-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Napkollektoros rendszer a Maroshegyi Óvodában
A Maroshegyi Óvoda energia- takarékos működését támogatja az a napkollektoros rendszer, amelyet a Spring Solar Kft. ajándékozott az intézménynek, felvállalva a beruházás teljes költségét. A rendszert működés közben mutatták be a szakemberek egy helyszíni bejárás során. A napkollektoros rendszer az intézmény melegvíz előállításában mintegy 35%-os megtakarítást eredményezhet, csökkentve ezzel a szén-dioxid kibocsátás mértékét is.
2014.11.18. 15:44 |
A Maroshegyi Óvoda energiatakarékos működését támogatja az a napkollektoros rendszer, amelyet a Spring Solar Kft. ajándékozott az intézménynek, felvállalva a beruházás teljes költségét. A rendszert működés közben mutatták be a szakemberek egy helyszíni bejárás során.

A Maroshegyi Óvoda évek óta a „Zöld Óvoda” megtisztelő cím birtokosa. Mostantól még inkább a környezettudatosság és a megtakarítás jellemzi majd a működést. A Spirng Solar Kft. felajánlásának köszönhetően már napkollektorok segítik az intézmény melegvíz-ellátásának hatékonyságnövelését. A már működő rendszert az óvodások rövid műsorával egybekötve mutatták be kedden nyilvánosan is.

Pafkó József, a kivitelezést végző Spring Solar Kft. műszaki igazgatója a bejárás során ismertette a rendszer működését. Elhangzott, hogy a napkollektoros rendszer az intézmény melegvíz előállításában mintegy 35%-os megtakarítást eredményezhet, csökkentve ezzel a szén-dioxid kibocsátás mértékét is.
Brájer Éva alpolgármester elmondta, Székesfehérvár Önkormányzata elkötelezett a zöldenergia-felhasználás minél szélesebb körű alkalmazására a tulajdonában és fenntartásában lévő intézmények működtetése, felújítása során. Köszönetet mondott a Spring Solar Kft.-nek a felajánlásért, és hogy felvállalták a beruházás teljes költségét. „Számunkra azért is öröm, hogy a Maroshegyi Óvodára esett a választás, hiszen nemsokára megkezdődhet itt egy nagyszabású beruházás az idén elindított Ybl-program keretében. Székesfehérvár képviselőtestülete soron következő ülésén, pénteken dönt majd a közbeszerzési eljárás kiírásáról, amelynek során bővül az óvoda. A két új csoportszoba megépítésével további hatvan gyerek felvételére nyílik lehetőség.”

A mintegy 800 ezer forint értékű beruházásról és a "Zöld Fehérvárért" koncepcióról Hanti Norbert ügyvezető igazgató elmondta, szeretnék elérni, hogy a megújuló energia, ezen belül a napenergia komoly szerephez jusson Székesfehérváron. „Ebből az elgondolásból jött létre a „Zöld Fehérvárért” koncepció, amelynek keretében lokálpatriótaként az volt az első és legfontosabb dolgunk, hogy keressünk egy olyan intézményt a városban, ahol megvalósítható ez a fejlesztés. Ezt a karitatív tevékenységet szeretnénk a jövőben is folytatni úgy, hogy minden évben kiválasztunk majd az önkormányzat szakembereinek segítségével egy intézményt, amelynek felajánlhatunk akár egy napkollektoros, akár egy napelemes rendszert.” Hanti Norbert hozzátette, a „Zöld Fehérvárért” program keretében sok egyéb más ötletet is szeretnének majd megvalósítani.

Békésiné Kimiti Ágnes óvodaigazgató köszönetet mondott az óvoda gyermekei és az ott dolgozók nevében a fejlesztésért. „Számunkra nagy öröm, hogy mi vagyunk az első ilyen óvoda a városban, ahol ez a rendszer működik. Intézményünk már több éve a „Zöld Óvoda” megtisztelő címet viseli, így most már nemcsak a szelektív hulladékgyűjtést, komposztálást tudjuk elmondani és tevékenyen megmutatni, hanem beszélhetünk nekik a zöldenergia, a napenergia szerepéről és hasznosításáról is.” – tette hozzá az óvodaigazgató.