-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Virágvasárnapi zenés áhítat lesz a Budai úti Református templomban április 10-én
Virágvasárnapi zenés áhítatot szervez a honvédség április 10-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel Székesfehérváron, a Budai úti református templomban. Az eseményen a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar működik közre, a belépés díjtalan.
2022.04.07. 07:13 |
A hagyományos virágvasárnapi programot a Magyar Honvédség Parancsnoksága, valamint a Honvédség és Társasalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete rendezi.
Az áhítat szolgálatát Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök végzi, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar Mergl Róbert százados vezényli.
Az esemény fővédnöke dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. A belépés díjtalan, szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt!