Hírek


/ 2017.08.13. 20:23:05 |

Nemzetek kavalkádjával kezdődött a XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

Utcatánccal és a nyitógálával kezdődött meg vasárnap este a XXII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. A meghívott táncegyüttesek öt napon keresztül szórakoztatják majd a fehérváriakat és a turistákat, betekintést engedve kultúrájuk, szokásaik, gasztronómiájuk rejtelmeibe. A világ különböző pontjairól városunkba érkező táncosok és zenészek igazi fesztivál hangulatot varázsoltak a Fő utcára és a Zichy színpad környékére.
/ 2017.08.13. 19:41:00 |

Fehérvári Gyermek Néptánc-gála a Zichy színpadon

Több, mint száz gyermek részvételével rendezték meg a Belvárosban a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat Népművészeti Fesztiváljának kiemelkedő programját, az első Fehérvári Gyermek Néptánc-gálát. A Zichy színpadon a hazai fehérvári néptáncosok mellett felléptek salgótarjáni, miskolci és tordasi táncegyüttesek, abai zenészek és énekesek valamint az úrhidai Marton Bendegúz is.
/ 2017.08.13. 14:45:11 |

Lezárás a Koronázó téren a Musica Sacra és a Szertartásjáték előadásai alatt

A szervezők tájékoztatják a lakosokat, hogy a Musica Sacra koncertje és a Koronázási Szertartásjáték főpróbája és előadásai alatt lezárják a Koronázó teret a Városház tér, a Táncsics Mihály utca és a Romkert kapu felől. Kérik a lakosok megértését és türelmét.
/ 2017.08.13. 09:11:51 |

Vasárnapi programok - ma kezdődik a Nemzetközi Néptáncfesztivál

Vasárnap 10.00 és 18.00 óra között ismét részesei lehetünk a Népművészeti Fesztivál programjainak a Belvárosban. A fesztivál keretében 16.00 órakor a Zichy színpadon kezdődik a Fehérvári Gyermek Néptáncgála. Este hatkor felvonulással kezdődik a Nemzetközi Néptáncfesztivál, melynek nyitógálája hétkor lesz a Zichy színpadon.
A Musica Sacra tegnap estére tervezett koncertje, vasárnap 21 órától csendül fel a Nemzeti Emlékhelyen!
/ 2017.08.12. 23:05:28 |

Elhozta az első két helyet a SZINGO a Zengő Grand Prix-ről

A SZINGO Balaton Team országúti kerékpáros csapatát Paulusz Martin és Muskovits Dávid képviselte a hétvégén Hosszúhetényben megrendezett ZENGŐ Grand Prix országúti versenyen. Kitartásuknak meglett az eredménye: Paulusz Martin első, Muskovits Dávid második helyezést ért el.
/ 2017.08.12. 22:33:27 |

Lánykérés is volt Király Viktor és Bebe koncertjén

Szombaton is megtelt a Zichy színpad előtti tér Bebe és Király Viktor koncertjén, akik varázslatos hangulatot teremtettek a Belvárosban. Meglepetésként ért mindenkit, hogy a koncert vége felé lánykérés is volt a színpadon: Király Viktor szólította a színpadra Lénát, akinek kedvese a közönség előtt kérte meg a kezét. Hogy igent mondott-e Léna Dávidnak, az a galériából kiderül.
/ 2017.08.12. 21:24:18 |

A 96. percig kellett várni a Vidi győztes góljára a Loki ellen

Megterhelő időszak után a Debrecen elleni bajnokira kicsit rápihenhetett a Videoton, de az első félidő túl álmosra is sikerült, nem tudott felpörögni az Európa-ligában még érdekelt fehérvári csapat. A második félidőben pedig a legnagyobb ziccerek is kimaradtak, és csak a hosszabbítás utolsó pillanatában, Lazovics tizenegyesével nyerte meg a meccset az inkább küzdő, mint jól játszó Vidi.
/ 2017.08.12. 19:36:11 |

Esőnapra halasztották a Musica Sacra koncertjét - vasárnap lesz az előadás

A bizonytalan időjárás miatt elmaradt a Musica Sacra szombat estére tervezett koncertje, így a Requiem esőnapon, augusztus 13-án vasárnap 21 órától csendül fel a Nemzeti Emlékhelyen. Verdi műve Lukács Gyöngyi, Komlósi Ildikó, ​Pataki Adorján, Alexandru Agache szólisták főszereplésével, az egyesített székesfehérvári és budapesti kórusok, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével szólal meg.
/ 2017.08.12. 19:25:42 |

Koreai arany a junior öttusa vb női döntőjében

A dél-koreai Kim Sunwoo nyerte a hölgyek versenyét a székesfehérvári junior öttusa világbajnokságon. A legjobb magyar, Simon Sarolta a 18. helyen végzett, míg a vb egyetlen egyéni fehérvári indulója, az Alba Öttusa SE versenyzője, Strobl Anita 27. lett.

/ 2017.08.12. 16:52:07 |

169 év után ismét Székesfehérváron - kiállítás nyílt III. Béla királyról

A Királyi Napok rendezvénysorozatának részeként nyitották meg szombaton a „Teste Fehérvárott nyugszik" – III. Béla király (1172–1196) című kiállítást a Szent István Király Múzeum Dísztermében. A kiállításon megtekinthetők azok a tárgyak, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Bazilika területéről. A királyi pár – III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna – sírjában talált leleteket akkor a fővárosba szállították, így azok 169 esztendő elteltével tértek haza Székesfehérvárra.