Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én, hétfőn tartják a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepét. Ezen a napon 17 órakor a Püspöki Palotából körmenetben viszik a magyar Szent Család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit és az üldözött iraki keresztények ajándék templomkeresztjét a Székesegyházba. 17.15 órától központi imaórát tartanak a Székesegyházban, majd ezt követően 18 órakor kezdődik az ünnepi püspöki szentmise.
Mondhatni, „emberemlékezet” óta nem fordult elő, hogy Kápolna tér helyett az Építőipari Nívódíjas kápolnaépületben imádkozták volna a búcsúnapi szentmisét az öreghegyi és a város valamennyi plébániájáról érkező hívők. Vasárnap este így történt, Spányi Antal megyés püspök a Szent Donát kápolnában celebrálta a búcsúnapi szentmisét, amelyen az időjárás viszontagságai ellenére így is sokan megjelentek, hogy felelevenítsék az évszázados fehérvári tradíciót.
A Szent Donát kápolna búcsúnapján, augusztus 6-án, vasárnap 18 órakor Spányi Antal megyés püspök celebrál szentmisét. Öreghegyen, a város legmagasabb pontján, 1733-ban építettek először Donát tiszteletére kápolnát, a helyi szőlőműves polgárság kérésére. A rendszerváltást követően újjáépítették a második világháborúban megsemmisült épületet, s felelevenítették az augusztus eleji Donát-búcsúk évszázados hagyományát. E hagyománynak megfelelően, a megyés püspök a búcsúi szentmisén imádkozik a szőlőskertek és szőlősgazdák védőszentjéhez, kérve közbenjárását a bő és jó termésért.
Augusztus 3-án, csütörtökön 18 órakor a Szárazréti templomban Székesfehérvár egyházközségeinek közös első csütörtöki Eucharisztia ünnepét tartják. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálja a város papságával közösen, amely után szentóra kezdődik. A főpásztor vezetésével a hívek együtt imádkoznak az egyházért és az egyházmegyéért.
Bashar Matti Warda erbili káld érsek és Salar Soulajman Bodagh újjáépítésért felelős általános helynök, káld katolikus főtisztelendő atya küldött ajándékot a székesfehérvári megyés püspöknek. A relikvia Irakból, Batanja városából származik; az Iszlám Állam által elpusztított Szent Cyriacus-templom megmaradt keresztje.
Koncelebrált gyászmisét mutatnak be július 11-én 18 órai kezdettel a Székesegyházban Dr. Takács Nándor püspök halálának évfordulóján. A szentmise után az altemplomba nyughelyénél imádkoznak lelki üdvösségéért. A 2016-ban elhunyt egykori püspök Szakos Gyula nyugállományba vonulásakor, 1991 őszén vette át az egyházmegye kormányzását, 2000-ben Fejér Megye, 2001-ben Székesfehérvár városa tüntette ki Díszpolgári címmel.
Július 6-án, csütörtökön 18 órakor a Prohászka templomban Székesfehérvár egyházközségeinek közös első csütörtöki Eucharisztia ünnepe lesz. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik. A főpásztor vezetésével a hívek együtt imádkoznak az egyházért, az egyházmegyéért, új papi hivatásokért.
A Székesfehérvári Egyházmegye, hagyományának megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepén tartja a papok és a diakónusok szentelését. Az ünnepélyes szertartásra szombaton, a székesegyházban került sor, amelynek során Spányi Antal megyés püspök pappá szentelte Visnyei László diakónust, és diakónussá szentelte Rohrbacher János akolitust. Ugyanezen szentmisében adtak hálát szolgálatukért az egyházmegye jubiláns papjai.
Az év legrövidebb éjszakáján, most szombaton, Szent Iván éjjelén 27 helyszínen mintegy száz program várja a látogatókat Székesfehérváron. A Múzeumok Éjszakájának központi témája idén az értékőrzés lesz, Székesfehérvár pedig idén Aba-Novák Vilmos festőművész emléke előtti tiszteleg.
A Székesfehérvári Egyházmegye hagyományának megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepén pap- és diakónusszentelés lesz a Székesegyházban. A szertartásra délelőtt 10 órakor kerül sor, melynek keretében a Spányi Antal püspök pappá szenteli Visnyei László diakónust, és diakónussá szenteli Rohrbacher János akolitust.