1342. július 19-én helyezték sírjába I. Károly királyt Székesfehérváron
I. Károly, vagy közismertebb nevén Károly Róbert király (1301–1342) az első olyan uralkodónk, akinek temetéséről Thuróczy János jóvoltából részletes leírással rendelkezünk. Thuróczy az 1480-as évek elején kezdett hozzá krónikája megírásához, amelyhez több korábbi munkát is felhasznált.
Munkamódszerére elődeihez képest szerencsére kevésbé volt jellemző a kivonatolás, így a saját krónikájába beillesztett más szerzőktől származó részletek viszonylag könnyen felismerhetők. A rendelkezésére álló művek közül éppen a király haláláig dolgozta fel a magyar történelmet a 14. századi krónikakompozíció. Valószínűleg ennek volt az akkori utolsó fejezete a Thuróczy által is megtartott, I. Károly temetéséről szóló rész, de az is elképzelhető, hogy ez a krónika egészétől stílusában elütő, a népi halottsiratókra emlékeztető szakasz eredetileg önálló feljegyzés volt.
A Thuróczy által fenntartott emlékezet szerint I. Károly 1342. július 16-án hunyt el Visegrád várában. Másnap a királyné rendelkezésére az ország főpapjai és bárói ide sereglettek, s kíséretükben a skarlát ruhába és aranysarkantyús drágaköves csizmába öltöztetett, fején arany koronával ékesített királyt a visegrádi Boldogságos Szűz templomába vitték, ahol ravatala mellett gyászmisét tartottak, majd a királyi tetemet hajóra téve Budára szállították. Itt a Tóth Lőrinc királyi zászlótartó által hadi lobogó alatt vezetett menet fogadta, s három napon át misékkel, szertartásokkal siratták a város népével a felravatalozott uralkodót. Eközben a templom ajtaja előtt I. Károly három bíbor takaróval ékesített díszlova állt, rajta három illő fegyverzetbe öltözött vitézzel, mintegy hadba vonulásra felvértezetten, az egykori király jelvényeivel. A harmadik napon a királyt a díszes menet – hogy mindenki láthassa – lefedetlen arccal Székesfehérvárra szállította, hogy eltemessék.
A Fehérvár elé érkezett gyászmenetet a városon kívül fogadták a város egyházi emberei, több nemes és polgár. Másnap, miközben a Nagyboldogasszony-bazilikában zajlott az ünnepélyes halotti mise és szertartás Erzsébet királyné, Lajos és István hercegek, valamint az érsekek, apátok, főpapok és bárók jelenlétében, a király díszbe öltöztetett három lova és vitéze a káptalan épülete előtt várakozott. A gyászmise után, amit Telegdi Csanád esztergomi érsek celebrált, a testet – Thuróczy elbeszélése szerint – „a nagy oltár mellett” királyi díszbe öltözötten helyezték örök nyugalomra.
A temetés napja (1342. július 19. péntek) után egy hónappal, Károly morva őrgróf és Nagy Kázmér lengyel király Visegrádra érkezett, hogy I. Károly halálának harmincad-gyásznapját megüljék. Visegrádról Erzsébet királyné, ekkor már megkoronázott elsőszülött fia, I. (Nagy) Lajos, számtalan főpap, báró és országlakos kíséretében Székesfehérvárra vonultak, s augusztus 4-én a király sírja fölött ünnepélyes gyászmisével teljesítették a halotti ájtatosságot.
Az írást Teiszler Éva, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.
