Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője mindenszentek alkalmából koszorút helyezett el a főkapitányság épületében a hősi halált halt rendőrök emlékfalánál, valamint az épület előtti emlékhelynél, az 1956. október 24-én gépfegyvertűzben elhunyt Jóvári Imre rendőr százados és Kardos Pál rendőr emlékére.
Engesztelő szentmisét tartanak a világháborúkban elesett hős katonák emlékére a pákozdi Mészeg-hegyen november 2-án 15 órától. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség ingyenesen igénybe vehető, külön autóbuszjáratot indít az eseményre a Piac térről, a Vasútállomás érintésével.
November 2-án, hétfőn, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a Mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál, Spányi Antal megyés püspök engesztelő szentmisét tart az I. és a II. világháború során elesett hős katonákért és hozzátartozóikért. A Katonai Emlékpark katonai tiszteletadást szervez azokért, akik hazai vagy idegen földön haltak meg, életüket adva a magyar nemzetért.
A forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve az Ötvenhatosok terén közös, csendes megemlékezést tartott pénteken Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat. A részvevők katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a fehérvári sortűzben elhunyt fiatalok emlékművét.
A Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében, Spányi Antal megyés püspök meghívására, csütörtökön délelőtt a Székesegyház oldalánál elhelyezett emléktáblánál, az 1956-os emlékkereszt alatt, a történelmi egyházak helyi képviselői, Székesfehérvár és Fejér megye közéleti vezetői valamint számos megemlékező imádkozott együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért.
Mintegy 4,5 kilométeren újult meg a 8126-os jelű Söréd-Bicske összekötő út. A bruttó 554 millió forintból megvalósult felújítás során az útburkolat teljes felújítása megtörtént, valamint forgalombiztonságot javító beavatkozások is történtek a szakaszon.
Ötödik alkalommal rendezik meg az Országos CACT Vizsla Főversenyt a hétvégén a Soponyai Ökoturisztikai Központban. A kutyáknak és gazdáiknak tradicionális mezei, vízi és erdei feladatokat kell megoldaniuk. Szombaton az ünnepélyes megnyitót szakmai programok követik, míg vasárnap 9 órakor kezdődnek a kollektív, látványos feladatok, az eredményhirdetés vasárnap 13 órakor lesz.
Folytatódik a Herbarius túrák sorozata Lencsés Rita gyógynövény szakértő vezetésével. Október 18-án, vasárnap Lovasberénybe kalauzolják az a természetbarátokat jótékony hatású gyökerek, bogyók és növények gyűjtésére. A részvételhez előzetes regisztrációt kérnek a szervezők. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A testvérvárosi kapcsolatokra utaló Schwäbisch Gmünd utca sarkán, a városi strand régi bejáratánál tájékoztattak csütörtökön a soron következő Közgyűlésre előterjesztett felhívásról, amelynek értelmében Székesfehérvár és Fejér megye testvérvárosait, partnertelepüléseit kérik, hogy támogassák a Nemzeti Régiók aláírásgyűjtését.