Székesfehérvár történetében a kultúra, így az irodalom is fontos helyet foglal el. A város számos írónak, költőnek adott otthont. Néhányan heteket, mások hónapokat, sőt, éveket töltöttek itt. Egyesek életük jelentős részét a városban élték le. Emléküket ma táblák és szobrok, sőt, utca- és térneveink is őrzik.
A város első gimnáziumának tanári karában több költőt találunk.
A jezsuita Baróti Szabó Dávid és Rájnis Ferenc csak rövid időt töltöttek Fehérváron – előbbi 1760-61-ben, utóbbi egy évtizeddel később –, ám mindketten verset írtak pályájuk egyik fontos helyszínéről. Az egységes irodalmi nyelv érdekében síkra szálló Rájnis itteni tartózkodása idején egy költőtársának írt versében az egészségtelen helyi levegőre panaszkodott – nem is maradt sokáig. Baróti Szabó a régi szokások és erkölcsök megtartására intette 1793-ban a Fehérváron tanító pálos Virág Benedeket.
Virág 1781-es pappá szentelése után érkezett, hogy elfoglalja az egyik itteni katedrát. Amikor II. József 5 évvel később feloszlatta a rendet, felvették a székesfehérvári egyházmegye világi papjai közé, és megmaradhatott tanári állásában.
Legjobb barátját, egyben egykori rend- és tanártársát, Ányos Pált 1782-ben a Nyitra megyei Felsőelefántról helyezték át az első osztály tanítására. Levelei arról tanúskodnak, hogy élete legszomorúbb két esztendejét töltötte Fehérváron. 1784 júliusában betegen vitette magát Veszprémbe, ahol szeptemberben, 28 esztendős korában elhunyt. Heves ellenzője volt József politikájának, elsősorban németesítő törekvéseinek. Tőle származik a „kalapos király” kifejezés. Ányos barátja távozása után még egy évtizedet töltött a gimnáziumban, mielőtt Pestre költözött. Jeles tanítványai között tudhatta a költőként is elismert egri érseket, Pyrker János Lászlót, valamint a papi pályára lépett, főleg elégiákat, egyházi és alkalmi verseket író, Ovidiust és Tibullust fordító Egyed Antalt.
A gimnázium egyik leghíresebb reformkori növendéke az 1827-es váli születésű Vajda János, aki három évet töltött el a fehérvári iskolapadban, majd a pesti piaristákhoz került. Az ismertséget tekintve kétségkívül megelőzi őt az 1800-ban Pusztanyéken született Vörösmarty Mihály költő, drámaíró és műfordító volt, aki 1816-ban, ötévnyi ciszterci diákoskodás után ment Pestre, a kegyesrendi atyákhoz, és akinek két darabját, A bujdosókat és a Csongor és Tündét a fehérvári Számmer nyomda adta ki elsőként, egykori tanára, az ekkor már a gimnáziumot igazgató cenzor, Szabó Chrysostom engedélyével.
A nyomdatulajdonos Számmer Pálhoz gyermekkori barátság fűzte, s éppen itt élt 1827-től. A nyomtatás idején leveleit a Magyar Theátrum épületébe címeztette, s feltehetően a Szent István téri Bajzáth-házban lakott. Halála után a város szoborállítással, emléktábla-avatással és 1913-ban, a fehérvári magyar nyelvű színjátszás 100. évfordulóján nevének felvételével tisztelgett életműve előtt. A Városi Színház adott otthont majd’ 40 éven át a Vörösmarty Körnek, amely az akkori elnök, gróf Széchényi Viktor főispán jóvoltából az Árpád fürdő szomszédjában rendezhette be székházát.
Fotó: Az egykori rendház épületére a múlt század elején került fel a két jeles tanár, Ányos Pál és Virág Benedek, majd a hajdani diák, Vörösmarty Mihály emléktáblája.
A kőfaragó munkára ifj. Havranek Antal műhelye kapott megbízást.
A mai Kossuth utca 14. szám alatti épület falán 1998-ban avatták fel Szarka Géza emléktábláját. Az Árpád-házi Boldog Margit (ma Teleki Blanka Gimnázium) tanára, majd igazgatója, később az egyházmegye könyvtárosa, majd a Vasvári Pál Tanítóképző Gyakorló Iskolájának (a mai gimnázium elődje) tanára 1932-ben lett a Kör szárnyai alatt frissen megalakult, a helyi művészetet pártoló Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. Szarka Gézáról nevezték el 2025-ben Medgyessy Ferencnek a Kossuth utcában álló Táncosnő szobra mögötti kis teret.
Fotó: Szarka Géza a legnehezebb időkben is itthon maradt.
Felszólalt az iskolák államosítása ellen, amiért elvesztette igazgatói-tanári állását, és alkalmi munkákat is alig kapott. A város a téravatással megtette az életút feldolgozásának első lépését. Költőként is jeles tanáregyéniség volt György Oszkár, Charles Baudelaire verseinek első magyar fordítója, aki a Nagy Sándor utcai Főreáliskolában oktatta a diákokat magyar, illetve francia nyelv és irodalom, valamint földrajz tárgyakból. A Vörösmarty Társaság alapító alelnökeként szerzője volt a Vár folyóiratnak, ahogy diákja, a Fehérváron született Jankovich Ferenc költő is. Jankovich egykori szülőháza helyén ma a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri tagkönyvtárának épülete áll. Emléktábláját 1997-ben avatták fel a homlokzaton. A Vár szerzői között érdemes még megemlíteni Weöres Sándort, aki 1947-ben szabadművelődési titkárként dolgozott Székesfehérváron, majd Joachim József igazgató lemondása után kinevezték a megyei és városi múzeum élére. Kutya-tár című versét a Bognár utcai épület, valamint a kőtárat megnyitó Radnóti Aladár római koros régész – a versben Kutyafülű Aladár – ihlette. Nem véletlen, hogy a Múzeumi Pantheon részét képező emléktábláján ennek első strófája olvasható.
