Közéleti hírek


/ 2014.04.24. 12:16:36 |

A sport és az egészség jegyében telik a hétvége Székesfehérváron

 A mozgás öröme és egészségünk védelme egy napon, két helyszínen, több programmal. Akár ez is lehetne a szombati nap mottója, hiszen április 26-án 9.45 órától a Halesz ligetben rajtol a második Székesfehérvári Szeretetfutás, 8 és 15 óra között pedig az Öreghegyi Közösségi Házban várják tanácsadással, szűrővizsgálatokkal és különböző családi programokkal az érdeklődőket.
/ 2014.04.23. 14:50:13 |

Gazdag programok a ballagás hetében - először rendezik meg a Fehérvári Ifjúsági Fesztet

Színes programsorozatot szerveznek a középiskolás fehérvári ballagóknak. Jövő kedden az Órajátéknál fogadják a végzősöket, majd szerdán első ízben rendezik meg a Fehérvári Ifjúsági Fesztet, melynek keretében kulturális és pályaorientációs programok egyaránt lesznek, a városi diákzenekarok pedig versenyre kelnek az Arany Dobverő díjért. Szombaton csaknem 1800 végzős középiskolást búcsúztat a város a központi ballagáson.
/ 2014.04.23. 06:11:48 |

Felsőoktatási megbeszélés az Óbudai Egyetem védnöksége alatt létrejövő műszaki képzésekről

 A Városházán találkoztak az Óbudai Egyetem, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának vezetői, hogy a tervezett műszaki képzésekről egyeztessenek nemcsak egymással, hanem együttműködő partnereikkel is. Székesfehérvár polgármestere, valamint több fehérvári cég képviselője mellett a megbeszélésre Kecskemétről is érkeztek résztvevők, akik az ipar és a felsőoktatás együttműködésére épülő duális képzésről számoltak be, amelyet Székesfehérváron is terveznek bevezetni.
/ 2014.04.22. 17:30:53 |

Alkalmassági meghallgatást és jelentkezést tartanak a Hermann László Zeneiskolában

 A Hermann László Zeneiskolában alkalmassági meghallgatást és jelentkezést tartanak 2014. április 23-án, 24-én és 25-én délután 14-től 18 óráig az előképző, illetve a hangszeres első osztályokba jelentkezőknek a 2014/2015-ös tanévre. Április 25-én, pénteken a Zenede Bábszínház előadását is megtekinthetik az érdeklődők az iskola nagytermében. A programokra mindenkit szeretettel várnak a Városház tér 3. szám alatt található intézménybe.
/ 2014.04.22. 13:03:24 |

Herman Ottóra emlékeztek a Föld napja alkalmából

„Megemlékezés Herman Ottóról a Föld Napján” címmel tudományos ismeretterjesztő előadásokat rendeztek kedden a Hiemer Házban. A rendezvényen a környezeti nevelésről, Fejér megye védett természeti értékeiről és a szabadbattyáni régészeti kutatás eredményeiről is hallhattak előadást az érdeklődők.
/ 2014.04.22. 09:26:27 |

Tégy, higgy, sétálj - szombaton lesz a II. Öreghegyi Egészségnap

 Egészségnapnak ad otthont az Öreghegyi Közösségi Ház április 26-án, szombaton. Az egész napos rendezvényen sokféle szűrőprogrammal, bemutatókkal, tanácsadással, családi programokkal és kóstolókkal várnak mindenkit. Jóga, gerinctorna, zumba és meridiántorna mellett kardiológus, kineziológus, pszichológus továbbá családi és gyermekprogramok várják az érdeklődőket!
/ 2014.04.18. 11:28:30 |

Saját család nélküli fiatalok készültek a felnőtt életre a Lurkó Egyesülettel

A fehérvári Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület húsvét előtt Fehérvár-csurgón 16 nehéz sorsú fiatal számára szervezett párkapcsolati és önismereti képzést, melyet pályázat útján az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatott. Bodajkról, Csákvárról, Mezőfalváról, Nádasdladányból, Velencéről és Székesfehérvárról érkeztek a Fehérvárcsurgó-i Kaszap István Központba.
/ 2014.04.17. 17:19:24 |

Az idei emlékévekről volt szó a Fehérvári Szenátus ülésén

Aktuális ülését tartotta ma délután a Fehérvári Szenátus. A polgármester munkáját segítő tanácsadó testület a 2014-ben megvalósuló Holokauszt Emlékév, a Nagy Háború Emlékéve és az Ybl Bicentenárium – Magyar Építészet Éve székesfehérvári programjairól hallgatott meg prezentációt. A szenátus tagjai több javaslatot tettek a tervezett rendezvényekkel kapcsolatban.
/ 2014.04.17. 12:31:23 |

Szűrések éjszakája - április 25. Székesfehérvár, Távirda utca

Április 25-én Székesfehérvár is csatlakozik a Szűrések Éjszakája programhoz: 400 meghívót küldött ki az ANTSZ mammográfiás vizsgálatra, a székesfehérvári szűrőállomás pedig hosszabbított nyitva tartással várja a meghívóval érkező hölgyeket a Távirda utca 4-es szám alatt található rendelőintézetben reggel fél nyolc és este fél nyolc között.
/ 2014.04.17. 10:22:06 |

Új köztéri alkotásokról is tárgyalt a közgyűlés

Ülésezett csütörtökön délelőtt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselők többek között arról is döntöttek, hogy nem kell közterület használati díjat fizetnie a történelmi belvárosban a kitelepülő vendéglátóhelyeknek május 1-jétől. Számos útburkolat-javítási munka kezdődik Feketehegy-Szárazréten, és új köztéri alkotásokkal is gazdagodik a város. Székesfehérvár polgármestere a közgyűlésen bejelentette, hogy az önkormányzat kifizette a Fűtőerőmű Kft. vagyonelemeinek teljes vételárát.