Közéleti hírek

/ 2005.06.06. 15:18:23 |

Sajátos nevelésű tanulók oktatása, TISZK - oktatási kérdések a városházi tájékoztatón

 A várost érintő aktuális oktatási kérdésekről tartott hétfőn sajtótájékoztatót Boldizs Kámánné alpolgármester-asszony és dr. Vas Rezső oktatási tanácsnok, az Oktatási Bizottság elnöke. Szó volt arról, hogy miért is módosította a város 59 oktatási intézményének alapító okiratát, ugyanis a sajátos nevelést igénylő gyermekek integrált oktatását csak úgy tudják megvalósítani, ha minden intézmény kaphat emelt normatívát. Dr. Vas Rezső beszámolt a Gróf Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ Kht létrehozásáról és a TISZK miatt megvalósítandó fejlesztésekről.Felújítanak két tanműhelyt teljes egészében a Gróf Széchenyi István Szakközépiskolában, továbbá átadja az intézmény a TISZK-nek az alagsori helységeket, amiket teljesen felújítanak. Az összes felújítási költség 383 millió forint lesz.
/ 2005.06.04. 15:11:11 |

Féláron strandolhatnak a Székesfehérváriak két agárdi strandon is

 A tavalyi évhez hasonlóan idén is megállapodás jött létre Székesfehérvár önkormányzata és két agárdi strand között. A megállapodás értelmében a székesfehérváriak 50%-os kedvezménnyel válthatnak belépőt a Park és a Napsugár strandra. A megegyezés alapján, így egy napijegy 280Ft-ba kerül, de lehetőség van idénybérlet váltására is: ez felnőttek esetében 4900Ft –ba, gyerekeknek pedig 2100Ft –ba kerül.
/ 2005.06.03. 13:43:50 |

Megnyitotta kapuit a Városi Strand - 12 milliós felújítás

 Pénteken reggel kinyitott a Városi Strand –közölte Ferenczy Géza uszodaigazgató. Az idei szezonra jelentős, majd 12 milliós fejlesztést sikerül megvalósítani a Városi Strandon, ugyanis új, tágas női és férfi zuhanyzók, toalettek készülnek el napokon belül és kialakítanak egy babaszobát is. A Strand minden nap reggel nyolc órától este hét óráig várja a vendégeket: a felnőtt jegyek 460, a kedvezményesek 230 forintba kerülnek. Érdekesség, hogy ezen a hétvégén a sárga falakat is színesre festik, ugyanis graffitisek fognak dolgozni a Strandon…Nézze meg a vendégekre váró strandról a képgalériát!

/ 2005.06.03. 11:43:44 |

Újabb pályázati siker - 238 millióért épül a Nappali Szolgáltató Centrum

 Székesfehérvár valósíthatja meg azt a Nappali Szolgáltató Centrumot, amely európai szintű feltételeket biztosít és hatalmas lehetőséget nyújt azoknak a hajléktalanoknak, akik szeretnének visszailleszkedni a társadalomba. Az uniós pályázaton 238,6 millió forintot nyert a város, az összegből képzési termet, könyvtárat, tanulószobát és számítógéptermet is kialakítanak a jelenlegi központ szomszédságában. Warvasovszky Tihamér kiemelte, a kormányzati hátszélnek köszönhetően óriási lehetőséget kapott a város a hátrányos helyzetűek problémájának kezelésére.

/ 2005.06.02. 19:00:41 |

62 csapat közül a Magyar Speciális Mentők ezüstérmesek lettek - interjú Pavelcze Lászlóval

 A székesfehérvári székhelyű Magyar Speciális Mentők négyfős csapata az elmúlt hétvégén, Csehországban versenyzett. A Nemzetközi mentési versenyen a Magyarokat, a 62 indulóból csak a Kanadaiak tudták megelőzni. A péntek hajnaltól szombat késő éjszakáig tartó versenyen számos a valósában is gyakran előforduló helyzetet kellett megoldaniuk a csapatoknak. A versenyről Pavelcze Lászlóval a csapat vezetőjével beszélgettünk...

