Hírek
-
Székesfehérvár Önkormányzata minden segítséget megad a Járási Hivatal kialakításához
Rendkívüli ülésen hagyta jóvá kedden Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a január elsejével felálló Székesfehérvári Járási Hivatallal kötött megállapodást. Ennek értelmében Székesfehérvár Megyei Jogú Város 87 fő, illetve álláshely, a munkavégzésükhöz szükséges eszközök, valamint a Honvéd utca 8. és a Koch lászló utca 4/B szám alatti ingatlan ingyenes átadását biztosítja. Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a Polgármesteri Hivataltól a járáshoz átkerülő munkavállalóknak a városért végzett munkájáért.
2012.10.30. 18:02:31 -
Rajz és tanulmányíró pályázattal ünneplik az 50 éves fehérvári távhőszolgáltatást
A távhőszolgáltatás 50 éves évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt a SZÉPHÕ Zrt. két vezetője. A fél évszázadon átívelő történelmi áttekintés mellett meghirdetésre került az iskolásoknak szóló rajz- és tanulmányíró pályázat is, melyekre november 30-ig várják a pályamunkákat. A távfűtéses épületek száma az 1970-es évek elejétől nőt robbanásszerűen, amikor évente 1000-1500 panellakás épült a városban.
2012.10.30. 13:01:44 -
Hogy az emlékezés valóban meghitt és békés legyen
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Székesfehérvár Városgondnokságával közösen a közelgő ünnepekre való felkészülés jegyében hívta fel a temetőbe látogtók figyelmét néhány fontos dologra a Béla Úti Temetőben. A rendőrség a közlekedésben segíti az útrakelőket, másrészt a temetők környékén járőröző egyenruhás, valamint civil ruhás rendőrök igyekeznek visszaszorítani az esetleges bűncselekmények számát. Temetői intézkedések Székesfehérváron Halottak napja előtt
2012.10.30. 08:13:38 -
Hullajó Halloween Est a Tolnai Utcai Általános Iskolában
Hullajó Halloween Estet szervez a SZITI Szociális Egyesület és a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány kedden este a Tolnai Utcai Általános Iskolában. A program keretében Zombi Zumbát tart Dóri, ezt követően pedig a vállalkozó kedvű csapatok horror társasjátékban, fociban, kosárlabdában és pingpongozásban mérhetik össze tudásukat. A nevezés ingyenes, de nyeremények vannak! Részletek a cikkben!
2012.10.30. 06:53:05 -
A Tóparti nyerte az I. Vörösmarty Mihály Városi Kispályás Floorball Vándorkupát
Kispályás Floorball bajnokságot tartottak ma Székesfehérváron. Az őszi szünet első napján általános és középiskolások versenyeztek a vándorkupáért, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és a Székesfehérvári Diáktanács szervezésében. A verseny célja a floorball sportág népszerűsítése volt. A verseny szoros volt, végül első helyen a Tóparti Gimnázium csapata végzett.
2012.10.29. 19:46:51