Hírek
-
Hiába volt a tetemes előny, megint kikapott az Albacomp Fehérvár
A bronzérem megszerzésének lehetősége maradt a szezon végére: a bajnoki elődöntőből a Szolnok jutott tovább. A harmadik meccsen nagyon jól kezdett az Albacomp Fehérvár, tizenhét ponttal vezetett egy negyed után, de felőrlődött a magára találó Szolnokkal szemben. Így egy meccset sem sikerült nyerni a címvédő ellen a párharcban, a harmadik helyért mehetnek a fehérváriak, a Falco-Körmend csata vesztesével.
2012.05.10. 21:53:41 -
Pénteken reggel ülésezik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése
Pénteken reggel nyolc órától ülésezik Székesfehérvár MJV Közgyűlése. A városatyák összesen 33 napirendi pontot tárgyalnak, ezek közül 25-ről nyílt ülésen, 8-ról pedig zárt ajtók mögött tanácskoznak. A képviselők többek között a Vörösmarty Színház igazgatói pályázatának elbírálásáról, a gróf Zichy Jenő szobor elkészítéséről és elhelyezéséről döntenek és közbeszerzési eljárást írnak ki a Fehérvári Civil Központ üzemeltetésére. A közgyűlés napirendi pontjait ITT találja
2012.05.10. 19:41:27 -
Konferencia a sajátos nevelési igényű fiatalok munkába állásáért
A sajátos nevelési igényű fiatalok munkába állásáért fogtak össze a civil szervezetek, a gazdasági élet szereplői és az önkormányzat. Konferenciát hívtak össze a hatékonyabb együttműködés érdekében. Akkor tudunk megoldani ilyen problémákat, ha felszínre hozzuk ezeket és egy közösség együtt tud erre gyógyírt találni." - mondta a konferencia megnyitóján a város polgármestere Cser-Palkovics András polgármester.
2012.05.10. 19:18:11 -
Adománygyűjtő napot szervez a Fressnapf a HEROSZ Állatotthon javára
Március 12-én, szombaton 10.00 és 16.00 óra között adománygyűjtő napot szerveznek a Fressnapf Áruházban a Herosz Állatotthon javára. A helyszínen örökbefogadásra váró kutyákkal is találkozhatnak a vendégek. A Herosz Takarodó úti otthonában jelenleg csaknem kétszáz kutyus és harminc cica várja szerető, új gazdáját. Az állatotthon számára most elsősorban tápok, bolhanyakörvek, vitaminok, pórázok és játékok adományozása jelentene nagy segítséget.
2012.05.10. 15:19:05 -
Szolnoki Roland az "ezüstmeccs" előtt: ez tényleg sorsdöntő lesz!
Videoton - Győr rangadót rendeznek vasárnap a labdarúgó élvonalban, az eredmény alighanem arról dönt, melyik csapat szerzi meg az ezüstérmet a szezon végén. Ez az európai kupában egy selejtező kör megspórolását jelentheti, és persze a két vidéki fellegvár presztízscsatájában sem mellékes, melyik végez előrébb. A meccs előtt a tavasszal a Vidi alapemberévé váló Szolnoki Rolandot kérdeztük.
2012.05.10. 14:38:57