Ismét összefog Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház november 7-én, szerdán. A már megszokott helyszínen, az Alba Regia Sportcsarnokban 15 órától várják az érdeklődőket, akik ingyenes szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon vehetnek részt, és megismerkedhetnek az új egészségfejlesztési iroda életmódváltó programjaival is.
Az idei esztendőben is közös sétával hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem támogatására és a szűrővizsgálatok fontosságára szeptember 29-én. A szombat délelőtti közös séta reggel 9 órakor kezdődik az Országalmánál a séta végén pedig a Palotai kapu téren felállított a Richter Egészségváros programjain szakemberek adnak tanácsot a mellrákkal és a mell önvizsgálatával kapcsolatban is.
Oskola utcai emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődtek szerdán a Prof. Dr. Romhányi Györgyhöz kapcsolódó programok Székesfehérváron. A hagyományos emlékülést a Hiemer-házban rendezték, ahol Dr. Szilágyi Anna és Dr. Altorjay András vehették át az idei Romhányi-díjakat. A kitüntetések átadását követően a a díjazottak tartottak előadásokat, majd a résztvevők megtekintették a „Romhányi professzor beszél hozzánk” című kisfilmet.
Évente részlegesen, háromévente pedig teljes körűen gyakorolják az érintett szakmai szervezetek, - a Helyi Védelmi Bizottság koordinálásával - Székesfehérvár külső védelmi tervét. Idén is sikerült elhárítani a szimulált vészhelyzetet, melynek során egy a Flaga Hungária Kft. területén bekövetkezett, feltételezett katasztrófahelyzetet oldottak meg a közreműködők. Eközben megszólaltak a lakossági tájékoztató szirénák a városban, az oktatási intézményekben pedig a kiürítési tervet gyakorolták.
Új, speciális eszközzel gazdagodott a kórház traumatológiai osztálya. Az egyik sebészeti vizsgálóba a mozgássérültek ellátására alkalmas ágy kerül, ami megkönnyíti az orvosok mindennapi munkáját.
A „Gólokkal az óvodákért, a város legjobb sportolóival" jótékonysági akció eseményén a Fehérvár AV19, a Fehérvár Enthroners és az Alba Fehérvár játékosai által felajánlott dedikált mezek 230 ezer forintért, míg az Alba Plaza és a Mol-Vidi FC által licitre bocsájtott labda 70 ezer forintért kelt el, így összesen 300 ezer forinttal támogatták a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályát. Az adományokat csütörtökön adták át az Alba Plazaban.
A Szent György Egyetemi Oktató Kórház két éve csatlakozott a nemzetközi Atlantis programhoz, ennek keretében tizenöt amerikai diák érkezett az intézménybe, hogy fontos tapasztalatokkal gazdagodjanak. Az orvosi előkészítő képzésben részt vevő fiatalok az orvostudomány mellett a magyar kultúrával és gasztronómiával is megismerkedhetnek.
Hatan megsérültek három személyautó karamboljában kedden délután az M7-es autópályán, Szabadbattyán térségében. Mindhárom autó keresztbe fordulva állt meg a sztrádán. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, akik áramtalanították a járműveket.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti Tagiskolájában várták Egészségnapra Feketehegy-Szárazrét lakóit szombaton. Ingyenes állapotfelmérés (vérnyomás, vércukor BMI) és különféle szűrővizsgálatok várták a városrészieket, így volt EKG, kardiológiai, dietetikai és gyógytorna-tanácsadás, boka-kar index meghatározás és melanómaszűrés is. Az eseményre ellátogatott Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka is.
A székesfehérvári szakrendelésre várják mammográfiai vizsgálatra a Székesfehérváron élő, szűrésre hívott hölgyeket. A mammográfiás szűrőállomás a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Radiológiai Szakrendelésén, Székesfehérváron, a Hunyadi utcában működik. Ide várják egész június hónapban Székesfehérvárról azokat a hölgyeket mammográfiás vizsgálatra, akik meghívó levelet kaptak.