Semmelweis-napi ünnepségre került sor ma a Szent György Kórházban is. Az ünnepi ülésen prof. Dr. Bucsi László főigazgató köszöntötte kollégáit, ünnepi beszédet mondott Vargha Tamás országgyűlési képviselő, az elmúlt másfél év koronavírus elleni küzdelmeit pedig Dr. Sárkány Ágnes osztályvezető főorvos összegezte.
Magyar Mentésügyért Emlékéremmel ismerte el az Országos Mentőszolgálat azt a segítséget, amit dr. Cser-Palkovics András polgármester és a város Önkormányzata évek óta nyújt munkájukhoz. Dr. Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója az oklevél átadása alkalmából kiemelte, hogy az anyagi segítség mellett folyamatos erkölcsi támogatásra is számíthatnak Székesfehérvár részéről.
Csütörtöktől – továbbra is a kórházon belül, de – új helyszínen működik tovább az oltópont. A Seregélyesi úti teherporta felől lehet majd megközelíteni a Lujza épületet, ahol változatlan nyitvatartással várják az oltásra érkezőket.
Még két napig lehet szavazni a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola, a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Gyermekpszichiátriai Szakrendelő és Gondozó pályázatára, amellyel az intézmények indultak a Let’s Colour programban.
Szombaton délelőtt Székesfehérváron, aki szeretett volna még regisztrálhatott a Pfizer oltásra. Egész nap oltottak a kórházban és délutánra el is érte a ötmilliós számot a beoltottak száma.
Bucsi László professzor, a Szent György Kórház főigazgatója idestova negyven esztendeje, hogy letette az orvosi esküt székesfehérvári fiatalként. Az Ybl Miklós Gimnáziumban érettségizett, és tudatosan választotta az orvosi hivatást. Beszélgetésünk során annak jártam utána, hogy szakmai pályafutásának milyen állomásai voltak.
Az ápolók nemzetközi napja alkalmából közös imádságra hívja dolgozóit május 12-én, szerdán 12 órakor a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház. Az ökomenikus istentiszteleten együtt fohászkodik majd Spányi Antal megyés püspök, Bencze András evangélikus esperes, Berze János református lelkész és Révész Lajos baptista lelkész is.
Keddtől a Magyarországon élő, taj-számmal nem rendelkező külföldiek is regisztrálhatnak a védőoltásra - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online.