Az 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél történt áttörés 77. évfordulóján, vasárnap este emléktűz gyúlt a 27 esztendeje felépült Don-kanyar Emlékkápolnánál, a pákozdi Mészeg-hegyen. Az ökumenikus megemlékezésen Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a történelmi egyházak helyi vezetői emlékeztek és tisztelegtek a közel 120 ezer elesett, eltűnt, fogságba esett vagy megsebesült hős magyar honvéd emléke előtt.
A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány és a Szent István Művelődési Ház szervezésében a „Kárpát-medencei keresztény alkotóművészet támogatása” című projekt keretében nyílt csoportos képző-, ipar-, és fotóművészeti kiállítás csütörtökön, a Szent Korona Galériában. A vándortárlat január 30-ig tekinthető meg.
Az urivi áttörés 77. évfordulóján emléktűzgyújtással és a történelmi egyházak képviselőinek ökumenikus imádságos megemlékezésével tisztelegnek a második világháború magyar hősei előtt. Január 12-én, vasárnap két kiállítás nyílik a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhelyen, majd az emléktűz lángjai 18 órakor lobbannak fel a Don-kanyar Emlékkápolna előtt.
Hétfőn, vízkereszt napján, Urunk megjelenésének ünnepén Spányi Antal, püspök celebrált szentmisét a Szent Imre templomban. „Vízkereszt ünnepének hármas tartalma van; köszöntjük a betlehemi csillag vezetésével Jézusra rátaláló napkeleti bölcseket, ünnepeljük Jézus első csodatételét a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatja és ott vagyunk Jézus megkeresztelkedésénél is.” - emelte ki szentbeszédében a főpásztor.
A keresztény hagyomány a legősibb időktől fogva Máriát, mint Istenszülőt tiszteli. Különösen előtérbe kerül ez a gondolat a karácsonyi ünnepkör idején. Székesfehérváron, szerdán, az újesztendő első napjának délelőttjén Spányi Antal, püspök celebrált szentmisét a Szent Imre templomban, Szűz Mária, Isten Anyja és a Béke Világnapja ünnepén.
Folytatódnak az engesztelő imaórák Spányi Antal, püspök vezetésével Székesfehérváron, minden hónap első csütörtöki napján. A főpásztor a város papságával havonta más-más templomot keres fel és a hívekkel együtt imádkozik a családokért, a békéért, az egyházért és az Eucharisztikus Kongresszusért. A szentmisékre és imádságokra ebben az esztendőben is mindenkit szeretettel várnak, az első alkalom január 2-án, 18 órakor lesz a Vízivárosi (Jézus Szíve) templomban.
Január 1-jén, szerdán 10.30 órakor az újesztendő első napján a Szent Imre templomban Spányi Antal, megyés püspök celebrál szentmisét Szűz Mária Isten anyja ünnepén. Ez a nap a békéért való imádság napja is
Karácsony éjszakáján az ünnepi szentmisét idén is a Szent Imre templomban celebrálta Spányi Antal, megyés püspök, aki szentbeszédében kiemelte: „adja nekünk az Úr ezen az éjszakán legszentebb ajándékul magát Jézust, Jézust a szívünkbe és Jézust a lelkünkbe.”
Az idei advent gyertyagyújtásai, a jótékonysági akciók, az ajándékba kapott adventi gondolatok a karácsony igazi üzenetére hívták fel a fehérvári családok figyelmét. A tizennegyedik alkalommal megnyitott Püspöki Palota udvarán állított adventi koszorú negyedik gyertyáját Spányi Antal, megyés püspök gyújtotta meg, a színpadon a Martonvásári Szent László Óvoda gyermekei adtak betlehemes műsort.
Advent időszakára esik a Székesfehérvári Egyházmegye egyik kiemelt eseménye, Kaszap István halálának évfordulója, amelyre minden esztendőben koncelebrált püspöki szentmisében emlékeznek a Prohászka templomban. Idén is sokan gyűltek össze, hogy imádkozzanak a szent életű fehérvári kispap boldoggá avatásáért. A szentmise után a papság és a hívek Kaszap István sírjához vonultak, hogy megköszönjék számos közbenjárását.