Kulturális hírek
-
Premier - szombaton este mutatják be a Rómeó és Júliát a színházban
November 23-án, szombaton mutatja be a Vörösmarty Színház Shakespeare Romeo és Júlia című drámáját Hargitai Iván rendezésében. Az előadást két tehetséges pályakezdő főszereplővel, Ladányi Júliával és Kovács Tamással láthatja a közönség.
2019.11.23. 07:23:59 -
A Különutazás terei címmel nyílt meg Ujházi Péter rendhagyó kiállítása
A Csók Képtárban nyílt meg pénteken Ujházi Péter képzőművész kiállítása, ahol számos újdonságot is láthat a látogató. A művész nagyméretű, egyedi, a műfajban is különleges kerámiaszobrait közülük néhányat most tekinthet meg először a közönség és bemutatják ceruza- és tusrajzait is, amelyeket kiállításon korábban még szintén nem láthattak az érdeklődők.
2019.11.22. 19:59:14 -
A Nyitrai úti Közösségi Házban vetítették a Szent István emlékek Rómában című filmet
A Simon Erika, fotóriporter Szent István emlékek Rómában című képeit bemutató kiállítás múlt vasárnapi megnyitóját követően kedden este a Nyitrai úti Közösségi Házban bemutatták Vakler Lajos, rendező-szerkesztő, Szent István emlékek Rómában című filmjét, így a fotókiállításon már megismert képek helyszíneit az érdeklődők a dokumentumfilm segítségével be is járhatták.
2019.11.22. 13:03:38 -
A szerelem madarai - koncert Ránki Dezső zongoraművésszel a színházban
A szerelem madarai című, ibériai hangulatú koncerttel folytatódik hétfőn este a Farkas Ferenc-hangversenysorozat. A Vörösmarty Színházban Dubóczky Gergely vezényli Ravel, Bizet és Eötvös Péter műveit, közreműködik Ránki Dezső zongoraművész.
2019.11.22. 12:51:26 -
Fantasztikus karácsony - novellapályázatot hirdet a Vörösmarty Könyvtár
A Vörösmarty Mihály Könyvtár karácsonyi novellapályázatára idén fantasy műfajban írt prózákat várnak, a beküldési határidő december 8-a éjfél. A zsűri elnöke Varga Bea (On Sai) író, a Könyvmolyképző Kiadó szerkesztője.
2019.11.22. 08:13:53