Közéleti hírek

/ 2007.02.08. 12:39:18 |

Ötven aktív ágy lesz a móri kórházban

 Ötven aktív ágyon gyógyítják majd a betegeket a móri kórházban és mintegy száz körül alakul a krónikus betegek ellátását szolgáló krónikus ágyak száma. Minderről Molnár Albert székesfehérvári országgyűlési képviselő számolt be, aki kiemelte, hogy a hétvégén megállapodás született arról, hogy a kisbéri kórházzal együtt a móri kórházban indokolt 25 belgyógyászati, továbbá 15-15 szülészet-nőgyógyászati, illetve sebészeti aktív ágy fenntartása. A Fejér Megyei Szent György Kórházban "karcsúsított, de racionális és gazdaságosan működtethető", jó struktúrában a korábbinál 71-el több, összesen 1.057 aktív ággyal végzik majd a gyógyítást.

/ 2007.02.08. 12:37:30 |

Megkezdődött a TISZK eszközállományának átadása

Pénteken délelőtt adta át az első taneszközöket a Térségi Integrált Szakképző Központ Kht. A gr. Széchenyi István Szakközépiskola területén néhány hónapon belül elékészülnek azok az épületek, ahova nagyobb értékű gépek kerülnek. Most négy intézmény, mintegy 16 millió forint értékben kapott oktatásIeszközöket.  Az átadáson ott Warvasocszky Tihamér polgármester is, aki hangsúlyozta, hogy a város gazdaságának jól képzett munkaerőre van szüksége és elengedhetetlen ennek érdekében az oktatás fejlesztése.
Képgaléria az eseményről!
/ 2007.02.06. 09:37:38 |

Önkormányzati képviselők - interjú dr. Cser-Palkovics Andrással

A városi Fidesz frakció vezetője fiatal kora ellenére is rutinos képviselőnek számít, hiszen már 1998-tól külső szakértőként, 2002-től pedig önkormányzati képviselőként segíti a városi közgyűlés munkáját. Dr. Cser-Palkovics András 2006-tól parlamenti képviselő, a városi közgyűlésben pedig nemcsak frakcióvezetőként, hanem a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökeként is részt vesz a munkában. "A kormánypárti és ellenzéki képviselőknek közösen kell dolgozniuk a város fejlődéséért. Ez vezethet csak eredményre." - vallja a képviselő.
/ 2007.02.06. 07:58:17 |

Ülésezett a Székesfehérvári Ifjúsági és Diáktanács - adománygyűjtő akció egy diáktársuk műtétjéért

Hétfőn délután tartotta összejövetelét a Székesfehérvári Ifjúsági és Diáktanács a Városháza Kistanács termében. A rendezvényen egy jótékonysági felhívást is megfogalmaztak, ugyanis egy tizenhét éves székesfehérvári diák szemműtétjéhez segít pénzt szerezni a diáktanács. A városi diáktanács azzal a céllal alakult még 2005 tavaszán, hogy segítse a diákönkormányzatok tevékenységét, és részt vegyenek egyfajta véleményalkotásban is a város ifjúsági életét illetően. Fontosnak tartják, hogy továbbítsák ötleteiket, kéréseiket azon szervek felé, melyeknek köze van a város diákéletéhez. A hétfői megbeszélésen arról is tájékoztatást adtak, hogy jó úton halad a tanács egyesületként való bejegyzése a cégbíróságon.
/ 2007.02.04. 08:47:36 |

Mikor és hogyan kell adót fizetni az idén - interjú az APEH bevallási osztályvezetőjével

Ebben az évben a magánszemély választhat, hogy munkáltatói adó megállapítást vagy adóhatósági adó megállapítást kér (lehet munkáltatón keresztül és közvetlenül az APEH-nél is) vagy önbevalló lesz. A választott adózási módról február 15-ig kell nyilatkoznia a magánszemélynek. Ha elmulasztja valaki a nyilatkozattételt, akkor csak önadózás lehetséges a későbbiekben. Önadózás esetén  az SZJA bevallást május 21-ig kell benyújtani. A bevallást az adózó benyújthatja hagyományos nyomtatványon, az internetről letöltött és kinyomtatott nyomtatványon és elektronikus úton is, ha van ügyfélkapu regisztrációja. A legfontosabb bevallás-beadás határidőkről és a lezárult regisztrációről Lang Tibornét az APEH bevallási osztályvezetőjét kérdeztük.
/ 2007.02.02. 08:03:46 |

