Püspökség

2017.04.04 |
| 2018.03.01. 15:16:32 |

Mózessy Gergely előadásával folytatódnak a VárosKép kiállítás kísérőprogramjai

Március 7-én, szerdán folytatódik a a Szent István Király Múzeum „VárosKép - Székesfehérvár a 20. században” című kiállításához kapcsolódó tematikus programsorozat az Országzászló téri épületben. A 16:30 órakor kezdődő eseményen Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár intézményvezetője tart előadást „A város lelke - A szentistváni örökség a püspöki programokban” címmel. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
| 2018.02.27. 08:41:20 |

Ezúttal a Ciszterci templomban lesz az elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnep

Március 1-jén, csütörtökön 18 órakor a Ciszterci templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálja a város papságával együtt, amely után a közös szentóra kezdődik. A főpásztor vezetésével a hívek együtt imádkoznak az egyházért, az egyházmegyéért és új papi hivatásokért.
| 2018.02.17. 08:29:00 |

241 éve, 1777. február 17-én alapították a Székesfehérvári Egyházmegyét

A Dunántúl észak-keleti részét magában foglaló Székesfehérvári Egyházmegye nem tartozik Magyarország legősibb egyházmegyéi közé. A püspökséget 1777-ben, VI. Pius pápa és Mária Terézia alapították. Az első püspöke Séllyei Nagy Ignác lett, Spányi Antal, az egyházmegye huszadik főpásztora.
| 2018.01.24. 15:07:18 |

Püspöki szentmise lesz Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a Székesegyházban

Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 17 órakor, Spányi Antal, megyés püspök a város papságával celebrál ünnepi szentmisét a Székesegyházban. Az ünnepen, mely a Megszentelt élet világnapja is, a főpásztor együtt imádkozik a Prohászka Imaszövetség tagjaival és a plébániákon működő közösségek, lelkiségi mozgalmak, képviselőivel.
| 2018.01.20. 13:12:35 |

Hála Szent Sebestyénnek – fogadalmi mise és közösségi ház szentelés Felsővárosban

Székesfehérvár 1739 óta emlékezik minden évben január 20-án püspöki szentmisével és búcsúval a város fogadalmára. Az idei szentmisén Spányi Antal püspök annak fontosságáról beszélt, hogy tudjunk megmaradni a hagyományainkban és semmit ne engedjünk el belőlük. A püspök a szentmise után megáldotta a felújított Felsővárosi Közösségi Házat is, ahol a városrész hagyományainak megfelelően forralt borral és fánkkal vendégelték meg az érkezőket.
| 2018.01.17. 11:05:46 |

Szent Sebestyén napján lesz Fehérvár fogadalmi miséje és Felsőváros búcsúja

Január 20-án, szombaton, Szent Sebestyén napján lesz Felsőváros búcsúja, amely 1739 óta Székesfehérvár fogadalmi napja. A fogadalmi misét 10 órakor, a felsővárosi Szent Sebestyén-templomban Spányi Antal, megyés püspök celebrálja. A szentmisét követően köszöntők hangzanak el a templom előtti megújult téren, majd a felújított Felsővárosi Közösségi Házban a búcsú folytatásaként fánk, tea és forralt bor várja a résztvevőket.
| 2018.01.17. 07:58:00 |

Konferenciával és misével emlékeznek az 50 éve elhunyt Shovy Lajos püspökre

Január 19-én pénteken 15 órai kezdettel a megingathatatlan főpásztor, Shvoy Lajos püspök halálának 50. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát rendeznek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A konferencián szó lesz arról is, hogy Hamvas Endre csanádi, Pétery József váci püspök mellett Shovy Lajos volt a legnagyobb szálka a kommunisták szemében és hajszálnyira volt az internálástól.
| 2018.01.15. 08:39:11 |

Püspöki gyászmise lesz hétfőn Dr. Szilárdfy Zoltán művészettörténész, áldozópapért

Dr. Szilárdfy Zoltán, művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegye áldozópapja, életének 80. évében, hosszú, türelmetlenül viselt szenvedés után elhunyt. (Zoltán atya saját megfogalmazása.) A gyászmisét a Székesegyházban, január 15-én, hétfőn este 18 órakor Spányi Antal, megyés püspök celebrálja. 
| 2018.01.12. 20:21:56 |

Emléktűz gyúlt az urivi áttörés 75. évfordulóján a 25 éve épült Don-kápolnánál

Az 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél történt áttörés 75. évfordulóján, pénteken este emléktűz gyúlt a 25 esztendeje felépült Don-kanyar Emlékkápolnánál, a pákozdi Mészeg-hegyen. A dupla évfordulós, ünnepélyes, ökumenikus megemlékezésen Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a történelmi egyházak helyi vezetői emlékeztek és tisztelegtek a közel 128 ezer elesett, eltűnt, fogságba esett vagy megsebesült magyar katona emléke előtt.
| 2018.01.12. 07:20:00 |

Emléktűz-gyújtás lesz este az urivi áttörés 75. évfordulóján

Az Urivi áttörés 75. évfordulóján, január 12-én, pénteken 18 órakor emléktűz-gyújtás lesz a pákozdi Mészeg-hegyen, a Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az ünnepségen a történelmi egyházak helyi vezetői, köztük Spányi Antal, megyés püspök emlékezik a hősi halált halt katonákra. A tűzgyújtással egyben a Don-kanyar emlékkápolna felépítésének 25. évfordulójára is emlékeznek.