Hírek
-
Hazai pályán kezdik a bajnoki szezont a fehérvári kézis lányok
Az előkészületi mérkőzések eredményéből nem érdemes következtetéseket levonni, de úgy tűnik, jól alakulgat a csapat - igaz ez nemcsak az FKC-re, hanem a bajnoki rajton ellenfélként érkező Békéscsabára is. A klub történetének első külföldi edzőjével vág neki a szezonnak a Fehérvár, szombaton nézhetjük meg, hol tart a csapatépítés.
2012.08.28. 10:45:31 -
76 ezer fővel dolgoztak többen mint egy évvel ezelőtt
Az idén május-júliusban 3 millió 908 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 76 ezerrel több mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. A KSH tájékoztatása szerint a foglalkoztatottak létszáma ezzel elérte a válság előtti szintet, a nők foglalkoztatási mutatói nagyobb mértékben javultak, mint a férfiaké. Az idén május-júliusban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
2012.08.28. 10:34:34 -
Üvegfestő tanfolyam a Szabadművelődés Házában
Több hónapos üvegfestő tanfolyam indul szeptember 18-án a Szabadművelődés házában, amely egészen 2013-májiusáig tart. A foglalkozások keddenként lesznek 17-től 20 óráig, melyeket Bartha Izabella, képzőművész, üvegfestő tart. A részvételi díj 7000 forint, a tanfolyamra olyan 18 év felettieket várnak, akik kreativitásuk kibontakozásához az üvegfestés technikáját szeretnék elsajátítani.
2012.08.28. 08:45:35 -
Öltöztessük közösen piros-kékbe Székesfehérvárt
Csütörtökön az Európa Liga play-off körének visszavágóján a török Trabzonspor csapatát látja vendégül a Videoton. A mérkőzésen az EL ben eddig veretlen fehérvári csapat igyekszik kivívni a továbbjutást, mellyel 25 év után újra komoly nemzetközi sikert könyvelhetne el Székesfehérvár. "Aki csak teheti, az az elkövetkezendő napokban büszkén viselje a Videoton mezét! Csütörtök este pedig szurkoljuk ki közösen a továbbjutást, az újabb európai kupasikert!" -írják felhívásukban.
2012.08.27. 18:09:17 -
Három autonóm tagozattal rendelkező színházzá válik a Vörösmarty Színház
Évadnyitó társulati ülést tartottak a Vörösmarty Színházban, ahol Dr. Szikora János igazgató összefoglalta a legfontosabb tényezőket, amelyek mentén dolgozni kívánnak a következő években. Az új színházigazgató munkáját stratégiai és kreatív igazgatók, illetve tagozatvezetők is segítik majd. A társulati ülésen részt vett Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere is, aki azt kívánta a jelenlévőknek, hogy a színház induljon el végre egy hosszú úton, amelynek során megtalálja identitását.
2012.08.27. 17:10:04