Közéleti hírek
-
Megújuló utastájékoztató rendszer - hat buszt is vásárolnak idén
Az Alba Volán Zrt. korábbi, veszteséges gazdálkodásának negatív folyamatait sikerült megállítani és az önkormányzat hosszú távú finanszírozási megállapodásával a fejlesztések is kiszámíthatóbbá váltak. Így tavaly év végétől több kisebb-nagyobb beruházást hajthat végre a közlekedési társaság. Minderről Cser-Palkovics András polgármester és Németh Tamás a társaság vezérigazgatója közös sajtótájékoztatót tartott.
2014.03.05. 11:48:23 -
Uniós fejlesztések nyílt napja - idegenvezetők mutatják be Hiemer-házat és a Fő utcát
Harmadik alkalommal rendezik meg vasárnap az „Uniós Fejlesztések Nyílt Napja” című programot, melyet 2013-ban indítottak útjára. Székesfehérváron idegenvezetők közreműködésével ismerkedhetnek az érdeklődők a Hiemer-házzal és a felújított Fő utcával. A fejlesztéseken kívül az érdeklődők megnézhetik a Szent Korona hiteles másolatát is.
2014.03.05. 09:37:08 -
MÉ-DIÁK 2014 - versenyfelhívás nyolcadikos diákoknak
A "MÉ-DIÁK 2014” című versenyen Fehérváron és környékén élő nyolcadikosok vehetnek részt háromfős csapatokban. A tudáspróba célja a médiatudatosság növelése a fiatalokban, illetve a Tolnai Utcai Általános Iskola mozgókép- és médiaoktatásának népszerűsítése.
2014.03.05. 09:01:00 -
Bérpótlék a szociális szférában - a bölcsődei dolgozókat is érinti az intézkedés
A szociális ágazatban bevezetett bérpótlékról a és várható életpályamodellről tájékoztatott Székesfehérvár országgyűlési képviselője a Százszorszép Bölcsődében. Vargha Tamás elmondta, hogy a szociális szférában dolgozók bére 5-11 százalékkal emelkedik a szakmában töltött évek számától függően. A bérpótlékot márciusban, januárig visszamenőleg fizetik ki.
2014.03.04. 12:20:06 -
Rendezett kiserdő a Lehel utca mögött
A Lehel utca mögött található kiserdőben egy hete kezdte a Város- gondnokság az erdőtisztítási munkálatokat, melyek az erdészeti hatóság előírásai szerint történnek. Az erdőrészben kizárólag a tájidegen és gyomfajokat mint a bálványfát, a zöld juhart és a nyugati ostorfát vágják ki a szakemberek annak érdekében, hogy a bejegyzett állományt alkotó fajok további fejlődése zavartalan lehessen.
2014.03.03. 18:00:36