Hírek
-
A tudásom az én segítőm – teltházas érdeklődés a Corvinus nyílt napján
Az alap- és mesterképzések iránt érdeklődőket egyaránt szeretettel várták pénteken a Corvinus nyílt napján. A fehérvári campus corvinusos hallgatói a duális képzések révén munkatapasztalat megszerzésére is lehetőséget kapnak. A meghirdetett szakok duális partnereivel mind a szaktájékoztató előadásokon, mind az aulában kihelyezett standoknál találkozhattak a résztvevők.
2018.01.12. 11:41:55 -
Csángó táncház lesz a Kákics együttessel a felújított Felsővárosi Közösségi Házban
Január 20-án, szombaton lesz az újévben először csángó táncház a Kákics Együttessel a frissen felújított Felsővárosi Közösségi Házban. 17 órától Gáncs Kata és Gula Miklós várja a gyerekeket, majd 18 órától Nedvig Bendegúzzal a felnőttek tanulhatnak új lépéseket. A belépődíj 500 forint.
2018.01.12. 10:56:50 -
Jónás Attila kiállításának megnyitója a Pelikán Galériában
Január 19-én, pénteken 18 órakor a Pelikán Galériában lesz Jónás Attila kiállításának megnyitója. A Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Művészek Társasága által szervezett tárlatot megnyitja Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. A kiállítás megtekinthető lesz február 16-ig, keddtől péntekig 10-től 18 óráig. A belépés díjtalan.
2018.01.12. 09:26:55 -
Lakossági fórumra várják az öreghegyieket a városrész önkormányzati képviselői
Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők január 16-án, kedden közös lakossági fórumot tartanak. 17 órától az Öreghegyi Közösségi Házban várják az Öreghegyen élőket. A fórumon részt vesz Cser-Palkovics András polgármester és Bozai István városgondnok is.
2018.01.12. 08:59:25 -
A tudatos gyógyulás kulcsa - Dr. Darnói Tibor idegsebész előadása Fehérváron
Január 16-án, kedden 17.30 órakor Dr. Darnói Tibor idegsebész tart előadást A Szent István Művelődési Házban „A tudatos gyógyulás kulcsa - Testi-lelki-szellemi törvényszerűségek a betegség és az egészség hátterében” címmel. Az előadó az idegsebészeten töltötte munkásságának első éveit, később háziorvosi szakvizsgát is tett.
2018.01.12. 08:24:30