Hírek
-
Kis Diána Magdolna az Évad színésze, Ladányi Júlia és Egyed Attila kapta a Vörösmarty-gyűrűt
A székesfehérvári Vörösmarty Színház pénteken délután tartotta évadzáró társulati ülését, de itt hirdették ki először a színház 2025/26-os évadának bemutatóit, illetve átadták Az évad színésze, Az évad színésznője és Az évad nem művész állományú dolgozója elismeréseket, valamint a Vörösmarty-gyűrűt is.
2025.06.20. 17:50:35 -
Két jelölt kapott támogató szavazatokat a szakmai bizottságtól a Vörösmarty Színház igazgatói pályázatán
Csütörtökön a Vörösmarty Színház kollektívája, pénteken pedig a pályázatot véleményező szakmai bizottság is meghallgatta a Vörösmarty Színház igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázaton induló öt jelöltet.
2025.06.20. 16:06:04 -
Egy igazi gyermekparadicsom! – 50 éves fennállását ünnepelte a Gyöngyvirág Óvoda
Ötven éves fennállását ünnepelte pénteken Székesfehérvár legnagyobb óvodája, a Gyöngyvirág Óvoda, ez volt a jubileumi hét záró eseménye. A műsorban szerepeltek az intézmény korábbi és jelenlegi óvodásai, dolgozói, és köszöntötték a korábbi vezetőket, kiemelten Halmai Tamásné Rozalit, aki közel három évtizeden át irányította az intézményt. A város nevében Mészáros Attila alpolgármester gratulált a jubiláló óvodának.
2025.06.20. 15:40:54 -
Titkokról mesélnek a múzeum tárgyai – hétfőn ismét várják a felfedezésre vágyókat
A Szent István Király Múzeum legérdekesebb, mesélő tárgyaival, a hozzájuk kapcsolódó történetekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők az Egy múzeum tekintete című kiállításban. A Csók István Képtárban június 23-án, hétfőn délután Izinger Katalin kurátor értő vezetésével fedezhetik fel az érdeklődők a gyűjtemény legkülönlegesebb darabjait.
2025.06.20. 15:34:00 -
Utcafórum - hamarosan megnyílik a Sörház téri 130 férőhelyes parkoló
A Malom utca és környéke közlekedéséről tartottak utcafórumot csütörtök este. A lakók véleményét kérdezték arról, hogy bekerüljenek-e a fizető parkolási övezetbe a környék utcái. Ezzel párhuzamosan bejelentették, hogy a Sörház téren elkészült egy 130 autó befogadására alkalmas parkoló, melyet bárki ingyenesen használhat majd a jövőben.
2025.06.20. 11:10:39