A Felmayer-ház piacnapon a 19. század végén
Segédből mester, majd gyáros
Sáfrán József mester a század első felében települt át Veszprémből Székesfehérvárra. 1834-ben nyitotta meg műhelyét a Palotai utcában. Halála után özvegye, Mutz Julianna folytatta az ipart. Már az ő vezetése idején, 1844-ben érkezett a városba Felmayer Antal szegedi szűrszabó kisebbik fia, István, aki szintén Antal nevet viselő fivére kékfestőüzemében kezdte elsajátítani a föstő mesterséget, majd, ahogy az a korban szokás volt, vándorútra indult. A szakmában szerzett tapasztalatait Mannheimben, Mainzban, Lübeckben és Hamburgban tökéletesítette. Az özvegynek nemcsak segédje és üzleti partnere volt, de 1845. június 8-tól a férje is.
A Gaja-csatorna mentén megalapította saját műhelyét, amelyre esküvője előtt két nappal kapott engedélyt, a polgárjogot pedig két évvel később nyerte el.
A bevételek lehetővé tették, hogy István hamarosan megvásárolja a szomszédos üres telkeket, ezzel jelentősen bővítve az üzem épületállományát és kapacitását. Termékeit a városban és környékén, valamint Tolna és Pest vármegyében is árusította. 1856-ban vásárolta meg az Úri utca 10. szám – ma Városház tér 3. – alatti ingatlant az Ybl családtól. Ekkor már a téren állt a keményítőműhely, a tarkázó- és szárítóhelyiség. 1857-ben már 12 alkalmazottja volt, akik a Nádor-csatorna vízelvezetőjének partján lévő műhelyben dolgoztak. 1860-ban a vállalkozás egy újabb bővítés révén már gyár jellegűvé vált. Egy évvel később 50 főt foglalkoztatott. Az évtizedben újabb bővülés következett, például a Ponty vendéglő szomszédságában álló Világi-ház megvásárlásával, gőzgépek beszerzésével. 1863-ban fióküzlet nyílt Pesten. 1870-ben már 8 nyomógéppel és 100 alkalmazottal folyt a kékfestés Fehérváron, a Felmayer karton-, kendő- és vászonfestő gyárban. A mintakincsben a magyar és külföldi minták egyaránt megjelentek.
A mester két fiát, az ifjabb Istvánt és Károlyt bel- és külföldön taníttatta, majd bevette őket a cégbe. Így jött létre a Felmayer István és Fiai vállalat. A gyár az 1872. évi kecskeméti iparkiállításon dicséretet kapott, az 1879-es székesfehérvári országos kiállításon pedig magas elismerésben részesült. Legmagasabb kitüntetése a bécsi nemzetközi kiállításon elnyert érdemérem volt. Hogy még inkább fokozza a termelést, s közben a költségeket jelentősen csökkentse, Felmayer Kelet-Indiában indigóültetvényt vásárolt.
A Ponty Szálló és a Felmayer-gyár épületei az 1930-as években, a csatorna befedése után
A gyáralapító nagy elismertségre tett szert. Gyermekei kiházasításával tovább erősítette gyümölcsöző üzleti kapcsolatait. Nevelt lányát, Sáfrán Máriát Hübner Nándor építőmester, a városi színház egyik kivitelezője, a Zichy liget tervezője vette feleségül, Gizella Rigler József papírneműgyáros, Vilma Topits Alajos gőztésztagyáros, Emília Karl József szeszgyáros, Lujza Lichtneckert Antal fűszerkereskedő neje lett. Mutz Julianna 1883-ban, férje 1888-ban hunyt el. Az üzletet a két fiú vitte tovább, ám ők sem sokáig. István 1894-ben, a Ferenc József királytól nemességet kapott Károly 1897-ben távozott az élők sorából. Feleségeik végül a cég eladása mellett döntöttek. Az új tulajdonos a neunkircheni nyomógyár lett, ám az alapító jól csengő neve egészen az 1950-es évekig megmaradt, sőt, az 1905-ben elhunyt Göndör Sándort gyászjelentésében mint a Felmayer-gyár sok éven át volt tisztviselőjét jelölték meg.