Csapadékvíz-elvezetés, Berényi-Kisteleki-Tompa M kereszteződés - a 12-es és 13-as körzet képviselőinek tájékoztatója

A 12-es és a 13-as körzet önkormányzati képviselői tartottak tájékoztatót csütörtökön délután a körzeteket érintő tervekről. Papp József és Orosz István egymással határos területen dolgozó képviselők a feladatok kapcsán elmondták, hogy a körzetek hasonló utcaszerkezettel rendelkeznek így sok közös problémát lehet együtt megoldani. A tájékoztatón elhangzott, hogy a Városgondnokság a napokban helyezi ki a körzetbe a kutyaürülék-gyűjtőket, így remélhetőleg a gazdik is hamar rászoknak arra, hogy összeszedjék az ebek utáni maradványokat és tisztább lesz a városrész.
/ 2007.02.01. 14:39:10 |

Idén is meghi­rdette a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a "Kiráyi Régióért" díjat

A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2007-ben is meghirdeti a „Királyi Régióért” díjat. Az Ecsedi Mária képzőművész tervei alapján készült ezüst emlékérmet minden évben egy magánszemélynek és egy vállalkozásnak adományozzák. A díj célja elismerni a Közép-dunántúli régióban a gazdasági és társadalmi élet területén, kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakember, illetve vállalkozás tevékenységét. A javaslatokat ajánlólevél kíséretében 2007. március 15-ig kell eljuttatni a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (8000 Székesfehérvár, Rákóczi utca 25.) címére. Kérjük, a „Királyi Régióért díj” megnevezést tüntesse fel a borítékon.
/ 2007.02.01. 11:20:16 |

A székesfehérvári kistérség oktatási struktúrájának változásairól tárgyalt a társulási tanács

A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának február 1-jei üléséről számolt be Kóczán János, a munkaszervezet vezetője, aki kiemelte, hogy fennállása óta talán a legnehezebb napirendi pontot tárgyalta a testület. A közoktatási és költségvetési törvény ugyanis arra készteti a településeket, hogy megfeleljenek a jogszabályoknak és a mögötte húzódó színvonal javítási szándéknak a kistelepülések oktatását érintően. A tájékoztatón elhangzott, hogy a városi oktatási intézményrendszerben is vannak szabad kapacitások, ezek feltöltésében is segíthet a kistérségi oktatási struktúra átszervezése.
/ 2007.01.31. 11:26:17 |

Szakképzési konferenciát rendeztek városi és régiós intézmények részvételével

Szakképzési konferenciát rendezett ma Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Elsőként a régió, majd a város szakképzéséről hallhattak előadást a résztvevők: a régiót az OKÉV Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője Marekné dr. Pintér Aranka, míg a városi szakképzési palettát Fűrész István oktatási tanácsnok mutatta be. Az önkormányzat részéről dr. Csapó Csilla alpolgármester és Warvasovszky Tihamér polgármester köszöntötte a résztvevőket.
/ 2007.01.29. 20:26:41 |

Ebben az évben is havas lett a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület Hó-Fejérke túrája


Lakás- és gyermekotthonokban, nevelőszülőknél élő  állami gondozott gyerekek, fiatalok  is részt vehettek január 28-án a Megyei Természetbarát Szövetség Velinszky László Természetjáró Sportcsoportja szervezésében lebonyolított 13.5 és 25  km-es  túrán a hóval borított Vértesben. A Lurkó és a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület tagjai immár harmadik éve résztvevői gyerekekkel a több mint 1200 résztvevőt számláló teljesítménytúrán.
/ 2007.01.29. 20:02:15 |

