Városfejlesztés
-
Nagyfelújítás kezdődik két ütemben a Szivárvány Óvodában
A Szivárvány Óvodába járó gyermekek mindennapjai válnak komfortosabbá azokkal a tervezett fejlesztésekkel, amelyekről ma egyeztetett Székesfehérvár polgármestere az óvodaigazgatóval. A Zombori úton működő intézményben idén 45 millió forintos felújítás indul, a jövő évben tervezett beruházással pedig megoldódik a legnagyobb gondot jelentő csapadékvíz-elvezetés is az óvodában.
2017.02.22. 18:48:47 -
Béremelés, közfoglalkoztatottak felvétele és 1.5 milliárdos fejlesztés a Városgondnokság üzleti tervében
A Város- gondnokság idei üzleti terve közel hatszáz dolgozó tíz százalékos béremelését is tartalmazza. Csak az utak és járdák esetében 67 munkaterületen lesz fejlesztése a Városgondnokságnak 660 millió forintból. Kiemelkedik a strand fejlesztésére szánt 400 millió forint, de jelentős tétel, százmillió forint lesz a Béla Úti Temető fejlesztése és új parcellák kialakítása is.
2017.02.15. 15:18:27 -
Elindult az Alba Aréna engedélyeztetési eljárása
A január 31-i elektronikus feltöltéssel megindult az Alba Aréna terveinek engedélyez- tetési eljárása. Ütemezetten haladnak a székesfehérvári multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok előkészületei. 2019. őszére megnyithatja kapuit az építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épületkomplexum.
2017.02.14. 18:41:08 -
Minden ágazatban fejlődés várható 2017-ben
Szociális és egészségügyi feladatokra a tervezet alapján 2,9 milliárd forintot fordítana Székesfehérvár. A kulturális ágazat 2,6 milliárd forintot használhat fel. Továbbra is támogatva a sportéletet, ezekre a feladatokra 0,9 milliárd forintot terveznek költeni. A városüzemeltetés feladatai 6,7 milliárd forintból valósulnak meg. Továbbá – amennyiben a Közgyűlés pénteken megszavazza a város idei költségvetését – 2017-ben 375 ezer forint városfejlesztési forrás jut minden fehérvári lakosra.
2017.02.09. 17:39:18 -
Több mint 16 kilométer út újul meg Székesfehérváron
A következő három évben 1000 új parkoló épül és több mint 16 kilométer út újul meg Székesfehérváron. A Saára Gyula-programra saját városi forrásból 2,6 milliárd forint szerepel a 2017-es költségvetés-tervezetben. A Saára Gyula-programot 2011-ben indította el Székesfehérvár Önkormányzata. Azóta minden évben fontos út-, járda- és térfelújítások valósultak meg városi forrásból.
2017.02.09. 10:17:59