EU hírek


/ 2005.06.06. 08:08:13 |

Lefújhatják Nagy-Britanniában az EU-referendumot

 Az Európai Unió alkotmányának mérlegelésére szólított fel ismételten Nagy-Britannia, annak ellenére, hogy a német és francia vezetők kiálltak a ratifikációs folyamat folytatása mellett. Schröder német kancellár és Chirac francia köztársasági elnök a francia és a holland elutasítás ellenére az európai alkotmány ratifikálásának folytatását szorgalmazta, miután több mint két órán át tárgyalt vasárnap a berlini kancellári hivatalban. A britek óvakodnak jobban beavatkozni az uniós ügyekbe, számukra ráadásul még nehezebb lenne egy "igen" szavazatot elérni, főleg azután, hogy az unió két alapító tagja elutasította azt.

/ 2005.06.06. 08:03:20 |

Svájc az EU-n kívül, de a schengeni határokon belül

 A végleges adatok szerint Svájc lakosságának többsége igennel voksolt a vasárnapi népszavazáson a schengeni szerződés átvételére, azaz a határokon útlevél-ellenőrzés nélkül történő áthaladás bevezetésére. A szavazók 54,6 százaléka biztosította támogatásáról a csatlakozást a schengeni övezethez, ami egyben azt is mutatja, hogy Svájcban nőtt az európai integráció híveinek száma. Ez az irányzat éppen szemben halad azzal, ami az európai alkotmány elfogadásával kapcsolatban Franciaországban és Hollandiában történt.

/ 2005.05.30. 07:12:16 |

Megbukott az EU-alkotmány Franciaországban

 A franciák -magas részvétel mellett- tömegesen elutasították a vasárnapi népszavazáson az Európai Unió alkotmányát. A népszavazáson 54,87 százalékos volt a nem szavazatok aránya. Az EU-alkotmány elfogadását a szavazók 45,13 százaléka támogatta. Párizsban a szavazók 66 százaléka támogatta az európai alkotmányt.Franciaország az első alapító ország lett, amely elutasította az alkotmányos szerződést. Az eredmény várhatóan más referendumokra is kihat, például Hollandiában, ahol szerdán tartanak népszavazást az EU alkotmányáról, és ahol az előrejelzések szerint szintén a nemek többsége várható.

/ 2005.05.26. 09:42:44 |

19 éve lett az EU hivatalos zászlója a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó

 1986. május 26-án, 19 évvel ezelőtt lett az Európai Unió hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó. A háttér a kék eget, a csillagok az európai embereket szimbolizálják. A 12-es számnak nincs köze a tagállamok számához, a teljességet és a tökéletességet jelképezi. Az európai zászló használata mellett a tagállamok megtartják saját nemzeti lobogóikat is.

/ 2005.05.21. 10:48:02 |

Az Európai Parlament elfogadta a munkaidő-irányelvet

 Az Európai Parlament az új munkaidő-irányelv hatályba lépését követő három éven belül megszüntetné annak lehetőségét, hogy a munkavállalók egyes esetekben (opt-out) túlléphessék a 48 órás heti munkaidő-maximumot. A munkavállalónak joga van napi 11 órányi pihenőidőhöz, rendszeres szünetekhez, legalább évi négy hét szabadsághoz és a heti 48 órát meg nem haladó munkaidőhöz. Az éjjeli munka legfeljebb nyolc órát tehet ki.

/ 2005.05.10. 06:55:59 |

Elismerések az Európa-nap alkalmából a Parlamentben

 A kormányfő és Baráth Etele uniós ügyekért felelős miniszter elismeréseket adott át hétfőn a Parlamentben az Európa-nap alkalmából. Gyurcsány Ferenc Magyarország európai uniós felkészülésének sikereként értékelte, hogy az utca embere szinte semmit sem érzett meg az uniós csatlakozásból. A miniszterelnök hétfőn az "Európai Magyarországért" és a "Magyarországért Európában" elismerések hétfői átadása előtt a Parlamentben tartott ünnepségen Magyarország európai uniós felkészülésének sikereként értékelte, hogy az utca embere szinte semmit sem érzett meg az uniós csatlakozásból...

/ 2005.05.09. 06:45:06 |

Az EP nem szavazna meg a jelenleginél alacsonyabb költségvetést 

 Josep Borrell, az Európai Parlament elnöke kijelentette, az EP nem szavazza meg a következő pénzügyi ciklusra a jelenleginél alacsonyabb költségvetést. Az elnök szerint elfogadhatatlan, hogy a kibővült unió kevesebb pénzből gazdálkodjon. A nemzeti parlamentek és az Európai Parlament (EP) együttműködéséről, az alkotmányos szerződés ratifikációjáról, valamint az unió 2007-2013-as időszakra vonatkozó költségvetéséről cserélt eszmét Szili Katalin házelnök és Josep Borrell, az EP elnöke csütörtökön Budapesten, az Országházban.

/ 2005.05.05. 11:48:38 |

EU-pénz közlekedési dugók ellen

 Az Európai Bizottság 15 millió euróval támogatja kilenc, Európát átfogó közlekedési program megvalósítását. A trans-European Transport Network (Transzeurópai Közlekedési Hálózat - TEN-T) programra a bizottság összesen 652 millió eurót irányzott elő 2004-ben, a mostani döntés ezt a keretet érinti.A programok célja intelligens szállítási rendszerek kidolgozása vasúton, levegőben, szárazföldi és víziúton. Az új tagállamok (például Magyarország) esetében a támogatás közúti forgalmat menedzselő rendszerek előkészítésére, tanulmányok készítésére vehető igénybe.

/ 2005.05.02. 09:29:30 |

Felgyorsult az EU-pályázatok elbírálása

 Jelentősen felgyorsult az év első három hónapjában a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFH) pályázatainak feldolgozása: a március 31-ig beérkezett 18 ezer 160 projektjavaslat 69 százaléka ügyében már végleges döntést hoztak a felelős minisztériumok. Ez a mutató az elmúlt év végén - 16 ezer pályázat mellett - 55 százalékos volt, derül ki az NFH összegzéséből. A nyertes pályázatok száma március végén 6.257 volt. Ezzel eddig 317,72 milliárd forint értékű támogatás talált gazdára, ami a hároméves támogatási keret 47 százalékának felel meg.

/ 2005.05.02. 07:12:57 |

Zökkenőmentesen csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz

  Veress József, a Miniszterelnöki Hivatal európai ügyekért felelős politikai államtitkára szerint Magyarország egy éve zökkenőmentesen csatlakozott az Unióhoz, az igazi kérdés most az, hogy mennyire tudjuk kihasználni az EU nyújtotta lehetőségeket. Hozzátette: az unió nagy pénzügyi forrásai, részben a mezőgazdaság fejlesztését, részben a hátrányosabb helyzetű térségek gyorsabb fejlődését kell, hogy támogassák.