Hírek
-
A közösség színháza lesz a következő évadban is a Vörösmarty Színház
Jónéhány sikerdarab műsoron marad továbbra is, emellett hat új nagyszínpadi, öt Pelikán kamaraszínházas, valamint egy stúdiószínpadi bemutatót terveznek. A város polgármestere, valamint a teátrum igazgatója mellett a rendezők ismertették a bemutatásra kerülő darabokat és a színház tervezett akcióit. A Vörösmarty Színházban 2013. szeptember 1 és 2014. április 24 között 282 előadás volt összesen 74.139 nézővel.
2014.04.28. 14:21:50 -
A Bölcsődék Napja alkalmából rendezett ünnepséget Székesfehérvár
Április 21-e a Bölcsődék Napja Magyar- országon. Ez alkalomból ünnepséget szervezett Székesfehérvár Önkormányzata a bölcsődei dolgozók tiszteletére. Cser-Palkovics András polgármester köszöntője után Brunszvik Teréz Óvoda Katica csoportjának óvodásai léptek fel, majd a Hermann Zeneiskola növendékei adtak műsort.
2014.04.28. 13:40:53 -
Szent György-napi ünnepség a kórházban - 21 kitüntetést adtak át
Idén is a Szent György-napi ünnepség keretében köszönte meg a Fejér Megyei Szent György Kórház vezetése és alapítványa az egészségügyi intézmény dolgozóinak munkáját. Ebben az évben 21 kitüntetést adtak át az ünnepségen, ezen kívül 8-an főorvosi, 6-an pedig adjunktusi kinevezésben részesültek.
2014.04.28. 13:09:40 -
Sikeres volt Székesfehérváron is a Szűrések Éjszakája program
Első alaklommal szervezte meg a Szűrések Éjszakáját az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. Pénteken országszerte több mint 40 szűrőállomáson várták meghosszabbított nyitva tartással és színes programokkal azokat a 45 és 65 év közötti hölgyeket, akik behívót kaptak a térítésmentes emlőszűrésre.
2014.04.28. 13:06:38 -
II. Öreghegyi Egészségnap sporttal, szűrésekkel és lélekápolással
A II. Öreghegyi Egészségnap keretében számos lehetőség kínálkozott testünk és lelkünk ápolására. A „Tégy, higgy, sétálj az egészségedért!” elnevezésű programon reggeltől egészen délután háromig várják az érdeklődőket az Öreghegyi Közösségi Házban különböző szűrővizsgálatokkal, állapotfelméréssel és tanácsadással.
2014.04.28. 13:03:33
A Videoton tovább javította pozícióját a világ elektronikai gyártásának az élmezőnyében
Székesfehérvári sikerek a hétvégi sárvári ultrafutó versenyen
I. Alba Regia Nemzetközi Férfi Röplabda Gála Székesfehérváron
Mozgalmas hétvégéje volt a Fehérvár Rugby Club-nak
Május 4-ig látogatható a hüllőkiállítás A Szabadművelődés Házában
José Gomes először beszélt róla, hogy nyáron távozik a Viditől
Mától kezdődik az általános iskolai beiratkozás
A 2014/2015-ös tanévre történő általános iskolai beiratkozásra 2014. április 28-án (hétfőn), április 29-én (kedden) és április 30-án (szerdán) kerül sor reggel 8 órától este 18 óráig. A tankötelessé váló, azaz a 2008. augusztusi 31-ig született gyermekét a szülő köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes vagy választott iskola első évfolyamára.