Hírek
-
Frisbeach - hazai pályán született az első bajnoki cím
Idén már harmadik alkalommal szervezte meg a Frisbeach-et a Fehérvár Frizbi SE a gárdonyi Sportbeach homokos pályáján. Az első Frisbeach-et még két éve teljesen kezdő csapatként rendezték, azonban tavaly egy éves tapasztalattal erősebb csapattal álltak ki és már csak éppen hogy lecsúsztak a dobogóról a kilenc nevező csapat közül.
2015.08.11. 13:49:07 -
Átalakuló szakképzés Fejér megyében is
A szakképzés országos átalakítása során a Nemzet- gazdasági Minisztérium 44 szakképzési centrumot hozott létre 2015. július 1.-i hatállyal. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum, amely 10 szakképző intézményt tömörít, ezek egyike. Az átalakítás célja, hogy elősegítse a szakképző intézmények hatékonyabb, összehangoltabb működését, valamint a munkerőpiaci szereplők igényeinek megfelelő képzési struktúra kialakítását.
2015.08.11. 12:30:44 -
Az Országalma másolata is látható a Szent Korona hiteles másolata mellett
A Szent István Emlékév legnagyobb ünnepségeinek idejére érkezett Fehérvárra a Szent Korona hiteles másolata. Azóta sokan keresték fel a Városházát, hogy megtekintsék a magyarság számára oly fontos ereklyét. Az idei Királyi Napokra egy újabb koronaékszer-másolat került a nemzet történelmi fővárosába: mostantól az Országalma másolata is a Szent Korona mellett látható.
2015.08.11. 12:25:12 -
Bábszínház augusztusi hétvégéken a Koronás Parkban
Folyamatosan bővítik augusztus hónapban is az egyéves Koronás Park program- kínálatát a szervezők. Első lépésként augusztus minden vasárnapján délelőtt 11 órától bábszínházi előadások szórakoztatják a programokon résztvevő gyerekeket Székesfehérvár egyik legkedveltebb közösségi parkjában. Az érdeklődőket összesen négy alkalommal várják az augusztusban.
2015.08.11. 09:30:52 -
Vasárnapi kirándulás Rétimajorba a SZÉNA Egyesülettel
Székesfehérvár Önkormányzat- ának támogatásával több mint 50 fő vehetett részt augusztus 9-én vasárnap a SZÉNA Egyesület által szervezett kiránduláson. A szervezők minden évben kiemelt figyelmet fordítanak a közösségfejlesztő programokra, valamint arra, hogy lehetőséget biztosítsanak a családok számára a tartalmas időtöltésre.
2015.08.10. 17:00:15