A vasútállomás a 20. század elején, a Melczer nővérek által kiadott képeslapon
A „napba öltözött ember”
Az ekkor, 1906. januárjában a negyvenes évei derekán járó férfit Prohászka Ottokárnak hívták. Az uralkodó, Ferenc József októberben jelölte a kalocsai érsekké kinevezett Városy Gyula utódának, amit a Szentatya, X. Pius pápa személyes döntése és a december végi püspökké szentelés megerősített. Székét hivatalosan január 21-én foglalta el. Nem volt ismeretlen a fehérváriak számára, híre messze megelőzte. Az 1890-es évektől szorgalmazta az egyház megújulását, elsőként fordította magyarra XIII. Leó pápa körlevelét, a Rerum novarumot. Máig helytálló módon bírálta Marx Tőkéjét, és mivel világosan látta a munkáskérdés fontosságát, a kapitalizmust és a szocializmust egyaránt bíráló, korszerű keresztényszocialista elveket vallott. Szorgalmazta a szociális kérdéseknek az egyház vezetésével történő megoldását a feszültségek leküzdésére, az osztályharcos, ateista, erőszakos, a magántulajdont nem tisztelő baloldali radikalizmus letörésére, miközben a nagytőkéseket sem kímélte. Vitathatatlan természettudományos képzettséggel vizsgálta az evolúcióelméletet, és azt a keresztény világképpel összeegyeztethetőnek tartotta. Ezzel akkoriban számos bírálót is szerzett magának. A századelőn rendszeresen járta az országot, a híveket felrázó lelkigyakorlatos szentbeszédeket tartva. A budapesti Egyetemi templomban elhangzott konferenciabeszédei nagy figyelmet kaptak, ahogy az országos katolikus nagygyűléseken általa ismertetett gyakorlati tennivalók is.
Főpásztorként elszántan képviselte a főrendiházban, amelynek automatikusan tagja lett, a nemzetiségi jogokat, bírálva a kisebbségeket korlátozó népiskolai törvényt, ezzel is megelőzve korát. Apai ágon szlovák, anyai ágon német felmenőit tekintve ez aligha meglepő. Talán ezért is szimpatizálhatott vele a nála csak néhány évvel fiatalabb, pályáját néptanítóként kezdő Ziegler Géza, aki 1881-től használta a Gárdonyi nevet. Az író így kezdi 1912 decemberi levelét: „Ahol Ottokár püspököt köszöntik, én is ott állok pálmaággal. Nekem is pásztorom: a fejérvári nyájba írtak be születésemkor. De ha nem oda írtak volna is, mikor Ottokár püspök tiszteletére zúgnak a harangok, nem foghatja el megyehatár azoknak a harangoknak hangját: túlzengenek rajta egész Magyarországra. Köszöntöm Ottokár püspököt, akit Szent István lelke vezetett kézen Alba Regia püspöki székébe. Szegény a püspökség, - hiszen részben ma is Budáról kapja kenyerét, - de az igazi püspök sohasem szegény. Krisztus kincseit hordozza magával. És Ottokár püspök kezében századok óta nem látott új fényben ragyognak azok a kincsek.” A rövid írásban olvashatjuk először a „napba öltözött ember” kifejezést, amely Isten általi kiválasztottságának jelére utal.
Prohászka dolgozószobája a Püspöki palotában
A város új temploma
A Rákóczi utcában, a kisdedóvoda és az aggintézet között állt az egykori kórház, később az árvaház kápolnája. Ez 1900-ra már olyannyira leromlott, hogy helyére Bilkei Ferenc felsővárosi plébános egy nagyobb, szebb templomot szeretett volna építtetni. A terveket Fábián Gáspár és Bory Jenő készítették el. A templom, Magyarországon elsőként, vasbetonból épült. Titulusának meghatározásában nagy szerepe volt a megyésfőpásztornak, aki jezsuita neveltetése és a Szent Ignác-i lelkiség hatására kiemelt figyelmet fordított a Szent Szív tiszteletére. Az 1911. szeptember 17-i felszentelés alkalmával elhangzott beszédében kiemelte: ez a 20. századi áhítat új iránya, a vallásban megnyilvánuló érzelmek fontos jelképe. A férfiakat, a családok élén álló apákat a gyermekeiken és a jezsuiták által elindított szövetségen keresztül próbálta közelíteni Jézus Szívéhez, tulajdonképpen az egyházhoz. Hamarosan virágzó közösség alakult ki, fejlett lelki és egyesületi élet jellemezte a hívek körét. 1927 februárjába, még a püspök életében létrejött az önálló Vízivárosi Plébánia.
A Jézus Szíve templom képeslapon
A Nagy Háború kárvallottjai a hátországban: sebesültek, özvegyek, árvák
Székesfehérvár a dualizmus idején vált jellegzetes katonavárossá. Az 1880-90-es években megépültek a házi ezredek, azaz a 10. huszárok, a 17. és 69. gyalogezred laktanyái és ezek kiszolgáló létesítményei. Az 1914-ben kirobbant háború már a kezdetektől nagyszámú áldozatot követelt, a veszteségek egyre több családot érintettek. A 69-esek laktanyája mellett már 1915-ben felépítették a Budai úti nagy barakktábort, ahol eleinte a hadba vonulókat, majd a hadifoglyokat helyezték el. A területen egy sebesültkórházat is létrehoztak, valamint deszkakápolnát emeltek, amelyet személyesen Prohászka püspök szentelt fel.
A barakk-kórház kápolnájának felszentelése, 1915
Az özvegyek és árvák javára történő jótékonysági gyűjtés jegyében ekkor már sorra készültek az országban a nemzeti áldozatkészség szobrai. Az avatások késő tavasszal, nyáron és ősszel történtek. Fehérvár sem maradt ki a sorból, bár némileg lemaradt a többiektől. Rigele Alajos Vértes vitéz szobrát szeptember 8-án adták át, nagyszabású ünnepség keretében. A szobrot adományozó Lyka Döme pázmándi földbirtokos köszöntötte a megyéspüspököt, akit díszszónokként lelkesen megéljeneztek. A közönséget mélyen megindította a nagyhatású beszéd, és többször kellett félbeszakítani a hangos tetszésnyilvánítások miatt. Ekkor még aligha sejthette bárki, hogy a háború még évekig elhúzódik, a vereséget és következményeit pedig Prohászka sem látta előre.
Visszatérés a Püspöki palotába a szoboravatás után. A megyéspüspök mögött egyenruhában gróf Széchényi Viktor főispán.
.jpg)