Hírek
-
A vasi szurkolók provokáltak, az Alba Fehérvár győzött
Ismét az utolsó pillanatig kérdéses volt, melyik csapat nyeri a meccset, az Alba-Falco elődöntő második találkozóján ez végül a fehérváriaknak sikerült, így kiegyenlítettek a párharcban. Pedig szünetben még a Szombathelynél volt az előny, a harmadik negyedben tudott felülkerekedni az Alba. A vendégszurkolók provokálásának felülő Pointert kiállították, a hazaiak hullámvölgybe kerültek, de végül nagyot harcolva megszerezték a győzelmet.
2018.05.31. 21:05:55 -
Lelki egészségünk alapjai a közösségek - sokan voltak Kozma-Vízkeleti Dániel előadásán
Kozma-Vízkeleti Dániel, klinikai szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta „Magas faktorszám - mentálhigiénés védőfaktorok családban és más közösségekben” című előadásával folytatódott „A család: ÉRTÉK, a gyermek: KINCS” címet viselő sorozat csütörtökön a Hiemer-házban.
2018.05.31. 20:11:08 -
Nyugdíjas pedagógusokat ünnepeltek a Tóparti Általános Iskolában
Nyugdíjas pedagógusnapi ünnepségre került sor csütörtökön a Tóvárosi Általános Iskolában, ahol az iskola diákjai adtak ünnepi műsort, majd a Pedagógusok Szakszervezete által alapított Eötvös József-emlékérmeket adták át. Jámbor Ferencné, a PSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke kiemelte, hogy annak a nemzedéknek a képviselőit ünneplik, akik minden időben példamutató felelősséget vállaltak.
2018.05.31. 17:06:59 -
Pénteken délután feloldják a Bregyó-köz felőli lezárást a Ligetsoron
A Bregyó-köz teljes lezárása június 1-jén pénteken 17 órától feloldásra kerül. Esetenként félpályás lezárások a munkák teljes befejezéséig még előfordulhatnak. A Ligetsor kopóréteg-aszfaltozása hétfőn indul, ezért kérik az autósokat, hogy járműveikkel ne álljanak az út területére
2018.05.31. 15:45:55 -
Fehérvári profi ökölvívók sikereiért is szoríthatunk a várpalotai Magyar Ring Gálán
Június 2-án, szombaton két székesfehérvári, a Videoton Box Club színeiben versenyző ökölvívó, Törteli Balázs (14-2; 5 KO) és Hegyi Barnabás (2-0; 2 KO) is szorítóba lép Várpalotán, a Magyar Ring Profi Gálán. Balázs ellenfele az egykori utánpótlás válogatott Horváth Richárd lesz, míg Barni Jasmin Dananovic személyében bosnyák bunyóssal küzd majd meg.
2018.05.31. 14:45:54