/ 2005.06.02. 13:14:49 |

Mérföldkőhöz érkezett a hulladékgazdálkodás – új módszerrel védik a környezetet

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fővédnökségével szervez kétnapos konferenciát a székesfehérvári Városházán a Magyar Minőségi Komposzt Társaság. A város támogatásával megrendezett konferencián június 2-án és 3-án tanácskoznak a szakemberek a különböző jogalkotási és gyakorlati szempontokról. A konferencián szó lesz szelektív hulladékgyűjtésről, a gyűjtő telepek gépészetéről és komplex hulladékgazdálkodásról is. A házigazda városi önkormányzat részéről dr. Banizs Károly, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke kiemelte, új módszert jelent a mechanikai-biológiai hulladékkezelés elterjesztése.

/ 2005.06.02. 06:26:33 |

30 éves a Gyöngyvirág Óvoda - meseerdőt adtak át a születésnapon

 Szerdán ünnepelte fennállásának 30 éves évfordulóját a Gyöngyvirág óvoda. Az intézményben ebből az alkalomból avatták fel Kovács Árpád meseerdő mozaik-üveg kompozícióját. A születésnapi ünnepségen az óvodások és óvónők mellett a szülők, a város alpolgármester-asszonya Boldizs Kálmánné és a kerületi képviselők voltak jelen. Az 1975-ben a Videoton által alapított óvoda 1991 óta van városi fenntartásban, jelenleg 175-en járnak az intézménybe. A születésnap alkalmából a készülő galériát 150 ezer forinttal támogatta a város polgármestere. Képek az óvoda születésnapi ünnepségéről.

/ 2005.06.01. 07:14:40 |

Kedden átadták a Klebelsberg Kunó emlékérmeket

 Kedden délután adták át a Fejér Megyei Pedagógiai Intézet által alapított Klebelsberg Kunó emlékérmeket. Az idén nem csak Fejér megyéből, hanem a Közép Dunántúli Régió egészéből díjaztak pedagógusokat. Az intézet 1996 óta adományoz Klebelsberg Kunó emlékérmet azoknak a pedagógusoknak, akik különös figyelemmel viseltetnek a tanítványok iránt és kiemelkedő pedaógiai munkát végeznek szakterületükön. Székesfehérvárról Székely Imréné a Vasvári Pál Gimnázium tanára kapott Klebelsberg Kunó emlékérmet. Azok a pedagógusok kaphatnak Klebelsberg-érmet, akik nehéz körülmények között munkájuk során emberséggel, lelkiismeretesen végzik pedagógus hivatásukat.

/ 2005.05.28. 19:49:13 |

Új dialízis központot adtak át a Szent György Kórházban

A zöldmezős beruházásban megépült új székesfehérvári egészségügyi intézmény félmilliárd forintba került. A kezdeti kilenc kezelőhelyet a növekvő beteglétszám miatt 14-re, majd 23-ra bővítették, ám a kezelőhelyiség területe nem nőtt. Jelenleg már 114 beteget kezelnek a dialízis központban és az úgynevezett gondozott betegek száma is meghaladja a 800 főt. A már nagyon várt, közel 1400 négyzetméteren fekvő 32 kezelőhelyes dialízis központot pénteken nyitották meg, az avatóbeszédet mondó Rácz Jenő egészségügyi miniszter jelenlétében.

/ 2005.05.28. 11:24:42 |

Cserepet nyert a város a Hiemer ház tetejére

 3 millió forint értékben nyert cserepet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hiemer ház tetőhéjazatának cseréjére a Wienerberger Jövővár pályázaton. A felújítás során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szigorú előírásait kell követni, ennek megfelelően Tondach hódfarkú antikolt cserepet igényelt az Önkormányzat a Wienergerbertől. A sikeres pályázatnak köszönhetően a cég 3 millió forint értékű cseréppel járul hozzá a Hiemer-ház felújításához.

