Dr. Kovács Ignác és Ocskay Gábor voltak a Közéleti és Kulturális Szalon vendégei

„1952-ben születtem Budapesten, és mondhatom, hogy nem dúskáltunk a javakban, hiszen anyai és apai ágon egyaránt „B-listás” volt az egész család.” - kezdte a beszélgetést Ocskay Gábor, majd folytatta gyermekkori meghatározó élményeinek felelevenítését: „a kitelepítés előtti éjszakán, - már kézhez kaptuk a határozatot - a Jóisten és egy ismerős jóvoltából mégis sikerült az amúgy üres budapesti lakásunkban maradni. Már el lett osztva minden rokonok közt, úgy volt, hogy egy batyuval indulunk a Hortobágyra. Ezt a szüleim és a nagyobb testvéreim elmondásából tudom. Nagyapám Felvidékről származott, Nyitra mellől, ott található Ocskó vára, amely a nemesi előnevünkben is benne van. Abban az időben, ezzel nem illett dicsekedni az iskolában, de családon belül szó volt róla. A felmenőim között alispán és főispán, sőt nyitrai püspök is volt.”

„Székesfehérváron születtem és egyetlen közelebbi rokonom sem él azóta sem Fehérváron kívül.” - vette át a mesélés fonalát Dr. Kovács Ignác. „Mind a négy nagyszülőm Fehérváron született, az apai ág alsóvárosi, de édesapám felsővárosi lányt vett feleségül. Valamennyien paraszti származásúak voltak, édesapám volt az első, aki elvégezte az agronómus főiskolát. A rendszerváltáskor, 1990-ben az önkormányzati választásokon a Kisgazdapárt színeiben Székesfehérvár Közgyűlésébe választották.”

Az eszmélés éveinek történetét követően Ocskay Gábor elmondta, hogy 11 éves koráig úszott, majd a víz egy másik halmazállapotára váltva 1963-ban jégkorongozni kezdett, amelyet 23 esztendősen gerincsérülés miatt abba kellett hagynia. Ezt követően 20 esztendeig edzősödött, majd - mint fogalmazott - önmagánál jobb edzőre bízta a fiatalokat és a háttérben kezdett dolgozni, hogy megteremtse az utánpótlás nevelésének feltételeit.

Dr. Kovács Ignác, orvosi pályafutása kezdeteikről elmesélte, hogy az első két felvételije nem sikerült, ezért elment a Fejér Megyei Szent György Kórházba, ahol közölték vele, hogy jelenleg ugyan nincs mentős állás, de dolgozhatna az elmeosztályon. „Négyen voltunk ott fiatalok, akiket nem vettek fel az egyetemre, jó társaság volt. Később mégis a mentőkhöz kerültem, majd harmadjára felvettek az egyetemre. 1981-ben az ortopédia, a baleseti sebészet, az általános sebészet és az altatóorvoslás közül választhattam, mert nem volt máshol hely. Az ortopédiát választottam és nem bántam meg. Bár, hajóorvos szerettem volna lenni, de megismertem a későbbi feleségemet és úgy döntöttem, hogy Székesfehérváron leszek orvos. 1987-ben, egy napon bejött hozzám Horváth Lajos főorvos úr, Disztl Péterrel és megkérdezte, hogy volna e kedvem a Videoton orvosának lenni? Így kezdődött a sportorvosi pályafutásom."

„A jégkorongon keresztül már a 80-as, 90-es években elkezdtük a határokon átívelő nemzetegyesítést, Csíkszereda, Gyergyó, Brassó és a felvidékiekkel is szinte napi kapcsolatban voltunk, vagyunk. Jelen pillanatban már nyugdíjasként segítem ezt a munkát és arra kondicionálom a fiatalokat, hogy teljes szívvel-lélekkel végezzék feladatukat.” – mondta el Ocskay Gábor.