A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok második napja a nevelőszülőknek adott tisztelet és megbecsülés jegyében telt Székesfehérváron, a Tüzér utcai Gyermekvédelmi Központban, ahol kedden három, szolgálatát hosszú ideje végző nevelőszülő, Nagypéterné Sipos Magdolna, Várhegyiné Békési Gyöngyi és Nagy Imréné kaptak Elfogadás-díjat. A díjátadás ünnepélyes pillanatait követően a résztvevők a nevelőszülők mindennapjairól hallhattak előadást.
A Gyermekek Napjával kezdődött hétfőn a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok a Köfém Sportcsarnokban, ahol futóverseny játszóház, sor és váltóversenyek mellett volt kispályás labdarúgó gálamérkőzés, amelyen a gyerekek legjobbjai, a Gyermekvédelmi Vándorkupa győztesei a Fejér Megyei Közgyűlés csapata ellen léptek pályára.
Idén is a Hotel Magyar Király adott otthont a Fejér Megyei Príma Díjátadó Gálának szombaton este. A gálán az egy-egymillió forinttal járó fődíjakat Dr. Pukancsik János főorvos, sebész, plasztikai sebész, Mits Gergő zenész, tanszékvezető és B. Kiss László újságíró vehette át, a közönségdíjat Dr. Dienes Ottó tanár, író, képzőművész kapta.
Hétvégén Dunaújvárosban, a Duna Kupán szerepeltek a Varkocs György Box Club ökölvívói, négy versenyzővel. A magyar bajnok Nagy Evelin, (serdülő, 54 kg) nagy fölénnyel győzött, Major László (serdülő, 56 kg) élete legjobb formájában boxolt, az aranyérem mellé a legjobb versenyző különdíját is megkapta. Balogh Bálint (serdülő, 58 kg) kiütéssel győzött, míg Lénárt Péter (felnőtt +91 kg) nagyarányú pontozásos győzelmet aratott.
Pénteken, halottak napjának délutánján Spányi Antal, megyés püspök celebrált emlékmisét az II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért és minden katonahalottért Pákozdon, a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az emlékmise után koszorúkat helyeztek el a hősök tiszteletére a kápolnánál nyugvó ismeretlen katona sírjánál.
Idén már 13. alkalommal ismerik el Fejér megyében Prima díjjal azoknak a munkásságát, akik saját területükön maradandót alkottak. A díj célja, hogy kifejezze: a helyi vállalkozói társadalom felelősséget érez a közösségért. November 4-én, vasárnap éjfélig lehet voksolni, szavazás a cikkben!
Emléküléssel ünnepelte az Országos Mentőszolgálat fennállásának 70. évfordulóját az OMSZ helyi szervezete. Érzékletes adatok tanúskodnak arról az elképesztő munkáról, amit a mentősök végeznek országosan és helyben, Székesfehérváron tavaly például közel 15 ezer mentési feladatot teljesítettek.
Kollektivizálás és erőszak Fejér megyében 1956 után címmel Dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának igazgatója tartott előadást a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában csütörtökön. „A retorika szintjén önkéntes volt a kollektivizálás folyamata, a valóságban azonban sokszor fenyegetés, megaláztatások és fizikai erőszak hatására ment végbe.” - emelte ki előadásában a főlevéltáros.
A fogyatékosügyi szervezeteket tömörítő Székesfehérvári EsélyKör szakmai napjának adott helyet csütörtökön a Városháza díszterme. Az Esélykör kiemelt célja, hogy hatékonnyá tegyék a fogyatékossággal élők munkaerőpiaci elhelyezkedését. A konferencián szó volt a szervezeti kultúra és a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztési lehetőségeiről is.
Október 25-én, csütörtökön 17 órakor Kollektivizálás és erőszak Fejér megyében 1956 után címmel Dr. Czetz Balázs, levéltár-igazgató előadására várják az érdeklődőket a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárába. (Zsolt u. 34.) A belépés díjtalan.