szükség lesz, hiszen nem kevesebb, mint tíz feladatot kell sikeresen végrehajtaniuk a csapatoknak.
2014.11.19. 09:47:50
"Én beszéltem, mert Jenő, ha csak lehetett, nem beszélt" - Pallag Zoltán beszélgetése F. Petres Évával
Megtekinthető a tervmódosítások dokumentációja
Remekül szerepelt első nemzetközi versenyén a Főnix SE
A Főnix SE története során először képviselhette a klubot - és egyben a magyar színeket egy itthon már sikeres formációja által egy rangos nemzetközi versenyen. A Dragon Girls junior nagyformáció mindjárt egy lengyelországi Világkupa-viadalon esett át a tűzkeresztségen, s nem is vallott szégyent, ugyanis a roppant erős nemzetközi mezőnyben 5 ország 18 indulójából a 11. helyen végzett a fehérvári klub.
Jövő szombaton férfi szűrőnapot szerveznek a Család és Nővédelmi Központban
Napkollektoros rendszer a Maroshegyi Óvodában
Gólzáporral jutott tovább a Ligakupában a Vidi
Ajka - Videoton 1-5