Ismét szomorú veszteség érte a székesfehérváriak közösségét: 82 éves korában elhunyt Zágoni Erzsébet Penna Regia díjas újságíró, aki 40 éven át volt a Fejér Megyei Hírlap kulturális rovatának munkatársa, majd rovatvezetője.
Újabb rekordmeleg várható a következő napokban, és tapasztalat, hogy a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan a vízfogyasztás is mindig jelentősen megnövekszik. A Fejérvíz Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy az ivóvíz minden felhasználó számára megfelelő mennyiségben és minőségben álljon rendelkezésre.
Mintegy 300 fő részvételével Székesfehérváron rendezi 42. országos vándorgyűlését a Magyar Hidrológiai Társaság július 2-4. között. A tanácskozás középpontjában a vízgazdálkodás és a víz értéke áll. A nyitó ülést a Sóstói Stadionban tartották, ahol átadták a Társaság 2025. évi tudományos nívódíjait is.
Tisztújító küldöttgyűlését tartotta a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara pénteken délután a Városháza Dísztermében. Az eseményen új elnököt választottak Tóth Sándor okleveles építőmérnök személyében, ugyanis dr. Szepes András József közel négy évtized után leköszönt a vezetői tisztségről.
A Fejérvíz tájékoztatja érintett felhasználókat, hogy munkatársaik ütemezett felújítási munkálatokat végeznek június 4-én 8 és 16 óra között, Székesfehérváron a Kelemen Béla utcában, annak érdekében, hogy hosszú távon emeljük szolgáltatásuk színvonalát, biztosítsák a zavartalan vízellátást, valamint megelőzik a későbbi hibákból eredő kellemetlenségeket.
Hét mérkőzéssel búcsúztatták 2024-25-ös bajnoki szezont a Fejér Vármegyei kosárlabda bajnokságban. Dupla mérkőzésekkel nyitották a napot, a férfi bajnokság 5. és 7. helyéért léptek pályára a csapatok. Mindkét mérkőzés szoros csatát hozott, végül a Várpalota szerezte meg az 7. helyet. A végjátékra kissé álfáradó Real Margitot 64:77 arányban legyőzte a Vasöntöde KC, így ők végeztek az 5. helyen.
A Fejér Vármegyei Önkormányzat sikeresen pályázott a Széchenyi Terv Plusz Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében kiírt TOP_PLUSZ-6.1.4-23 kódszámú, „Aktív turizmus fejlesztése” című pályázati felhívásra, ahol 684,99 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Szerdán délelőtt lezajlott a Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezetének területi elsősegélynyújtó versenye. A megmérettetésre közel ötven diák érkezett a fehérvári általános és középiskolákból. A Bugát Pál Technikum adott otthont a versenynek – tájékoztattak a szervezők –, amelynek eredményei az alábbiakban olvashatóak.
A Közösségi Értékvédelmi Konzultáció keretében egyeztetett kedden a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Dísztermében a vármegye közigazgatási vezetőivel, és a települések polgármestereivel dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A legfontosabb téma a települések önvédelemhez való joga, illetve az értékeik, hagyományaik megőrzése volt.
Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.