A Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából tett háromnapos látogatást a sziléziai Opoleban Székesfehérvár Önkormányzatának és a Fejér Megyei Önkormányzat delegációja. A megemlékezést és ünnepségeket több színes program, illetve városi és vajdasági egyeztetések övezték.
Mongol delegáció látogatott pénteken délelőtt az Alba Ipari Zónába, ahol az ipari parkok fejlesztésének lehetőségeit tanulmányozták. Az Orkhon megyéből érkezett küldöttség elsőként egy családi vállalkozás, a Fémhatás Kft. csarnokát nézte meg, majd a Városházán találkozott és folytatott megbeszélést Cser-Palkovics András polgármesterrel.
Az öt éves SAMPO Finnbarátok Köre rendhagyó módon ünnepelte a Kalevala-napot: vetélkedőt rendeztek gyerekeknek a Tóvárosi Általános Iskolában. Megjelentek a finn kultúra jellemző alakjai, mint a kedves Múminok, Jolupukki, és voltak feladványok a testvérvárossal, a nyelvvel és a Kalevalával kapcsolatban is.
Március 10-e a Székely Szabadság Napja, amikor az 1854-ben ezen a napon kivégzett székely vértanúk emléke előtt tisztelgünk. Székesfehérváron idén is megemlékeztek az évfordulóról; a Balatoni úti körforgalom székelykapujánál, az Országalmánál és az Országzászló téren is kiálltak Székelyföld önrendelkezése és a külhoni magyarság mellett. A Városháza homlokzatára is kitűzték a Székelyföld lobogóját.
Március 10-e a Székely Szabadság Napja, amikor az 1854-ben ezen a napon kivégzett székely vértanúk emléke előtt tisztelgünk. Székesfehérváron idén is lesz megemlékezés; vasárnap 15 órára a Balatoni úti körforgalomban található székelykapuhoz, majd 15:45-re az Országalmához várnak mindenkit, aki fontosnak tartja, hogy kiálljon Székelyföld önrendelkezése és a külhoni magyarság mellett.
Közös Erasmus+ Sport Program zajlik a Tóvárosi Általános Iskolában a finn testvérváros, Kemi iskolájával, valamint a litván Garzgai Krantas Általános Iskolával. Jelenleg 8 finn és 10 litván pedagógus ismerkedik a magyar iskola testnevelésre vonatkozó programjával és az itt folyó munkáva. A szakmai team-et a Városházán Mészáros Attila alpolgármester fogadta.
2018-ban az Erasmus+ Sport Program keretében a Tóvárosi Általános Iskola pályázatot nyert a finn testvérváros, Kemi iskolájával, valamint a litván Garzgai Krantas Általános Iskolával közösen. A program résztvevői szerdától péntekig Székesfehérváron találkoznak, megismerik egymás tevékenységét, illetőleg bemutatják az általuk alkalmazott módszereket.
Fehérváron hagyományosan a két ünnep között is pezseg a sportélet; idén december 27-e és 30-a között lesz a Videoton Oktatási Központban a XIX. Videoton FCF Baráti Kör Egyesület Fehérvári Kispályás Ünnepi Futballfesztivál Családi Sport- és Egészségnapok Határok Nélkül című, hagyományos év végi fehérvári fociünnep, amelynek részletes programját sajtótájékoztatón ismertették szerdán a Hiemer-házban. A négy napos esemény számos kiegészítő programot is kínál.
A hétvégén Schwäbisch Gmündbe, Székesfehérvár német testvérvárosába látogatott Cser-Palkovics András polgármester. A két város vezetői új együttműködési lehetőségekről is egyeztettek, többek között a tudomány, oktatás és a kultúra területén.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház és a Vox Mirabilis Kamarakórus már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivált. A szeptember 29-i eseményen öt kórus lép fel, a két fehérvári kórus mellett Szolnokról, Budapestről, és lengyelországi testvérvárosunkból, Opoléból is érkezik együttesek a találkozóra. 14:30 órakor kórusműhely lesz, 17 órakor kezdődik a fesztivál hangversenye.