Kulturális hírek
-
Borlovagokkal és a szving hercegével mulatott Öreghegy
A borlovagrendek hagyományos felvonulása és a kenyéráldás mellett gyerekprogramok, zenés, táncos szórakoztató műsorok – többek között Gájer Bálint és a Pitypang zenekar koncertje – és utcabál is várta a vendégeket a 31. Öreghegyi Mulatságon, a Bory téren. A rendezvény keretében került sor az Öreghegy bora cím átadására is.
2023.08.19. 19:52:00 -
Gólyalábasok a Koronázási Ünnepi Játékokon – mindig kiemelkednek a tömegből
Pénteken elkezdődtek és vasárnapig tartanak a Koronázási Ünnepi Játékok a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. A minden korosztály számára tartalmas szórakozást kínáló programsorozat legfeltűnőbb résztvevői idén is a gólyalábasok, akik kiemelkednek a tömegből.
2023.08.19. 12:28:35 -
Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapott az Alba Regia Táncegyüttes
Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapott a jövőre 75 éves, székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes. Az ünnepélyes díjátadón Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke és Majoros Róbert, a táncegyüttes művészeti vezetője vette át az állami kitüntetést 2023. augusztus 19-én a Pesti Vigadóban.
2023.08.19. 10:06:09 -
Az új kenyér ünnepe kiállításmegnyitóval a Nyitrai úti Közösségi Házban
Istentisztelettel és festménykiállítással ünneplik az államalapítást augusztus 20-án, vasárnap délelőtt a Nyitrai úti Közösségi Házban. Az esemény 10.00 órakor kezdődik.
2023.08.19. 08:37:53 -
A Bory-várban adták át a Lánczos-Szekfű Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat és Ösztöndíjat
Ünnepélyes keretek között adták át a Bory-várban a Deák Dénes Díjat és Ösztöndíjat, valamint a Láncozs Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjakat. Az idei évben Deák Dénes Díjban részesült Major István nyugalmazott zenetanár, az Ösztöndíjat pedig Bányai Balázs történész kapta. A Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjjal idén tizenöt pályázót támogattak.
2023.08.18. 20:09:06