A Pálya utca 28. számú ház Gille Sándor felvételén. A kapu fölött a „POLLERMANN PÁL MŰLÉPGYÁR” felirat látszik.
A Pálya utcai üzem
Pollermann Pál 1876-ban született Székesfehérváron. Iskolái elvégzése után a Magyar Királyi Államvasutak szolgálatába állt, ahol 1900-ban pályafelvigyázóvá lépett elő. Mit is jelentett ez akkoriban? A felvigyázó vasúti altisztként az osztálymérnökség segédszemélyzetéhez tartozott, teendője az általában 10-14 kilométer hosszú vonalszakaszon a pályafenntartó munkák végrehajtása, a munkások ellenőrzése és elszámolása, valamint a pályaőrök oktatása és ellenőrzése volt.
Meglepőnek tűnhet, hogy a Székesfehérvári Hírlap név szerint közölte, kik szavaztak egyik vagy másik országgyűlési képviselőjelöltre, ám érdemes tudni: az alacsony választójogosultság mellett ekkor még a nyílt szavazás volt jellemző. Pollermann tóvárosi lakosként a függetlenségi párti dr. báró Manndorff Géza ellenében a munkapárti jelöltet, dr. gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi minisztert támogatta.
Nevével legközelebb 1916-ban találkozunk – a Magyar Méh című méhészeti lap hasábjain. Ekkor jelentkezett új tagként az Országos Magyar Méhészeti Egyesületbe mint délivasúti szertárnok. Első hirdetése 1917-ben jelent meg a Kolozsváron kiadott Méhészeti Közlönyben. Vállalkozását, a gőzviaszöntödét és műlépkészítő műhelyt négy évvel korábban alapította saját házában.
Célját így határozta meg: „hogy hazánk tisztelt méhészeit vegytiszta műléppel elláthassuk s ezáltal az általános megelégedést és bizalmat kiérdemelhessük.”
A műlépeket hengergépeken állította elő, vegytisztaságukért és jóságukért személyes felelősséget vállalt. A hirdetés szerint a műlépet kilogrammonként napi áron számította. Hosszas kísérletezés után üzembe állított egy gazdaságos viaszolvasztót, amely léptörmelékből állított elő műlépet, megkímélve ezzel a méhésztársakat a hosszú és fáradságos munkától. A rendkívüli viszonyokra tekintettel, hiszen még zajlott a Nagy Háború, rendeléseket 4-5 hétre tudott vállalni.
A műlépek keretei, sőt, az azokat rögzítő szegek is a Pálya utcai telepen készültek. A huzalanyagból saját gépével előállított szegeket Pollermann nemcsak felhasználta, önálló áruként értékesítette is, némileg tehermentesítve társait. A keretlécekkel ugyanígy járt el.
Gille Sándor keretszegek készítése közben fényképezte a mestert. Az asztalon a gép mellett szikvíz és bor, hogy a munka kellemesebben teljen.
Szakmai sikerek
Egyértelmű, hogy aki méhészeti eszközöket gyárt, maga is tart méheket, s mézüket háznál dolgozza fel. A Pálya utcai ház udvarán a mester és segédei fedeleztek, azaz megtisztították a lépet a pergetéshez, majd a kézzel hajtható gépbe helyezték. Ilyen berendezések a zárt munkatérben, a műhelyben is voltak szép számmal. Egy ismeretlen fényképész ezeket is dokumentálta.
Mi minden került ki Pollermann Pál és munkatársai keze közül? Az általuk használt és készített, árusításra szánt termékek, eszközök szerepeltek például az 1927-es székesfehérvári ipari és mezőgazdasági kiállításon. A Székesfehérvár és Vidéke Méhészegyesület kiállítása két teremben mutatta be a város és környékének méhészetét. A nagyobb teremben helyezték el a műlépgyár kollekcióját – a szalmából font kastól a gépeken át az ízlésesen megformált és díszített méztartó edényekig vonultatták fel a kínálatot. Ezen a kiállításon aranyéremmel jutalmazták a vállalkozás tevékenységét, ami nem volt előzmény nélküli, mert például az 1921-es győri seregszemlén állami bronzérem jutalomban részesült, 1926-ban pedig a gödöllői mezőgazdasági, ipari és kulturális kiállításon a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara ezüst oklevéllel honorálta. A Budapesti Hírlap ebből az alkalomból méltatta, kiemelve, hogy József főherceg „értékes kiállitásáért legnagyobb elismerését nyilvánitotta”. A Nemzeti Ujság és az Uj Nemzedék ugyancsak dicsérték modern gépeit.
