Hírek

/ 2018.02.07. 07:48:22 |

Prax Levente: Tisztuló égbolt című kötetét mutatják be hétfőn

Február 12-én, hétfőn 17 órakor Prax Levente „Tisztuló égbolt” című könyvét mutatják be a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. A szerzővel Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélget. A belépés díjtalan, várják az érdeklődőket.
/ 2018.02.06. 20:10:58 |

Balesetekről és elsősegélynyújtásról hallhattak előadást fehérvári szülők

Mészáros Zalán „Gyermekkori balesetek megelőzése, elsősegélynyújtás” című előadására várták a szülőket kedden délután A Szabadművelődés Házába. A rendezvényen számos szülő és érdeklődő mellett részt vett Dr. Keresztury Lászlóné, a Humán Szolgáltató Intézet egészségfejlesztője is. Az ingyenes előadás a város egészségügyi programjába illeszkedően, a Humán Szolgáltató Intézet szervezésében valósult meg.
/ 2018.02.06. 18:53:35 |

Csoportelsőhöz méltó Alba Fehérvár-győzelem a Körmend ellen

AFiba-Európa-kupa második csoportkörének utolsó mérkőzésén a már továbbjutott Alba Fehérvár az ezért még küzdő Körmendet fogadta. Jobban kezdett az Alba, de nem volt színvonalas az első félidő, inkább csak egy-egy villanásnak tapsolhattak a szurkolók. A folytatásban aztán egyre magabiztosabb és látványosabb volt a fehérvári játék, a vége pedig újabb sima győzelem lett, a körmendiek ellen már harmadszor a szezonban.
/ 2018.02.06. 16:21:52 |

Hangszert a kézbe - Fehérvárra érkezik a zenei játszótér

Február 13-án, kedden kezdődik a Hangszert a kézbe székesfehérvári eseménye a Fejér Megyei Művelődési Központban. Keddtől egészen szombatig ingyenesen lesz látogatható a zenei játszótér, ami nem más, mint egy olyan hangszerkiállítás, ahol minden érdeklődő kipróbálhatja a hangszereket.
/ 2018.02.06. 15:18:24 |

Fogadóórát tart Deák Lajosné jövő hétfőn a Királykút Emlékházban

Képviselői fogadóórát tart 2018. február 12-én, hétfőn Deák Lajosné. A 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője a megszokott időpontban, 17 és 19 óra között várja a lakókat a Királykút Emlékházban, a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatt.
/ 2018.02.06. 14:14:45 |

Szerelmes klasszikusokkal készülnek Valentin-napra a szimfonikusok

Idén is készül a Valentin-napra az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Február 13-án Szerelmes klasszikusok címmel zenés est lesz a Hotel Magyar Király kupolatermében, ahol gyertyafényes vacsorával és romantikus dallamokkal várják a párokat. A hangversenymester Bondor Erika lesz.
/ 2018.02.06. 13:37:04 |

Marmorstein Berta csodálatos élete Rák Katival az Öreghegyi Közösségi Házban

Február 16-án, pénteken a “Marmorstein Berta csodálatos élete” című előadás tekinthető meg Rák Kati tolmácsolásában az Öreghegyi Közösségi Házban. A 18 órakor kezdődő esemény a 20. század világába nyújt betekintést egy azzal csaknem egyidős asszony könnyes-mosolygós történetein keresztül. A belépő 1000 forint.
/ 2018.02.06. 12:05:09 |

Elkezdődött a Corvinus új épületének teljes felújítása Budai úton

A régi laktanyaépület teljes gépészeti és esztétikai restauráción esik át, stílusa azonban nem változik és a tervek szerint 2019 májusára készül el a felújítás. Az előadótermek és laborok mellett egy modern könyvtár is lesz az új épületben, a területen pedig hamarosan egy olyan egyetemi kisváros alakul ki sportcsarnokkal és a századelő hangulatát idéző épületekkel, árnyas fák alatti, zöld közösségi terekkel, amit az amerikai filmekben látunk.
/ 2018.02.06. 11:05:20 |

Nyolc éremmel tértek haza a serdülők a fedett pályás bajnokságról

A téli szezon legnépesebb bajnoksága a 14-15 éveseké. Az ARAK Up. Akadémia is a legnagyobb létszámmal ebben a korcsoportban indította atlétáit a Budapesten. A nemenként 12 versenyszámban a sok betegség ellenére 50 fehérvári rajthoz állás került regisztrálása.