Fotó: Weöres Sándor és Károlyi Amy 1965-ben. A költő unalmas székesfehérvári időszaka boldogan, házassággal végződött 1947-ben.
A Vörösmarty Társaság székhelyén 2023-ban, születésének 90. évfordulója alkalmából avatták fel Román Károly irodalomtörténeti kutató, a kulturális élet szervezőjének emléktábláját. A Vasvári Pál Gimnázium magyar- és történelemtanára, akinek drámáit a nagyközönség néhány éve, halála után ismerhette meg, legendás barátságot ápolt a székesfehérvári születésű, városához ezer szállal kötődő Sobor Antallal. Sobor pályáját általános iskolai magyartanárként kezdte, majd a Dolgozók Középiskolája, végül 1971-ben a Vasvári Pál Gimnázium tanára lett. Festőként és prózaíróként is maradandót alkotott. Az utolsó nap című kisregényében felidézte gyermekkorának egyik legmeghatározóbb időszakát, a II. világháború utolsó éveit, amelyet a lakásuknak helyet adó Szabó-palotában és a környéken élt át. Az 1849-es megtorlást két mártír pap sorsán keresztül bemutató műve, a Perelj, Uram! jóbarátja, Román Károly feldolgozása révén került színpadra. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház udvarán 2011-ben emléktáblát, 2026 augusztusában pedig emlékszobát avattak a tiszteletére.
Fotó: Jelenet a Perelj, Uram! 2018-as ősbemutatójáról. A Vörösmarty Színház közönsége Gáspár Sándort és Imre Krisztiánt láthatta a csákberényi mártír papok szerepében.
Az 1926-ban született Takács Imre az ötvenes évek végén költözött Fejér megyébe. A soponya-nagylángi gyermekváros nevelője 1962-ben Székesfehérváron vállalt tanári állást. 1964-től könyvtárosként dolgozott a városban. Aktívan részt vett a művészeti életben, hatással volt több fiatal tehetség indulására. Számos albérlete közül az egyik a Várkörút és a Lakatos utca sarkán álló egykori Eppinger-villában volt. Emléktábláját 2017-ben helyezték el a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai épületén. Augusztus utolsó napján, születésének 100. évfordulóján – ahogy az Fehérvárhoz kötődő jeles irodalmárok jubileumai kapcsán már hagyományosnak mondható – emlékülésen tisztelegtek munkássága előtt.
A prózaíró, műfordító Jávor Ottó életében szülővárosa, Székesfehérvár mindig is fontos szerepet töltött be, nemcsak Budapestre költözése és a József Attila Gimnáziumban eltöltött néhány évnyi tanári időszakában, hanem azon túl is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rövidebb-hosszabb írásaiban rendre megjelenő, Fehérvárról mintázott Csíkvár és gyerekkorának, valamint a város történelmének megannyi meghatározó személyisége és a valós eseményeken alapuló, az írói fantázia által átalakított fiktív történetek. Az evangélikus templom melletti tér és az ott elhelyezett emlékkő az ő nevét viseli.
Bár nem töltött sok időt a városban, Pilinszky Jánosnak is jutott egy köztéri alkotás, méghozzá a Kígyó utcában, annak az épületnek a falán, amelyben utolsó lakása volt. Itt élt fél éven át, elzárkózva a külvilágtól. Vigh Tamás bronz domborműve a Rejtőzködő címet kapta. Amikor a költő bemerészkedett a városba, egy vesszőkosárral ment bevásárolni, vagy meglátogatta unokaöccsét, Kovács Péter művészettörténészt és családját. Barátság fűzte Takács Imréhez, akivel a Belvárosi Bisztróban, népszerű nevén a Belesben találkoztak és beszélgettek. Róla nevezték el a József Attila utcáról nyíló egyik kis teret, míg a másik kettő névadója a zámolyi születésű Csanádi Imre és Radnóti Miklós lett. Pilinszky főbérlője, Bokros János, a Dolgozók Közgazdasági Technikuma, majd a József Attila Gimnázium tanára – józsefes diákként Mohácsy Károly órái életreszóló élménnyel ajándékozták meg – ugyancsak elismert költő volt. Verseit, prózai írásait gyakran közölte a Fejér Megyei Hírlap és más lapok, két kötete is megjelent. Nagyon fiatalon, 51. születésnapja előestéjén érte a halál.
Fotó: Pilinszky János utoljára Székesfehérváron szerepelt a nyilvánosság előtt. 1981-ben Bakonyi István, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanára hívta meg őt egy rendhagyó irodalomórára. A Szent István Király Múzeum 2015-ös Pilinszky és Fehérvár kiállítása kísérőkötetének borítójára az ekkor készült, derűt sugárzó kép került.
A Székesfehérvárhoz és Fejér megyéhez kötődő költők, írók közül többek nevével, így Vajda Jánoséval, Gárdonyi Gézáéval és Németh Lászlóéval a Kadocsa utca és a Pozsonyi út között, az Író utcákban találkozhatunk. Az önkormányzat állampolgári kezdeményezésre döntött 2020-ban a Gorkij utca átnevezéséről. Az új névadó Zámoly szülötte, a költő, író Csoóri Sándor lett.
