Kossuth Zsuzsanna, Magyarország első főápolója születésnapján tartották országszerte a Magyar Ápolók Napját. A hagyományokhoz hűen a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház udvarán megkoszorúzták Kossuth Zsuzsanna szobrát, majd az intézmény Romhányi Auditóriumában köszöntőkkel, zenés műsorral és az elismerések átadásával folytatódott az ünnepség.
Hatvanhárom székesfehérvári orvos neve szerepel az idei Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj várományosai között. Arról, hogy ki kaphatja meg a rangos elismerést, a szakmai zsűri mellett a fehérváriak is dönthetnek. A szavazás március 16-ig tart, s a díj oldalán nyomon követhető a szavazás legfrissebb állása.
A székesfehérvári polipvilág egy kilenc éve működő önkéntes csapat. A fehérvári kórház koraszülötteinek, beteg babáinak és gyermekeinek horgolnak polipkákat, különböző figurákat, amelyeket kis tulajdonosaik haza is vihetnek magukkal.
Csőtörés miatt dolgoznak a szakemberek a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház II. sz. Járóbeteg-Szakambulanciája előtti területen. A hiba elhárítása folyamatban van. A munkálatok idejére akadálymentesen, a CT-MRI Diagnosztikai Központ bejáraton keresztül tudja mindenki megközelíteni a szakrendelőt!
Két új, betegtámogató, terápiás csoportot indítanak a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. A foglalkozások a krónikus gerincfájdalommal és az emlőrákkal küzdőknek szólnak a gyógyulási folyamatok megértése és elősegítse érdekében. A programot Pájer Alexandra egészségpszichológus vezeti, bejelentkezni telefonon lehet.
A szintetikus és a növényi alapú gyógyszerek mellékhatásairól, a háziorvosok által felírható gyógyszerek listájának bővüléséről is szó esik a pénteken kezdődött 15. Fehérvári Orvosnapokon, amely egyúttal a Magyar Belgyógyász Társaság dunántúli szekciójának vándorgyűlése is.
Látogatási tilalmat rendelt el Szent György Kórházban és annak valamennyi telephelyén a Fejér Vármegyei Kormányhivatal. Az intézkedés 2026. február 06. napjától visszavonásig érvényes!
Közösségi oldalára feltöltött üzenetben hívja fel a figyelmet a kórház, hogy az egészségügyi intézmény területén nem pusztán ajánlott, kötelező maszkot viselni. Az intézkedés 2025. december 12-től lépett életbe a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház székhelyén és valamennyi telephelyén és visszavonásig érvényes.
Valamennyi szervező és segítő képviseletében Sohonyai Edit írónő és Kovács András órásmester adta át a Szent György Kórház Gyermekpszichiátriai Szakrendelésének és Gondozójának a Belváros Szíve Program részeként az adventi időszakban összegyűjtött adományt. A felajánlást a fejlesztőmunka támogatására fordíthatják.
2026. január 02-án, 7 óra 50 perckor született meg a Szent György Kórházban az új esztendő várva-várt első, székesfehérvári babája. A kislány szüleitől a Lujza nevet kapta, ő a harmadik gyermek a családban.