/ 2018.02.06. 10:54:07 |

III. Béla és családja - csütörtöki előadás a Rendházban

III. Béla és családja címmel tart előadást a Rendházban dr. Szabados György történész a Múzeum királyi ereklyéket bemutató kiállításához kapcsolódóan. A Koronázó Bazilikában eltemetett III. Béla és felesége, Antiochiai Anna leletei 169 év után térhettek vissza Székesfehérvárra, közöttük a királyné sírjában megtalált aranygyűrű és halotti korona, a király földi maradványai mellett fellelt halotti korona, kard és jogar is.
/ 2018.02.06. 10:31:50 |

A Sógorok könyve - ahogy folytatódott a Széchenyi Zsigmond Emlékkönyv

Február 9-én, pénteken 17 órakor a Vörösmarty Mihály Könyvtár, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. és a Merán Vadászati és Múzeológiai Alapítvány közös programjaként mutatják be a „Sógorok könyve-ahogy folytatódott - Széchenyi Zsigmond Emlékkönyv - Esterházy László Vadászemlékek" című kötetét. Szeretettel várják az érdeklődőket a Központi Könyvtár Olvasótermébe.
/ 2018.02.06. 09:46:30 |

Bibedombi szörnytalálkozó Dés Andrással a fehérvári Pagonyban

Február 16-án 17 órától Dés András és különleges hangszerei előcsalogatják és bemutatják a Bibedombi Szörnyeket, hogy segítségükkel elűzhessük a telet a Fehérvári Pagonyban. A Bibedombi Szörnyhatározó bekerült a világ 170 legjobb mesekönyve közé, a szokatlan formában íródott könyv a gyerekek félelmeiről szól, mégis szórakoztató és aranyos.
/ 2018.02.06. 09:29:44 |

Módosított menetrend és vonatpótló buszok február 25-ig Fehérvár és Sárbogárd között

A MÁV-START értesíti utasait, hogy február 5-től február 25-ig a Börgönd és Sárbogárd állomások közötti pálya-karbantartási munkák miatt az alábbi menetrend szerint vonatpótló autóbuszok közlekednek a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon. A vonatpótló autóbuszokon a vasúti menetjegyek érvényesek.
/ 2018.02.06. 08:24:34 |

Fehérvári fiatalok sikerei - Velencén találkoztak hétvégén a régió ifjú rögbisei

Az elmúlt hétvégén Velencére, a Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolába várták a régió ifjú rögbiseit, akik - 17 csapatban és 4 korosztályban (U10, U12, U14, U16), - összesen több mint 100-an dobálták a tojáslabdát a Régiós Terem Rögbi Bajnokság 2. fordulójában. A rekord számú sportolói részvétel mellett a szurkolók is nagy létszámban látogattak el az eseményre.
/ 2018.02.06. 08:04:34 |

Sokmilliárdos áfacsalás génmódosított szójával - húsz évet is kaphatnak

Génmódosított szójával kereskedő cégláncolatot számoltak fel a NAV közép-dunántúli nyomozói. A nemzetközi bűnszervezet az árut Szlovéniából szerezte be, és szlovák, cseh, lengyel „bukó cégeken” pörgette át. A szóját, a sor végén, székesfehérvári társaságok vásárolták fel, majd a be nem fizetett áfát levonták a fizetendő adóból, sőt jogtalanul vissza is igényelték.