Tombolt a vihar Fejér megyében - kamionokat is borított az autópályán

Fákat döntött ki és épületekben okozott kárt a viharos erejű szél Fejér megyében –tájékoztatott a Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Udvari János hadnagy elmondta, hogy az M7-es autópályán kamion utánfutóját borította fel a szél. A viharos erejű szél miatt több vasútvonalon késésekkel kell számolnia az utazóknak. Biztonsági okokból több szakaszon sebességkorlátozást kellett bevezetni, emellett felsővezeték-szakadásokat okozott az erős szél. Késésekkel kell számolni a Budapest, Székesfehérvár, Nagykanizsa vonalon Szabadbattyán-Lepsény között - közölte a szóvivő. A langlovagok.hu képei az autópályán felborult kamionokról.
/ 2007.01.29. 08:36:51 |

Egyre jobban keresik a magasan képzett szakembereket - munkakultúra-váltás a térségben

 Évek óta változatlan a munkanélküliségi ráta Székesfehérváron és az agglomerációban. A térségben egyébként munkakultúra-váltás figyelhető meg, ami azzal jár, hogy egyre inkább magasan kvalifikált munkaerőre van szükség. A gépipari és az építőipari szakmával rendelkezők szinte azonnal el tudnak helyezkedni, de hasonló a helyzet a nyelveket beszélő mérnökökkel is. Egyre nehezebb jogász, közgazdász képzettséggel munkát találni és meghatározó minden területen a nyelvtudás és a számítógépes ismeretek. Székesfehérvár és környéke munkaerőpiaci folyamatairól Zimmermann Józseffel a Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ vezetőjével beszélgettünk.

/ 2007.01.28. 21:31:17 |

Két új tűzoltóautó került a városba - lecserélték az országúti gyorsbeavatkozót is a tűzoltók

Két új tűzoltóautót adtak át pénteken délután a Székesfehérvári Tűzoltóságon. Az országúti gyorsbeavatkozó Nissan Navarrát és a Mercedes Unimogot -ami egyébként 37 százalékos emelkedőn is felkapaszkodi-k pályázaton kapta a tűzoltóság. A fehérvári tűzoltók járműparkja így bárhol Európában megállná a helyét. Az átadáson elhangzott, hogy az új autókhoz a fehérvári Alcoa-Köfém 600 ezer Forint értékben adott alufelniket. Mihály János a  katasztrófavédelem igazgatója hangsúlyozta, hogy a két gépjárművel jelentősen nő az ütőereje a tűzoltóságnak. Az önkormányzatot Cseh István a Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság elnöke képviselte az átadáson. Az átadáson Kun István parancsnok elmondta, hogy a fejlesztések annak is köszönhetőek, hogy folyamatosan pályáznak.
/ 2007.01.28. 09:54:59 |

Farsangi frizuravarázs az Aranykéz Szakiskolában

Január 29 és február 1. között rendkívül kedvezményes - mintegy 500 Ft-os - áron vállalják a hajfestést az Aranykéz Szakközép és Szakiskolában, a Honvéd utca 1.szám alatti tanműhelyben. A fodrászok kizárólag L'oreal festékkel dolgoznak, bejelnetkezés a 0622-541-385-ös telefonszámon lehetséges.   

/ 2007.01.26. 08:20:20 |

Köszönet az adományozóknak - 11 millióval segítettünk a rászorulókon

Mintegy 3600 családhoz jutott el ajándékcsomag karácsonykor abból a 11 millió Forintból, amit több vállalkozó, adakozó fehérvári és az önkormányzat adott a rászorulóknak. A karácsonyi adományozó akció minden résztvevőjét csütörtökön délután köszöntötte Warvasovszky Tihamér polgármester a Városházán. Mint mondta, a szeretet és a segíteni akarás vezérelte azokat az időseket is, akik napról-napra kint voltak a Városház téren felállított Szeretetházikóban. Az ott összegyűjtött 94 ezer 537 Forint is jó helyre, az idős hajléktalanokhoz került.