„A keresztény családi élet értékeinek bemutatása a médiában” címmel a VII. Demográfia, egészség- és szociálpolitika tudományos rendezvénynek adott otthont a Városháza pénteken. A tudományos rendezvényt megelőzően Fehérvár polgármestere és Prof. emeritus Dr. Bártfai György, a program főszervezője a konferencia előadóival, meghívott vendégeivel közösen tartottak sajtótájékoztatót.
Május 1-jén, szerdán lesz a XXI. Regionális Karizmatikus Találkozó Székesfehérváron, az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomban. Az alkalomra szeretettel várják a Székesfehérvári Egyházmegye területén élő közösségeket és minden kedves érdeklődőt. A találkozó mottója: „Evezz a mélyre Jézushoz!” Dicsőítés, tanítás, tanúságtétel, szentségimádás és püspöki szentmise is lesz szerdán. Emellett külön gyermekfelügyeletet is biztosítanak.
Heteken belül kezdődik a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda bővítése és átalakítása Székesfehérváron. A jelenleg 12 osztálytermes általános iskola további 4 teremmel, valamint a szükséges szaktantermek és kistermek kialakításával bővül és egy multifunkcionális aulát is kialakítanak. Az épületet pedig energetikailag is korszerűsítik.
Húsvétvasárnap ünnepének délelőttjén Spányi Antal, megyés püspök celebrált szentmisét a Szent Imre templomban. „Krisztus húsvéti feltámadása arra hív meg bennünket, hogy újjászülessünk, krisztusi emberként szülessünk újjá, új erkölcsi tartással, új gondolkodásmóddal.” - emelte ki ünnepi homíliájában a főpásztor.
Húsvét ünnepének előesti miséje tűzszenteléssel kezdődött a Szent Imre templom előterében; a sötétségből kivezető fény és világosság által a gyász csendjét a remény és öröm fényességévé változtatva. Az ünnepi éjszakán egy fiatal felnőtt vette fel a keresztség és a bérmálás szentségét. „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Halleluja!"
Nagypénteken nincs szentmise, a Szent Imre templomban az esti szertartást Spányi Antal megyés püspök vezette, aki a csöndes bevonulás után arcra borult az oltár előtt. Az igeliturgia és minden szertartás ünnepélyesség nélkül, a legnagyobb egyszerűségben zajlott, olvasmányok fölolvasása, majd a passió eléneklése. Nagyszombaton délelőtt 9 órától várják szentsír látogatásra a híveket.
Hagyományosan közösen emlékeztek Székesfehérvár polgárai és papjai Krisztus kereszthalálára, Nagypénteken délután, a Palotavárosi Kálváriánál, Spányi Antal, megyés püspök vezetésével, ahová idén sok százan jöttek el, hogy imádsággal és énekkel kísérjék Jézus útját a tizennégy stáción keresztül, Pilátus ítéletétől a sírbatételig.
„Együtt imádkozva és egymásért! - mottóval idén közös húsvéti lelki készületre hívták a családokat Székesfehérvár papjai, Virágvasárnaptól kezdve Húsvétvasárnapig. A Nagyhét első három napján Spányi Antal megyés püspök nagyböjti lelkigyakorlatos szentbeszédeire várták a város híveit a székesfehérvári Szent Imre templomba.
Nagycsütörtökön este, az utolsó vacsora emlékére celebrált ünnepi szentmisét Spányi Antal, megyés püspök a Szent Imre templomban. Ez a szombat esti vigília előtti utolsó mise, Nagypénteken nincs szentmise, igeliturgiát tartanak, az szentáldozást az olajszentelési misén konszekrált ostyával végzik. A húsvéti vigília Glóriájáig sem harang, sem csengő, sem orgona nem szól.
Nagycsütörtökön, délelőtt a Szent Imre templomban a Székesfehérvári Egyházmegye teljes papsága részt vett a hagyományos olajszentelési szentmisén és s ünnepélyesen megújította papi ígéreteit. Este 6 órakor, ugyancsak a Szent Imre templomban Spányi Antal, püspök celebrál szentmisét az utolsó vacsora emlékére, amelyen a lábmosás szertartását is a megyés főpásztor végzi.