Hírek
-
Új parkolók épültek a Gőzmalom utcában
Mintegy 1700 négyzetméternyi területen, a Gőzmalom utca és a Sarló utca között, a Fűtőerőmű régi telkén 58 parkolóhely épült. A parkoló mind a Sarló utca 14., mind a Gőzmalom utca felől megközelíthető. A közvilágítás kivitelezése még tart ezzel napokon belül elkészülnek a szakemberek, a Városgondnokság pedig a parkosítását is elvégzi a parkoló körüli zöldterületnek. A parkolók mellett hamarosan egy közel ezer négyzetméteres kutyafuttatót is építenek a Sarló utcai házak mögött.
2016.10.17. 10:12:14 -
Három hazai meccsel folytatja a Volán az EBEL-ben
A pénteki bécsi győzelmet vasárnap hazai pályán vereség követte, de a címvédő Salzburg ellen is jól játszott a Fehérvár AV19. Az EBEL programja ismét speciálisan alakul, hiszen a korábbi négy idegenbeli mérkőzést követően most négyszer itthon játszik Benoit Laporte csapata, a salzburgiak után a héten a Znojmót, a Bolzanót, jövő hétfőn pedig az Innsbruckot fogadja. A találkozók élő közvetítésben követhetők lesznek a szekesfehervar.hu/elo oldalon!
2016.10.17. 10:06:24 -
Tíz aranyérmet hoztak el Dunaszerdahelyről a fehérvári karatékák
Szombaton, Duna- szerdahelyen az idén nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal felvidéki magyar sportolólányra emlékezve rendezte meg a Szlovák Shinkyokushin Szervezet az I. Kovács Kata Zsófia Emlékversenyt. A Fehérvár Karate Akadémia sportolói tíz aranyérmmel tértek haza a rangos versenyről.
2016.10.17. 09:03:40 -
Harmadszor rendezték meg a vakvacsorát a Fehérbot Nemzetközi Világnapján
A Lion's Club harmadszor rendezte meg a Fehérbot Nemzetközi Világnapja alkalmából a vakvacsorát, amely összefogásra sarkallja a társadalom mindazon szereplőit, akik segíteni szeretnék hétköznapjaikon vak és gyengénlátó honfitársainkat. Ságiné Farkas Gyöngyi elnök szerint kezdünk jobban odafigyelni a környezetünkben azokra az emberekre, akik hátrányban vannak.
2016.10.17. 08:55:55 -
Bemutatók, kötélhúzás, jókedv - gyermekzsivaj a tűzoltóságon
A tűzoltóságon idén is nagy sikere volt a nyílt napnak, melyen rengeteg gyerek árasztotta el a fehérvári tűzoltó laktanyát. A próbariasztások, szerelési fogások ismertetése mellett igazi „nagyágyúkat” az ötven tonna emelésére alkalmas tűzoltó autódarut és a negyvenkét méter magasból mentésre, tűzoltásra alkalmas létra szereket is bemutatták a kezelőik.
2016.10.17. 07:58:51
Bartók Józsefre emlékeznek a Zsolt utcai Közösségi Házban
Lurkók a katasztrófavédelmi nyílt napon, a fehérvári Tűzoltó laktanyában
Jótékonysági erőemelő nap volt vasárnap a Halesz ligetben
Felavatták a Reform Egyház új, Nyitrai úti otthonát
Kétgólos előnyt harcolt ki Romániában az Alba Fehérvár KC
Gyakorlati nap a Székesfehérvári Mentőállomáson az Újraélesztés Világnapján
Megártott a hosszú szünet, Vidi-vereség Diósgyőrben
DVTK - Videoton 2-0 (0-0)
Egynegyednyi jó játékkal verte az Alba a MAFC-ot
MAFC - Alba Fehérvár 70-81