Pollermann Pál „gyárának” termékei az 1927-es székesfehérvári országos kiállításon. A háttérben látható cégfelirat ma is a család tulajdonában van, az oklevéllel együtt. A fényképek a Pálya utcai üzemet mutatják be.
Megjelenési lehetőségek
A Magyar Méhben rendre jelentek meg a hivatalosan „Pollermann Pálné és társa” néven futó – talán a családfő vasúti alkalmazása miatt választották ezt a formát – üzem hirdetései. Ezek az első években egy-egy mondatos közlések voltak, majd a húszas évek közepétől már hosszan szövegezett keretes hirdetéseket adtak fel, megadva a telefonos elérhetőséget is. A szám: 4-77 mutatja, hogy ekkoriban még nem volt annyira elterjedt a kapcsolattartásnak ez a formája. Rendszeres felvásárlójuk volt a lapban magát szintén ajánló Bogyay Andor helyi vegyeskereskedő. A méhészeti cikkekről, köztük a népszerű „Kolumbus” műlépről képes árjegyzék is készült. A mézpergetőket kedvező részletfizetés mellett kínálták.
A továbbra is vasúti alkalmazásban álló Pált 1923 decemberében beválasztották a Székesfehérvári Vasutasok Fogyasztási Szövetkezetének igazgatóságába. Üzletük a Budai út 1. szám alatt működött, a Bogyay-féle kereskedés mellett. Valahol itt találkozott az állami hivatal és az önálló vállalkozás, hiszen a vasúti szolgálata mellett Pollermann maga is termelő volt.
Bár a 30-as évek elején is rendre találkozhatunk a hirdetéseivel, sőt, tagja volt a Székesfehérvári Méhészegyesület elnökségének, az 1931-ben kiadott vármegyei és városi címtárban még csak meg sem említik. Egyedül Stillthaly Netzer Oszkár kapcsán jegyezte meg a szerkesztő, hogy 1921-22-ben műlépkészítő üzeme volt, majd az egyik helyi biztosító vezértitkára lett. A Székes-Fejérvári Naptárban viszont rendszeresen előfordul a neve, hol valamely egyesületi tagság okán, hol hirdetésben, a „Vulkan” gyorstüzelő, viaszáruk és egyéb méhészeti termékek gyártójaként. A Naptár Netzer esetében is jobb támpont, mivel itt még 1937-ben is jegyzik a nevét.
Érdekes adalék, miszerint Pollermann az évtized elején nürnbergi mézeskalácsok sütésével kísérletezett, szerette volna meghonosítani ezt a terméket is. Ennek érdekében hatalmas sütőt készíttetett, és egyenesen Nürnbergből hozatott szakembert. Hogy ezt sikerült-e megvalósítani, arra vonatkozóan nincs további adat.
1931-ben a Magyar Méh egy beruházásról tudósított: a székesfehérvári műlépgyáros Hévízen egy 10 szobás üdülőházat épített. A ház és szobáinak bérleti lehetőségét az országos egyesület is hirdette a méhésztársak számára. Az évtizedben méhészetét többször meglátogatták tanulmányi kirándulások keretében, rendszeresen jó példaként ajánlották.
Az egykori műlépgyár épülete (ma Mártírok útja 40.) néhány jellegzetesség alapján jól felismerhető. Simon Erika felvétele 2026-ban készült.
A sajtóanyagban egy nagy szünet után, 1958-ban bukkan fel ismét az üzem, ekkor már a mai Mártírok útja 40. cím alatt, kiemelve az 1913-as alapítást, valamint az aranyérmeket és okleveleket. A szöveg tanúsága szerint a tevékenység nem változott.
Végül az utolsó, szomorúan csengő hirdetések a Méhészet című lapban már ifj. Pollermann Páltól származnak, aki haláleset miatt eladásra kínál berendezéseket még a 60-as évek elején is. Édesapja 1959-ben hunyt el, 83 esztendős korában. Gyászjelentésében megjelölt foglalkozása: nyugalmazott MÁV főszertárnok. Méhész múltjára semmi nem utalt.
Ez a cikk nem jöhetett volna létre Káplár Béla, a Gille hagyaték gondozójának hozzájárulása és segítsége nélkül. Támogatását ezúton is köszönjük!