Egy másik sikertörténet: Montskóék
A Szepességből származó Montskó Flórián 1860-ban szabadult fel Ólublón. A család legkisebb fiúgyermekeként indult vándorútra, Fehérvárra megérkezve Felmayer Istvánnál helyezkedett el, itt sajátította el a mesterséget. Rengeteget dolgozott, kiérdemelte munkaadója megbecsülését. A kor igényeit felismerve megnyitotta saját, Csapó utca 14. szám alatt működő üzemét. Sokat vásározott, árui iránt óriási volt a kereslet. Termékeik kedveltek voltak a vármegyében. Különlegességeik közé tartoztak a kék mellett a vörös és fekete színű, sima, habos és fényes kelmék, valamint a kötények és asztalneműk. Fejkendőik tűzpiros színe a cég védjegye lett. Ezt rajtuk kívül kevesen tudták előállítani.
Az árut a dunántúli vásárokban, helyben a szerdai és szombati rendszeres hetipiacon értékesítették, de állandó üzlethelyiséget is béreltek. Montskó Flórián és felesége, Richter Terézia megállapodtak Rosenberg Sámuellel, hogy a Font-házban lévő bérelt helyiségét a városi tanács engedélyével átveszik. Az 1930-as évek közepén unokájuk, az ifjabb Ferenc az üzletet a Szőgyény-Marich utca – ma Liszt Ferenc utca – 1. szám alá költöztette át.
Montskóék üzlete a Szőgyény-Marich utcában
Fivére, Flórián 1927-ben nyitotta meg önálló úri és női divatáru-, valamint rövidárukereskedését. Apjuk még 1921-ben kért engedélyt a Malom-csatorna mellett, a Sár utcában egy emeletes műhely felépítésére, mivel a termelési igény már jelentősen meghaladta a Csapó utcai műhely lehetőségeit. A manufaktúra és az üzlet vezetésére a betegeskedő tulajdonos hazahívta segítségnek németországi tanulmányait folytató elsőszülött fiát. A cég neve ekkor kapta a Montskó Ferenc és Fiai nevet. Mire a bejegyzés megtörtént, a hatóság már csak az özvegyet, Csáder Magdolnát tudta értesíteni annak tényéről.
Ferencnek korántsem volt annyi alkalmazottja, mint Felmayeréknek: 10-20 fő dolgozott a keze alatt. Az iparkiállításokon több díjat nyert cég kis- és nagykereskedelemmel egyaránt foglalkozott. Az új, korszerű műhelyben szárító és mángorló helyiségeket, teherfelvonót állított üzembe. Miután a Felmayer-gyár termelési szerkezete megváltozott, megvásárolta a feleslegessé vált gépeket. A tulajdonos aktív szerepet játszott különböző szakmai és érdekvédelmi szervezetekben. 1938-ban őt választották a Székesfehérvár és Vidéke Ipartestület elnökének. Tisztségét 1946-ig töltötte be. A II. világháború idején katonai felügyelőként szolgált az Ausztria német megszállása után a III. Birodalom tulajdonát képező, hadiüzemmé nyilvánított Felmayer-gyárban. Súlyos szervi szívbaja miatt 1944-ben leszerelték, a család a város második megszállása előtt Pápára menekült, majd húsvét táján visszatérve a Sár utcai egyszobás segédlakásban húzták meg magukat, míg a Csapó utcai házat rendbehozták. A termelés a háború után újraindult a helyreállított üzemben, és 1948-ra visszaállt a korábbi szintre.
A cég 1947-ben ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját.
Az 1951-es államosítás mindent elsöpört. Montskó Ferenc nem akart belépni az újonnan létrejövő szövetkezetbe, ezért az üzem megszűnt. Ingatlanai állami tulajdonba kerültek, a berendezést leszerelték. A mintázófák nagy részét a család megsemmisítette. A Felmayer-gyár 1945-ben a Szovjetunió tulajdonába került, a súlyosan megrongálódott épületeket 1947-ben újjáépítették. Az üzem ekkor a Kolorit Fehérítő, Festő és Nyomógyár nevet kapta, később Pamuttextilművek (Patex) néven működött tovább. Az egykori nyomódúcokat 1955-ben Varga Marianna néprajzkutató, az István Király Múzeum munkatársa mentette meg a szeméttelepről. A mintalapok szintén az intézménybe kerültek.
A Montskó család tagjai is részt vettek az Üzen a múlt című film bemutatóján. Az első sor bal szélén ülő Valéria és a középen ülő Lajos szerepelnek Burján Zsigmond alkotásában.
A kékfestés ugyan az 1950-es évek elejére megszűnt Székesfehérváron, ám emlékezete a múzeumban és a levéltárakban őrzött anyag, valamint a Montskó leszármazottak révén továbbra is eleven. Az idei évben Burján Zsigmond készített dokumentumfilmet a témában, a múlt mellett bemutatva a kékfestő mesterség mai fontos műhelyeit is.
