Hírek
-
Jól haladnak a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épületének kivitelezésével
Egy éven belül elkészülhet a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épülete. Az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően a központi műtő és az intenzív osztály egyik része egy hatezer négyzetméteres, háromszintes létesítményben kap helyet. Októberben tették le az alapkövet, akik pedig mostanság jártak a környéken láthatják azt is, hogy szépen haladnak a munkával.
2013.11.19. 08:35:32 -
Amatőr asztalitenisz versenyt rendeznek szombaton a Hétvezér Általános Iskolában
A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség és a Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség szombaton rendezi meg amatőr asztalitenisz versenyét. A versenyen bárki részt vehet, aki az asztalitenisz sportágban nem igazolt versenyző, illetve azon az igazolással rendelkező sportegyesületi tagok, akik 2007. január 1. után szövetségi versenyen nem vettek részt. A sportprogramnak a Hétvezér Általános Iskola ad otthon szombaton, reggel 9 órás kezdéssel.
2013.11.19. 07:57:13 -
Közmeghallgatást tart a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat
A Székesfehérvári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése ezúton is értesít mindenkit, hogy 2013. november 29-én (pénteken) 09.00 órától 10.00 óráig közmeghallgatást tart, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 97. §-a értelmében. A Csanádi Imre tér 5. szám alatti hivatalos helyiségükben kerül sor a közmeghallgatásra. Mindenkit kérnek, hogy kérdéseivel, javaslataival segítse munkájukat.
2013.11.18. 17:54:56 -
A megyei fináléba jutás a tét a Székesfehérvár Városi Tollaslabda Diákolimpia döntőjében
November 22-én pénteken, és 25-én hétfőn rendezik meg a Székesfehérvár Városi Tollaslabda Diákolimpia "A" és "B" kategóriás döntőjét. Az I-II., III., IV., V. és VI. korcsoportosok számára szervezett 2013/2014. évi versenykiírás dönt arról, hogy ki lesz az első három helyezett, aki továbbjut a Fejér Megyei Tollaslabda Diákolimpia Seregélyesi Döntőjébe. Az országos döntőt 2014 márciusában, Győrben rendezik meg.
2013.11.18. 17:14:08 -
Alacsony téli D-vitamin szint a betegségek hátterében
Manapság egyre több szó esik a D-vitamin jelentőségéről, amely a szakértők szerint összefüggésbe hozható többek közt a csontok erősségével és a szív- és érrendszer egészségével is. Dr. Hubina Erika, az Oxygen Medical endokrinológus főorvosa a télen csökkenő D-vitamin szint következményeire hívta fel a figyelmet.
2013.11.18. 14:06:34
Kórházépítés - jó ütemben haladnak
A halláscsökkenést is kezelni kell
Játékos sportversenyt tartanak szombaton a Tóvárosi Általános Iskolában
Holnapig lehet nevezni a Városi Sakk I-II. és III-IV. korcsoportos diákolimpiára
Ingyenes szűrővizsgálatok - a cukorbetegség lesz a köszéppontban az Õszi Egészségnapon
Húszezer dolláros támogatást kapott az Alcoa Alapítványtól a Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola
Tartós élelmiszer adományt gyűjt a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület
Minden tekintetben sikeres hétvégét zárt a Fehérvár Rugby Club
Egy pocsék hét "méltó" befejezése: vereség Ljubljanában is
Olimpija Ljubljana - Sapa Fehérvár AV19 5-2