/ 2005.05.28. 11:19:08 |

Angol építészek elismerése Székesfehérvárnak

 Tapasztalatcserén jártak az ICE (Institution of Civil Engineers) nemzetközi építőmérnöki szervezet birminghami regionális képviseletének szakemberei – egyben jelentős cégek képviselői – Székesfehérváron. Az angol mérnökök tájékozódni kívántak arról, hogy egy vidéki magyarországi város hogyan válaszol a kor műszaki-gazdasági kihívásaira, és milyen városfejlesztési projekteket tervez. A Polgármesteri Hivatal részéről Schultz György, a Polgármesteri Kabinet vezetője mutatta be a városfejlődés irányvonalait a rendszerváltástól kezdve napjainkig, valamint beszámolt a Székesfehérvár Megaprojektről, azaz a 2007-2013-as programozási időszakra tervezett városfejlesztési tervekről.
/ 2005.05.27. 12:16:30 |

30 ezer m2 új játszótér épül, új befektető-jelölt a Fehérvár FC-nél

A tegnapi közgyűlés legfontosabb döntéseiről tartott ma sajtótájékoztatót Székesfehérvár polgármestere. Warvasovszky Tihamér kiemelte a szakemberek letelepedését szolgáló, lakásvásárlást segítő konstrukció kidolgozását, amely egyedülálló az országban. A zárt ülés témáiról elhangzott: júniusban végleges szerződés születhet a Fehérvár FC Kft. önkormányzati üzletrészének értékesítéséről, 2006 április végére befejeződik egy 144 millió forintos beruházás az Almássy telepen és az is, hogy átalakult, önálló lett a Székesfehérvári Vagyonkezelő Rt.

/ 2005.05.26. 18:36:08 |

Közgyűlés délután - filmfesztivál, Labdarúgó EB pályázat, térfigyelő kamerák

 Csütörtökön délután három órakor folytatódott a képviselőtestületi ülés a Városházán. Támogatta a közgyűlés az Alba Regia Filmfesztivált 5 millió forinttal, szándékát fejezte ki a város, hogy csatlakozik a Magyar Kultúrvárosok Szövettségéhez, módosították kevés kivétellel az oktatási intézmények alapító okiratát, átadták a Városgondnokságtól az Informatikai Kht-nak a térfigyelő rendszer működtetését, elfogadták a városi tisztifőorvos beszámolóját a fehérvári közegészségügyi helyzetről és szó volt még a készülő középtávú környezetvédelmi koncepcióról is. A délelőtti ülésről itt találja a beszámolót!
/ 2005.05.26. 11:08:38 |

Új játszóterek, "Magyar Királyok Panteonja" és lakásvásárlási támogatás - közgyűlés délelőtt

Reggel nyolc órától ülésezik ma Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselőtestület a reggeli órákban döntött arról az önkormányzati rendeletről, amely a szakemberek letelepedését segíti lakásvásárlási támogatással.  A volt Köztársaság Filmszínházat 10 évre adnák bérbe kulturális és/vagy egyéb célokra, amelyek megvalósulása nem zavarja a Várkörúton lévő társasház lakóit.  Megkezdődik 32 db játszótér építése, felújítása, a beruházás valamennyi városrészt érinti. A közgyűlés döntése értelmében elindul a csatornaépítés az Alsóvárosban, közel félmilliárd forint értékben.

/ 2005.05.26. 01:53:55 |

Köztársaság mozi és Királyok Panteonja - fontos ügyekben dönthet a mai közgyűlés

 Fontos közügyekben hozhat döntést csütörtökön Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. A május 26-i ülésen számos oktatási intézmény vezetőjének megbízásáról döntenek a képviselők. A közgyűlés a volt Köztársaság filmszínház hasznosításáról és a „Magyar Királyok Panteonja” című projektötlet kidolgozásáról is tárgyal. Nyílt közbeszerzési eljárás indulhat a Hiemer – Font – Caraffa épülettömb tetőszerkezetének helyreállítása és 31 db játszótér építésére, felújítására is. Zárt ülésen döntenek a „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díj adományozásáról, valamint szintén a zárt ülésen hangzik el javaslat a Fehérvár FC Kft-ben lévő önkormányzati tulajdonú üzletrész értékesítésére.