Kulturális hírek


/ 2016.02.10. 13:40:52 |

Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díj - Február 12-ig várják a javaslatokat

A Mihályi Gyuláné Eszti néni emlékére létrehozott Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány díjat alapított a Székesfehérvár város zenei életében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek, közösségek elismerésére. Idén immár nyolcadik alkalommal kerül sor az elismerés átadására, a díjazottak személyére 2016. február 12-ig lehet javaslatot tenni.
/ 2016.02.10. 13:07:16 |

Ferenc Jóska fújatja a trombitát - Folytatódik a Kákics együttes koncertsorozata

Az idén is több helyszínen mutatja be a Kákics együttes a Ferenc Jóska fújatja a trombitát… című koncertjét. Az elmúlt két évben a Kárpát-medence egyik felét bejárt előadás most megújulva, és már az Alba Regia Táncegyüttes táncosaival kiegészülve a Kárpát-medence másik felén is bemutatkozik.
/ 2016.02.10. 09:25:04 |

Szerelmi bájital Valentin-napra - vágyfokozó ételek és teák

Február 14-én, vasárnap 14 órától Valentin-napi meglepetés előadást és bemutatót tartanak a Fekete Sas Patika- múzeumban. Lencsés Ritától megtudhatjuk, hogy mit nevezünk afrodiziákumnak, hogyan hat ránk és azt is, hogy mi módon érdemes fogyasztani? Megismerünk néhány egyszerűbb, házilag is elkészíthető, roboráló hatású ételt és gyógyteát.
/ 2016.02.10. 08:19:31 |

Lúdas Matyi a Madárlátta Fesztiválon - újabb szereplőválogatás

Újabb szabadtéri előadással készülnek a Madárlátta Fesztiválra: szereplőválogatást hirdettek február 20-ra Seregélyesen a Lúdas Matyi című darabhoz. A színpadi munkához kedvet érző, énekelni, táncolni szerető gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket is várnak ezúttal a castingra a helyi Művelődési Házban. A válogatást a fesztivál művészeti vezetője, Kalányos Tamás vezeti.
/ 2016.02.09. 14:11:53 |

Húshagyó keddi tikverőzés Mohán

Kedden tartották a Mohai Tikverőzést, mely a farsang utolsó napjához, húshagyó keddhez kapcsolódó alakoskodó népszokás. Az esemény 2011. szeptemberében felkerült az UNESCO Szellemi kulturális örökség listájának nemzeti jegyzékébe is. A falu fiatal legényei maskarákban, házról házra járva adományt gyűjtenek. A szokás a nevét a tojásadomány begyűjtése közben végzett „tyúkverésről" kapta, amely a jószág termékenységét segíti elő.
/ 2016.02.09. 10:15:52 |

Folytatódik az Asszonyműhely a fehérvári kézművesekkel

Újabb programmal folytatódik az Asszonyműhely kreatív sorozat a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében. Február 13-án, szombaton különféle tárolók készítését és a cipzárvarrást lehet elsajátítani, gyakorolni. A sorozat következő foglalkozását február 13-án, szombaton 10.00-16.00 óra között rendezik, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt!
/ 2016.02.09. 08:32:57 |

Kerkay Rita színésznő kiállítása nyílik meg a Forrás Galériában

 Február 13-án szombaton 18.30-kor Falak címmel nyílik meg Kerkay Rita színésznő kiállítása a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában. A tárlatot Zsótér Sándor Kossuth díjas rendező nyitja meg, a megnyitón közreműködik Lohonyai Zoltán dalszerző, verset szaval Szigethy Norbert, a Ciszterci Gimnázium végzős diákja.
/ 2016.02.08. 18:10:32 |

Intézményi integráció - még hatékonyabban a kultúra szolgálatában

A Magyar Kultúra Napján, január 22-én Székesfehérvár Közgyűlése egyhangú támogatással elfogadott határozata alapján kifejezte elkötelezettségét a közművelődési és közgyűjteményi intézmények hatékonyabb formában, a város stratégiai kulturális céljainak elérése érdekében történő működése iránt, és célul tűzte ki a közgyűjteményi intézményrendszer áttekintését. Ezen határozat végrehajtása érdekében dr. Cser-Palkovics András polgármester több, a város kulturális intézményrendszerét érintő javaslatot nyújt be a Közgyűlés e hét pénteki ülésére.
/ 2016.02.08. 11:01:59 |

Mecenatúra és kultúraszervezés - beszélgetés egy finn galériatulajdonossal

A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény épülete igazán különleges beszélgetős délutánra várja az érdeklődőket szombaton. A SAMPO Székesfehérvári Finnbarátok Köre által szervezett rendezvény vendége Ari Kupsus finn galériatulajdonos-mecénás lesz, akivel a magyar-finn kapcsolatokról, valamint magyarországi tevékenységéről fog beszélgetni Raitsits Tivadar. A részvétel ingyenes.
/ 2016.02.08. 06:34:15 |

Szombaton lesz A velencei kalmár bemutatója a Vörösmarty Színházban

Február 13-án mutatják be a Vöösmarty Színházban William Shakespeare A velencei kalmár című műve Bagó Bertalan rendezésében. A főbb szerepekben Gáspár Sándort (velencei kalmár), László Zsoltot (zsidó bankár), Radnay Csillát és Nagy Pétert (Bassanio) láthatja a közönség.