Az Arconic-Köfém munkatársai összesen 296 gombolyag speciális fonalat adományoztak egy fehérvári horgolócsoportnak, akik 275 darab polipot és 25 más, nagyobb méretű állatkát készítettek a Fejér Megyei Szent György Kórház Koraszülött és Csecsemő Osztályának. Az inkubátorban fekvő babák könnyebben lélegeznek, a szívük egyenletesebben ver, és kevésbé rángatják ki magukból a különböző csöveket a horgolt polip karjait markolászva, mert az feltehetően a köldökzsinórra emlékezteti őket.
Ötödik alkalommal lesz Egészségnap az Öreghegyi Közösségi Házban, szeptember 23-án, szombaton 9-13 óráig. A szűrővizsgálatok és állapotfelmérések mellett gyógytorna bemutatóval és gyakorlási lehetőséggel, jógával valamint az újonnan átadott közösségi kemencében készített egészséges ételek kóstolójával is várják az érdeklődőket. A szűréseken és a programokon való részvétel díjtalan, mindenkit szeretettel várnak.
Szeptembertől egész évben várják a Szent György Egyetemi Oktató Kórház Radiológiai szakrendelésén azokat a székesfehérvári hölgyeket mammográfiás vizsgálatra, akik meghívó levelet kaptak. A Hunyadi utcában hétfőn és pénteken 7:30-tól - 13.00-ig, kedden, szerdán és csütörtökön pedig 7:30-tól 17.00-ig tart a rendelés.
Dr. Romhányi György professzor születésének 112. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Székesfehérváron. A résztvevők megkoszorúzták az Oskola utcában található Romhányi-emléktáblát, majd a Hiemer-házban kezdődő konferencián átadták a Romhányi Díjat. Az idei díjazott, Dr. Simon Gábor gyermekgyógyász főorvos, akinek életpályája példa lehet a pályakezdő orvosok előtt is.
A Flaga Gáz Kft. telephelyén tartottak belső védelmi gyakorlatot egy gáztartály imitált szivárgása miatt hétfőn, Székesfehérváron. Ezzel párhuzamosan a Városházán is megkezdődött a külső védelmi terv részleges gyakorlása, a Helyi Védelmi Bizottság tagjainak részvételével. A városban megszólaltak a katasztrófariadót jelző szirénák és valamennyi fehérvári tanintézményben tűzriadót tartottak.
Vadonatúj egészségügyi képzési lehetőségek nyílnak meg az érdeklődők előtt Székesfehérváron: emelt szintű, egy, illetve kétéves ápoló, CT/MR szakasszisztens, radiográfiai asszisztens, valamint nukleáris medicina szakasszisztens képzés indul szeptemberben a székesfehérvári Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskolában. Az iskola együttműködik a képzések során a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal, ahol a gyakorlati órákat tartják majd.
Csütörtökön, egy fél délután erejéig mesekönyvre cserélte a labdát Pelczéder Orsolya, Mayer Szabina és Májer Krisztina. Profi kézilabdázó hölgyeink a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Csecsemő és Gyermek Osztályának kis betegeit vidították fel a személyes jelenlét és a mese erejével.
Augusztus 17-én, csütörtökön 7.30 és 8.30 között a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai katasztrófavédelmi gyakorlatot hajtanak végre a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, a Dr. Berzsenyi Zoltán épületben (DT épület). A gyakorlat nem lesz hatással a betegellátás biztonságára és folytonosságára.
Tornai Ágnes gyermekgyógyász szakorvos, az iskola-egészségügyi szolgálat vezetője vehette át idén a Székesfehérvár Egészségügyéért díjat. A csupa szív doktornő hivatását szívvel-lélekkel végzi, interjúnk során is csak a szakma szépségeiről beszélt. "Azért választottam ezt a szakmát, mert nagyon szeretem a gyerekeket– mindig visszajeleznek, és soha nem hálátlanok a szeretetért." - mondja.
A Szent György Kórház új belgyógyászati és onkológiai épületének építéséről, a középiskolai campus kialakításáról, a Fekete Sas Szálló felújításáról és a Zichy-liget projektről, a Zöld Város - Fehérvár Tüdeje Programról, az Alba Arénáról, a Börgöndi repülőtér fejlesztési lehetőségéről és Velencei-tavi térség fejlesztéséről is szó volt azon a sajtótájékoztatón, amin a Modern Városok Program fehérvári projektjeit mutatták be.