EU hírek


/ 2007.05.08. 08:53:13 |

Korszerű utak, biztonságos közlekedés, akadálymentes intézmények a Közép-Dunántúli Régióban

Meghirdették a Közép-Dunántúli Operatív Program első pályázatait, több mint 2 milliárd forint fejlesztési forrás nyílt meg a települések előtt– jelentette be a Székesfehérváron megtartott sajtótájékoztatón Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke és dr. Nyikos Györgyi a Váti Kht. vezérigazgató-helyettese. A belterületi utak korszerűsítésével, valamint az akadálymentes közlekedés megteremtésével a települések, és ezáltal a régió fejlődését szolgálják az első körben megjelenő pályázatok. A támogatás május 29-től augusztus 31-ig igényelhető, a két közép-dunántúli pályázati kiírás május 7-től érhető el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, ahonnan letölthető a teljes pályázati csomag is.
/ 2007.05.07. 08:18:23 |

Rekordszámú panasz érkezett az EU-ombudsmanhoz

Összesen 3830 panaszos beadvány érkezett tavaly az Európai Unió ombudsmanjához, ennek 1,9 százaléka, 72 panasz Magyarországról - derül ki Nikiforosz Diamandurosz emberi jogi biztos éves jelentéséből. Tavalyelőtt valamivel több, 3920 volt az összes panasz, ebből 76 magyar. Legtöbb kereset (781) 2006-ban is Spanyolországból érkezett, legkevesebben (7) Észtországból fordultak az ombudsmanhoz. A jelentés fő megállapítása, hogy az EU-adminisztráció még mindig nem kellőképpen állampolgár-központú, pedig a lakosság panaszainak kezelése, problémáinak megelőzése elsődleges fontosságú abban, hogyan ítélik meg az uniót.

/ 2007.05.03. 13:05:31 |

EU-s Szakmai Napot tartotottak a Városházán

A Római Szerződés aláírásának 50. és Magyarország Európai Uniós csatlakozásának 3. évfordulója alkalmából a Polgármesteri Hivatal Kommunikációs és Civilkapcsolatok Irodája EU-s Szakmai Napot szervezett a Városházán. Az előadásokon különböző civil programok szakértői tartottak előadásokat -mondta Elekes Zsuzsa a Polgármesteri Hivatal civil referense. A prezentációk után egy rövid fórum volt, ahol lehetőség nyílt a tapasztalatcserére és a személyes ismeretségek, kapcsolatok kiépítésére.
/ 2007.05.02. 08:07:05 |

Regionális operatív program pályázatokat írnak ki májusban

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az áprilisi társadalmi egyeztetést követően várhatóan május első felében jelenteti meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) regionális operatív programjainak (ROP) újabb pályázati kiírásait. A tervek szerint az újabb ROP-pályázatok jellemzően akadálymentesítésre, ipari parkok, út- és kerékpárutak fejlesztésére vonatkoznak. Minden régióban két pályázati kiírást terveznek. A hét régió operatív programjaiban 2007-2013. között 1.609 milliárd forint áll rendelkezésre. A regionális operatív programokban elsősorban a helyi sajátosságokat tükröző fejlesztések valósulnak meg.

/ 2007.04.27. 09:24:48 |

EU ünnep: az ország májusfáját állítják fel a Hősök terén

Az Ország Májusfáját állítják fel május 1-jén a Hősök terén Magyarország három évvel ezelőtti európai uniós csatlakozása és az EU fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából. Az évfordulók tiszteletére egész napos ünnepséget rendez a téren a kabinet, ennek során állítják fel a tizennégy méteres májusfát. Az Ország Májusfáján 3175 szalag jelzi majd Magyarország összes települését. A három évvel ezelőtti csatlakozási ünnepség helyszínére, a Hősök terére a nap folyamán számos hazai híresség is kilátogat, és feltűzi szülővárosa szalagját az Ország Májusfájára.
/ 2007.04.22. 08:20:33 |

Nem késik Magyarország csatlakozása - lezajlott a schengeni információs rendszer telepítése

Magyarországon rendben lezajlott a schengeni információs rendszer telepítése - jelentette be Petrétei József rendészeti és igazságügyi miniszter az európai uniós bel- és igazságügy-miniszterek luxemburgi találkozóján pénteken. Egyelőre nem mutatkozik veszély, hogy a határellenőrzés nélküli övezethez az év utolsó napjára tervezett magyar csatlakozás késne, más országok esetében is elhárulni látszanak a kockázatok - tette hozzá. Megerősítette, hogy a tagországok jelentős felajánlásokat tettek a külső uniós határok ellenőrzésével foglalkozó ügynökség (Frontex) tevékenységéire.

/ 2007.04.12. 08:33:10 |

Ezen a napon volt négy évvel ezelőtt a népszavazás az EU-hoz való csatlakozásról

Ezen a napon április 12-én volt a népszavazás az Európai Unióhoz való csatlakozásról Magyarországon. A 2003. április 12-én megtartott országos népszavazás eredményes volt, az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76 %-a IGEN választ adott, azonban a választójogosult 8 042 272 választópolgár közül 4 373 020 ember nem szavazott.
/ 2007.04.11. 19:10:15 |

Egy év alatt 2,5 millióan regisztráltak európai internetes címet

Egy év alatt, amióta megnyílt a .eu internetes cím a nyilvánosság számára, több mint 2,5 millióan regisztrálták ezt a domainnevet - közölte szerdán az EU Bizottsága. Az aktív felhasználók száma alapján a .eu a harmadik legnépszerűbb legfelső szintű tartomány (top level domain) Európában, világszinten a hetedik helyet foglalja el. Az utóbbi öt hónapban 17 százalékkal nőtt a regisztráltak száma, amivel a .eu az egyik leggyorsabban bővülő domain a világhálón.

/ 2007.04.10. 15:07:49 |

Megnyílt a hallgatói karrieriroda a Kodolányi János Főiskolán

Ünnepélyes keretek között adták át ma a Kodolányi János Főiskolán azt a hallgatói karrierirodát, amelynek kialakítására tavaly nyert el a főiskola mintegy 28 millió forintot a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében. Hervainé dr. Szabó Gyöngyvér, a KJF tudományos főigazgató helyettese elmondta, a karrieriroda a régióra koncentrál, a munkatársak több száz céggel vették fel a kapcsolatot a Közép-dunántúli Régióban és folyamatosan bővül a partnerek köre. Az iroda a KJF „D” épületében található, a hagyományosnak tekinthető munkaerő-piaci információ szolgáltatáson túl állásbörzéket szervez, karriertanácsokat nyújt, ellátja a végzett hallgatók pályakövetését, információs adatbázist üzemeltet.

/ 2007.03.30. 09:57:22 |

Munkahelyi képzés: péntektől pályázhatnak a kisvállalkozások

A mikro- és kisvállalkozások péntektől adhatják be pályázatukat a munkahelyi képzés támogatására az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Társadalmi Megújulás Operatív Programjában. A munkahelyi képzés támogatására december 31-ig folyamatosan lehet pályázni a keret erejéig. A január végén meghirdetett pályázaton a mikro- és kisvállalkozások munkahelyi képzésére 1,057 milliárd forint keret áll rendelkezésre.